Le petit théâtre de Dr. Strangelove zóna

Ezt most befejezzük. Ha rajtam kívül akad még legalább 3 ember, aki szívesen nézne és beszélgetne filmekről viszonylag rendszeresen, jelentkezzen, és bármikor folytathatjuk.

Ladj Ly filmjére 4 pontot adnék, sajnos kifejezetten rossznak bizonyult.

Sok szót nem vesztegetnék rá, pláne, hogy ez a zóna nem is a monológokról szólna.
A film legszomorúbb vonása, hogy Ladj Ly-nek mennyire nincs saját nyelve. Sokkal erőteljesebb, markánsabb film születhetett volna, ha lett volna elég bátorsága ahhoz, hogy azt mutassa meg, ahogy ő látja a világot, ahelyett, hogy besorol a kortárs francia dokumentarista-realista hullámba, aminek egyébként vannak kiemelkedő darabjai. De a legnagyobb baklövést azzal követi el, hogy meglehetősen egyszerű moralizálásba fordítja az egész történetet, teljesen nélkülözve a strukturális dimenziót. Így aztán a végén már egy egészen förtelmes giccsbe torkollik az egész.
Tele a Nyomorultak más filmekből ismerős helyzetekkel és dramaturgiával. Kár érte, pedig a helyszínek és a szereplők gyakran hitelesek, de az olcsó dramatizálásnak köszönhetően ez a film rendkívül életidegen.

A kortárs francia film egy egészen friss darab, izgalmasnak ígérkezik: Nyomorultak (2019)

Péntek (április 24) 20:00-től egész hétvégén át beszélhetnénk róla.

Godard első filmjére 10 pontot adok (egyébként volt már neki előtte rövidfilmje és pl. a Une histoire d'eau is egészen briliáns).

A Kifulladásig minden idők talán leghíresebb debütáló filmje, az Aranypolgár mellett, jelentősége talán még Welles remekművénél is nagyobb. A nehézség ebben az esetben épp abból adódik, hogy már mindent elmondtak róla, azt is kétszer. Így most a filmtörténeti érdekességektől próbálok eltekinteni és inkább a nézői élményt közvetíteni.
Azt gondolom, hogy legtöbb megoldása mára már a konvenció része, ugyanakkor mértékében ez még mindig radikálisnak hat. Hiszen ezek a megoldások konvenciókként túlságosan jólfésültek, Godard filmje viszont dilettáns, iszonyatosan nyers, vad és vakmerő. Ráadásul tulajdonképpen a film legnagyobb tabunak számító konvencióját dönti meg (ha nem is olyan totálisan, mint avantgárd elődei): kép és hang egységét. Ezért, hogy a későbbi követőknél mindez már gyakran csak dekoráció, díszítmény. Godard filmjében ráadásul filozófia van (és jazz, ahogy Richard Brody leírta a kezdést). Amivel szembesít a film, igazi botrány, és talán sokkal felkavaróbb azóta, hiszen a lázongó évtized végül kudarcba fulladt. Itt Faulkner Vad pálmák c. regényének idézésével exponálja a kérdést a film. Konkrétan fogalmazva, a kérdés az, hogy a bánatot vagy a semmit választanánk? És ahogy Michel még jobban kiélezi, a kérdés valójában: mindent vagy semmit?
Érdekes mai szemmel is, hogy a film szól a filmről, hangsúlyozza, hogy az, ami: konstrukció; azonban ezzel párhuzamosan már-már dokumentarista.
Nincs kompromisszum, Godard végül is egész pályája során (mai napig!) tartotta magát ehhez.

Egyelőre még folytatjuk, remélve, hogy minél többen csatlakoztok.
Két hétig francia filmeket nézünk, maradva a klasszikus-kortárs felosztásnál.
Ezúttal a klasszikus jelölt Godard első filmje, a felmérhetetlen jelentőségű és még mindig csodálatosan szertelen Kifulladásig (1960).

Pénteken (április 17) 20:00-tól egész hétvégén át várjuk a véleményeket.

Mikor először láttam 7 és 8 pont közé lőttem be, most másodjára viszont már simán 9 pontot adtam rá és nézése közben sokszor azt gondoltam, hogy akár a 10 sem volna túlzás.

