Beszélgetések zóna
A 24.hu bűnügyi podcastjében Thuróczy Szabolccsal, a tirpák De Nirónak is becézett színésszel beszélgettek arról, mi a véleménye a bűnözőkről, a vállalkozókról és a politikusokról, főként ha magyar viszonyok között léteznek.
Az Így lettem sorozat vendége Pataki Ági: az ország „Fabulon-lánya” páratlanul sikeres modellkarrierje mellett üzletasszonyként és férjével, Kovács Gáborral olyan, a kritikusok és a nézők körében egyaránt elismert, sikeres filmek producereként is bizonyított, mint az Üvegtigris, a Fehér tenyér, a Kalandorok vagy a Jupiter holdja. Ugyan elismeri, hogy szépsége, külső adottságai hozzájárultak ahhoz, hogy érvényesüljön a divatszakmában, mégsem ebben látja sikere titkát. „Teljesen mindegy, mit kapunk ajándékba, a mi személyes inputunk, hozzáállásunk az élethez, a munka, amit beleteszünk, iszonyatosan fontos” – vallja.
Pataki Ági a podcastban kendőzetlenül mesél a fiatalkoráról. Többek között arról, milyen volt a viszonya szigorú szüleivel; miért döntött úgy, hogy érettségi után rögtön férjhez megy; vagy hogy hogyan tudott kibújni a »szépkislány« szerepéből, és erős, független nővé, sikeres üzletasszonnyá válni.
Pálmai Anna színésznő, miközben színpadi arcfestést készített, mesélt arról, hogy miért szeretne szépséges királynő helyett „rémséges undormány” lenni egy szerep erejéig, hogy mennyire jellemző a színházban a női rivalizálás, és hogy mi zavarja abban, amikor a barátnőit látja a magazinok címlapjain.
A Junior Prima díjas Anna azt is elárulta, hogy miért „éhes és szomjas” az új szerepekre, hogy mivel kapcsolatban érez elégedetlenséget, és hogy mi volt az a dolog, amit csak félve mert beismerni Lilunak.
„A médiában az az érték, ami ríl” – korszak Miller Dáviddal és Turai Barnával
https://wmn.hu/korszak/58112-a-mediaban-az-az-ertek-ami…
Parádi Gergely, film- és reklámzene szerzővel beszélgetett a ONETEMPO podcastben Bánkuti Dani:
Az On the Spot két alkotója az elmúlt 15 évről: Fontos volt, hogy a kameráinkkal a legközelebb jussunk az adott pillanat igazságához
https://wmn.hu/juzer/57922-az-on-the-spot-ket-alkotoja-…
Kapcsolódó filmek: On the Spot (2009–)
A besúgó főszereplője élvezné a sikersorozat körüli pörgést, de azt mondja, holnapra ez is elmúlik – majd ezután a sorozat elérhetetlenné vált az HBO Maxon. Jogosnak tartja a kritikák egy részét, de nem bánja, hogy a sorozat megosztja a nézőket. Egyelőre nem érzi magát sikeresnek, mert az Oscar-díjtól számítja a sikert. Az SZFE-s egyetemfoglalásra élete legcsodásabb időszakaként tekint, és szívesen lázadna még, ha lenne hol. Mire elég a színészi elismertség Magyarországon? Miért főzés közben ért véget egy párkapcsolata? A 24.hu készített interjút Váradi Gergellyel.
Békés Itala: Örkény István adott nekem egy ceruzát, így kezdődött
Békés Itala márciusban múlt 95 éves, és márciusban jelent meg önéletrajzi kötetének, a Hogyan lettem senki címűnek a harmadik kiadása. Örkény István buzdította arra, hogy írjon könyvet az életéről. Nyáry Krisztiánnak egyebek mellett arról is mesél, milyen volt a gyerekkora, miként sikerült kitörnie a skatulyákból, na meg, hogy hogyan táncolt és csókolózott önfeledten a háború vészterhes éveiben is. Békés Itala 75 éves pályafutása során húsz műfajban mutatta meg tehetségét, és ahogy fogalmaz: mindent a színház érdekében tett.
https://24.hu/kultura/2022/07/06/podcast-bukso-bekes-it…
A történelem a legjobb forgatókönyvíró és a filmesek előszeretettel merítenek a múlt eseményeiből. De mennyire tekinthető hitelesnek, amit a filmvásznon láthatunk? Tényleg annyit gombáztak a vikingek? Valóban annyira ki voltak pattintva a spártai katonák, mint a 300 című filmben? Ryan közlegény több rágót fogyasztott, mint muníciót? A Kritizátor töritudorai megadják a választ!
A teljes cikket a videóval és a Spotify linkkel itt találjátok: https://www.kritizator.hu/a-felmeztelen-spartaiaktol-a-…