Beszélgetések zóna
Az index.hu interjúja szerint a közönség és a kritika is szereti a Magasságok és mélységek című új magyar filmet, melyben Trill Zsolt alakítja a legismertebb magyar hegymászót, Erőss Zsoltot. A kárpátaljai származású színész a halott sportemberről készült megrázó filmen kívül arról is beszélt a portálnak, hogy született pacifistaként gyűlöli a szülőhazáját sújtó háborút, amiről úgy érzi, hogy az ott élő magyarság szempontjából végzetes lehet.
Hajdu Szabolcs színész-rendező-forgatókönyvíró egy ideje a Palotanegyedben él. Amellett, hogy a városrészhez, a kerülethez fűződő viszonyáról is beszélt, kibontotta, miért nem akar többé kis pénzből filmet forgatni, mit gondol a Freeszfe mozgalomról, és hogyan képzeli az életét.
Erőss Zsolt lassan tíz éve maradt ott a Kancsendzöngán, de a személyisége a mai napig megosztó. Tudja ezt Csoma Sándor filmrendező is, aki első játékfilmjének központjába a hegymászót tette meg – pontosabban az ő hiányát, ahogy azzal a Magyarországon maradt, két gyermeket nevelő felesége, Sterczer Hilda megbirkózott. A Telex interjúja:
A MeToo közelgő, ötéves évfordulója apropóján Sárosdi Lilla interjút adott a Telexnek. A Franciaországban élő színésznőt arról kérdeztük, mostanra hogyan alakult át benne az egykori Marton-ügy, mit tart a MeToo-mozgalom valódi eredményének és mit a túlkapásainak, és mit gondol a saját személye és az abúzus témájának elutasítottságáról? De mesélt arról is, ő miben vizsgálta meg a saját felelősségét, és belefér-e neki az, hogy néha megnézzen egy jó Polański-filmet.
https://telex.hu/interju/2022/09/22/sarosdi-lilla-inter…
spoiler
A Telex vendége Mácsai Pál volt:
Ritkán szólal meg közéleti kérdésekben, mert félti a színészetét. Nem optimista a FreeSZFE jövőjével kapcsolatban, a független színházak helyzetét pedig egy másik kultúrpolitika tudná megoldani. Ma már máshogy szavazná el a Dicsőséges nagyurak című verset, de azt gondolja, hogy akkor így kellett elmondani. „Az a vers komolyan lett véve.” Interjú Mácsai Pállal, akivel az HBO-ról, politika és művészet kapcsolatáról, saját színpadi szorongásáról, valamint a magyarok boldogtalanságáról is beszélgettünk.
Hogyan dolgozza fel, hogy míg Magyarországon az egyik legnépszerűbb műsorban zsűritag, addig az otthonában háború zajlik? Mi az, amit szeretne, hogy a magyar közönség feltétlenül tudjon róla? Miért ő az első vendég, akit Lilu nem kért meg, hogy sminkeljen? Herceg Erika, az X-Faktor női mentora a televíziós szereplése és az Instagram posztjai alapján egy bevállalós, magabiztos, szexi csajnak tűnik, miközben a valóságban szöges ellentéte ennek a képnek. A Makeup/Down legújabb epizódjában az is kiderül, hogy miért nem csinál gondot Erika abból, hogy botox-kezelésre jár, mit jelent a „dög-energia”, és hogy miért nem szeretne oroszul beszélni a nyilvánosság előtt.
Az Elviszlek magammal új évadának első adásában D. Tóth Kriszta Cserhalmi Györggyel autózott:
Palik Lászlóék vendége Esztergályos Cecília volt. A Kossuth-díjas színésznő elmondta gondolatait a házasság intézményéről, de őszintén mesélt válásairól is. A művésznő elárulta szerinte mi a hosszú és egészséges élet titka, a beszélgetés végén pedig az is kiderül “Meddig van” manapság.
Veréb Tamás Palik Lászlóval futott:
Veréb Tamást a legtöbben talán a Sztárban sztár című műsorból ismerik, pedig ő a musical irodalom legfiatalabb Rómeója is. A Futtában legújabb epizódjában a színész elmondta, hogy folyamatos útkeresésben van – szakmailag és magánéletében egyaránt. Nemrég ért véget a házassága, amelynek kapcsán azt mondta: “Ha nem halnak meg, valószínű Rómeó és Júlia sem lett volna együtt örökké.”
A Makeup/Down legújabb részében Tornócky Anita műsorvezető és állatvédő elárulja, hogy miért nem tartja magát „klasszikus értelemben vett nőnek”, hogy miért nem jár kozmetikushoz, és mesél az időszakról, amikor „gázálarc táskát” hordott. A videóból az is kiderül, hogy Anitának milyen „baleset” miatt nem nő a mai napig egyes részeken a szemöldöke, hogy mennyire zavarják az apróbb ráncai, és hogy miért gondolja úgy, hogy a természetközeli életmódjához nem illik a műszempilla.