Ugye, kicsit ismerős? (1999–) 0% 0★

– […] ezen a pillanaton rám jött olyan pisilhetnék, hogy azt mondtam, itt nem ér a nevem, én kimegyek a színpadról, lesz ami lesz, én ezt nem bírom így tovább. A Csankó Zoli játszotta a partneremet, és ő leült a kanapéra, és ő ott durcáskodott, és ott úgy magába fogott egy poharat, és ott lötyögtette a jeget benne, és ő ugye whiskyzett, mer' hát ő is enyhén zaklatott idegállapotba volt, és én ezt kihasználtam, hogy a Román Judit kiment, Csankó leült, mindenkinek van játszanivalója, körülnéztem és kimentem a színpadról, elég közel van a földszinti büfé, és a mellékhelység. Oh-ahh, micsoda megkönnyebbülés volt, megszabadultam minden terhemtől. És hallom a műsorhangban, hogy irgalmatlan röhögés van a nézőtéren. Há' mondom jól van, akkor az én Zolim föltalálta magát, valamit ott szerepelt, és akkor jövök vissza, már a hangulat is meg van alapozva, és akkor nyugodtan folytatjuk. Vissza is jöttem, hát szikráztak a szemei, hogy hol voltam, de hát én ugye mondtam azt a szöveget, mert, hogy én folytattam a dialógust, folytattam a szerep szerint a jelenetet. Vége lett a felvonásnak, kiértünk a színpadról, elkezdett fojtogatni; „Te hova mentél?!” Mondom, Zolikám, értsd meg… Muszáj volt, hogy kimenjek. Azt mondja, „Te hogy hagyhatsz engem ott a színpadon?!” […] Mondom volt dolgod, ott ültél a poharaddal, kis Román kint volt, hát mit akarsz? Különben is akkora röhögés volt, hogy zengett bele az egész színház. Hát azt mondja: „Persze, hogy röhögtek, hát körülnéztem, láttam, hogy nem vagy sehol, körülnézek hátul, ott se vagy sehol… Elindultam kifelé, há' mondom azért én már nem mehetek ki a színpadról ha te kimentél… Tébláboltam, kimentem a Románhoz, ránéztem, ő rám nézett. Kérdezte, hogy mit keresel te itt?!… Ránéztem, azt mondtam neki: Naposcsibe! És mérgesen visszamentem…” Hát ettől dőlt a közönség a röhögéstől.