11:14 (2003) 67% 50★

Greg Marcks mozija a hangulatával, a figuráival, Clint Mansell minimalista, ütemes zenéjével, a groteszk fekete humorba oltott szituációival amúgy is cefet fun, a szerkezeti felépítése, a perspektíva váltásai, és azok izgalmas átmenetei végett kult státuszba került nálam.

Régen, nagyon régen már láttam ezt a filmet, akkor tetszett. És most is.
Egy kisváros az éjszaka közepén, amely sokkal mozgalmasabb események helyszíne, mint azt a néptelen utcákról készített felvételek alapján sejteni lehet.
Ez az a film, ahol a fagyi visszanyal – többször is –, illetve minden mindennel összefügg és a kígyó a farkába harap.
Külön érdekesség, hogy ez egy, a történéseket visszafelé – illetve amolyan szaggatott módon – elmesélő történet, amikor is azzal a bizonyos 11:14-kor bekövetkező eseménnyel kezdünk, majd 10 percenként visszaugrálva az időben fény derül az előzményekre.
A színészek között vannak nagy nevek is, de mégsem a teljesítményük és a játékuk emeli ki a tömegből ezt az alkotást. Igaz, nagyon lehetőségük nincs brillírozni, hiszen eléggé sablonos figurákat személyesítenek meg. A visszafelé meséléssel azonban mégis működik az egész és érdekessé válik, ahogy az egyik szál a másikba kapcsolódik, ahogy az egyik szereplő tette, összekapcsol helyzeteket és kihatással van a többiekére.
Második alkalommal láttam, tehát már ismertem a poént – meg jó sokat el is felejtettem már, amelyek ugyanúgy meglepetésként hatottak –, illetve a koncepciót, ezért jobban tudtam figyelni a részletekre. Nem tökéletes, de azért jó volt. És tényleg érdekes a történetmesélési mód.

Egyfelől abszolút teljesítette az elvárásaimat, a különböző nézőpontok bemutatása és összehangolása nagyon tetszett, a történet viszont annál kevésbé. Undorító volt és cseppet sem vicces.