A filmben van két explicit idézet Oliver íródó disszertációjából (vagy tanulmányából). Az egyik Heidegger elképzelését ismerteti, miszerint az ókori görögök úgy gondolták, a rejtőzködés vagy az elrejtettség meghatározó része a lények természetének. Nemcsak másokkal, önmagukkal szemben is. A másik idézet Hérakleitosz híres folyójára utal és a közhelyszerű megfejtés helyett úgy látja, a lényege az, hogy bizonyos dolgokat csak a változás által élhetünk át.
Tehát mi az, ami elrejtőzik és mi az, ami csak a változásban tárul fel vagy válik megtapasztalhatóvá?
Az elrejtettség és a feltárulás számos változatát kínálja a film. Felszínre kerül pl. egy ókori lelet, vagy bizonyos szavak eredete. A kultúra, ami gyakorlatilag hézagtalanul kitölti a szereplők mindennapjait, egyszerre segít abban, hogy az elrejtettségből felszínre kerüljenek dolgok és ugyanakkor más dolgokat elrejtettségben hagy.
Luca Guadagnino filmjében szinte semmi nem történik, átlagos, sokszor unalmas hétköznapok követik egymást. Mindeközben mégis szinte minden megtörténik. Guadagnino igazán mesteri rendező, hihetetlenül érti a filmet, pazar a ritmusérzéke és különlegesen érzékeny a beállítások terén. Gyakran élesen, hirtelen vág, akár egy jelenet közepébe, az adott cselekvés végét meg sem várva, máskor pedig hosszan vágatlanul kitart jeleneteket. Hol áttűnések által csordogál az idő, hol gyors vágásoknak köszönhetően iramodik, zaklatottság és rezdületlen nyugalom átfedésben. spoiler
Az operatőri munka kimagasló, festészeti minőséget képvisel, nem csak a tájak, a színek tekintetében is. Egyszerre csak felfedezhetjük, hogy teszem azt, mennyiféle zöld létezik. Rendkívüli érzéki és intim film, és itt nem kizárólag a szerelemi jelenetekre célzok, hanem pl. arra, amikor Elio az apjával hallgatja, ahogy az anyja felolvas egy romantikus történetet. A szerelem ábrázolásában is etalon, kevés filmet tudnék felidézni, amely pl. ilyen erőteljesen képes megjeleníteni a szerelem kapcsán a szégyent. Vagy az eufóriát. A szubjektumban lezajló folyamatokat.
Talán csak egyetlen kérdéses jelenetet tudnék felidézni, az apa monológját a végén. Nem feltétlen elrontott, de kissé didaktikusnak hat (és még egy példa a rejtőzködésre). Sufjan Stevens két nagyszerű számot szerzett a filmhez, de ezek használata bizonyos pontokon számomra már túlzás volt. A homoszexualitás ábrázolásában nem a másságra teszi a hangsúlyt, hanem éppen ellenkezőleg, azt próbálja sugalmazni, hogy ők is pont ugyanolyanok. Én alapvetően ezzel nem értek egyet, a radikálisabb elgondolás híve vagyok, bár ennél a mozinál ez kevésbé zavaró, hiszen itt a fókusz nem ezen van. Ebből következik, hogy a cselekmény szinte teljesen nélkülözi a társadalmi dimenziót. Amikor mégis megjelenik, túl sok mondandója nincs.

Összességében a Szólíts a neveden közel remekmű.

A filmből a leginkább a zene ragadott meg.
A románcra nem igazán tudtam ráhangolódni, de kifejezetten üdítő volt egy ilyen „édenkerti” környezetben látni kibontakozni, ahol nem az kapta a hangsúlyt, hogy úristen mi lesz, ha nem titkolják, sokkal inkább az, hogy a saját érzéseikkel tisztába jöjjenek. Mondhatnám azt, hogy az Olasz filmeket idézi, de nem lenne túl nagy szám, mert ez is Olasz film. Inkább úgy mondanám, hogy ízig-vérig Olasz, az, amit a rendezés tesz azzá, és ami más helyszínekkel is felismerhető lenne, de nyilván nem célja elrejteni a stílust. A film legnagyobb erőssége, hogy a némi korkülönbséget, meg egy-két részletet leszámítva talán ez nem egy bevállalós, nem egy „meleg film”, hanem egy teljesen univerzális, kamaszos, nyári fellángolás, minden giccset mellőző portréja. Romantikus drámánál nem rossz teljesítmény. (Várhatjuk a folytatást?)

