A történet három fiatal nőről szól, akik finoman szólva nem túl sikeresek a szerelmi élet terén.
Fujii Emi világosító technikusként dolgozik, és a szakma jellegéből adódóan szinte csak férfiakkal van körülvéve munkahelyén, a kollégái pedig gyakran úgy kezelik, mintha ő is férfi lenne.… [tovább]
A történet három fiatal nőről szól, akik finoman szólva nem túl sikeresek a szerelmi élet terén.
Fujii Emi világosító technikusként dolgozik, és a szakma jellegéből adódóan szinte csak férfiakkal van körülvéve munkahelyén, a kollégái pedig gyakran úgy kezelik, mintha ő is férfi lenne. Egyenes és kedves lány, de nem érdeklik az olyan nőies témák, mint mondjuk a divat. Ezenkívül Emi úgy gondolja, a szerelem és szerelmesnek lenni fárasztó, ennek ellenére reméli, hogy egy nap majd ő is igazán szerelmes lesz.
Ogura Saki büszke és határozott fiatal nő, valamiért mégsem tud olyan állást találni, amilyet igazán szeretne. Végül hostessként kezd dolgozni egy bárban, ezt persze titkolnia kell a szülei előtt.
Hanzawa Mako, hármuk közül a legfiatalabb, két évvel Emi és Saki alatt járt középiskolába – onnan ismerik egymást. Mako megfontolt és felelősségteljes, de félénk, nem mer élni a lehetőségekkel, ha romantikus kapcsolatokról van szó.
A három lány összeköltözik, és ettől fogva megosztják egymással tapasztalataikat, legyenek bár édesek vagy keserűek… [bezár]