7/10

A héten, ahogy ígértük, egy kortárs romantikus film lesz, Luca Guadagnino híressé vált alkotása: Szólíts a neveden (2017).

A filmklub tehát úgy működne, hogy mindenki önálló karcban elmondja, hogy hány pontot adott a filmre, majd ír egy értékelést, olyan terjedelemben és szempontok szerint, ahogy gondolja.

Nem harapunk, mindenki véleményét tiszteletben tartjuk, úgyhogy csak bátran. Senkit nem szeretnénk presszionálni, de ha nincs részvétel, be kell zárjuk a klubot, mert okafogyottá válik az egész.

Guadagnino filmjéről pénteken (április 10) 21:00-tól beszélgethetnénk és mondjuk vasárnap éjfélig, hogy ne folyjon teljesen szét az egész (ha valakinek később jut eszébe, nem kap fekete pontot, de próbáljuk meg mederbe terelni a beszélgetést).
Ha valaki még a Hawks film kapcsán osztaná meg gondolatait, megteheti.
Mindenkinek szép hetet, vigyázzatok magatokra!

Nos, én kilenc pontot adok a filmre, és ez egy erős kilences.
A His Girl Friday screwball comedy, amolyan „nemek harca” jellegű vígjáték, amelyben abszurd helyzetek és szópárbajok követik egymást. Howard Hawks a klasszikus hollywoodi rendezők egyik legnagyobbja volt, szinte minden műfajban jelentőset alkotott, így ebben is, említhető pl. még a két évvel korábban készült Párducbébi. Ezen filmje szerintem hasznosítja híres gengszterfilmjének A sebhelyesarcúnak bizonyos fogásait és talán meglepő módon kötődik a film noirhoz is. Az elképesztő iramú dialógusokat felfoghatjuk akciójelenetekként is, a film világképe pedig iszonyatosan cinikus és keserű. A féktelen tempó, a könnyedség és az irónia ezt fogyaszthatóvá teszi. Én most láttam harmadjára a filmet és most éreztem igazán, hogy mennyire sötét. Az újságírás mint hivatás itt finoman szólva sem idealizált (de nem is realista). Folyamatos átverések, machinációk, korrupció, másból sem áll a film. Még Rosalind Russell karaktere sem mondható éppen makulátlannak. Hawks konzervatív rendező volt, nem újította meg a filmnyelvet, viszont birtokában volt az éra más jeles alkotói kapcsán is sokat emlegetett mesterségbeli tudásnak. Ebben a filmben tökéletes az időzítés, ami a vígjáték esetében nélkülözhetetlen, és érdemes figyelni arra, hogy Hawks mit kezd azokban a múló pillanatokban, amelyekben műve lelassul. Szinte minden jelenetben tökéletesen plánoz. Mestermunka, egyetlen jelenet van, ami szerintem elhibázott spoiler. A His Girl Friday a modernitás tipikus médiumát, a sajtót ábrázolja, mint az abszolút jelenidejűséget. Hogy egy ilyen világban mennyi helye marad az érzelmeknek, ezt mindenki döntse el maga, mindenesetre, ahogy a film egyik szellemes sora mondja: azt hittem, hogy a válás örökre szól.

Az első film Howard Hawks klasszikus komédiája lenne: [[A pénteki barátnő / A nagy sztori (1940)]]
Ezen a héten és a következőn a romantikus film műfaján belül maradnánk. Bárki javasolhat címeket. Egyelőre úgy gondolom, hogy az egy klasszikus-egy kortárs leosztás működhet, de lehet éppen másképp is.
Hawks filmje, ha van ilyen, tökéletes karanténmozi: pörgős, szellemes, elragadó.

Most pénteken, április harmadikán 21:00-tól kezdhetnénk beszélgetni a filmről.