A történet 1860-ban játszódik. Rögtön a búcsúzkodással kezdődik, ezt követően végig Isla szigetén és a levegőben zajlik. Isla szigetét a Laputa c. animében látottakhoz tudnám hasonlítani, csak míg az egy kastélynyi terület volt, addig Isla szigete hatalmas. Van tó, hegyek, reptér, iskola,… [tovább]
A történet 1860-ban játszódik. Rögtön a búcsúzkodással kezdődik, ezt követően végig Isla szigetén és a levegőben zajlik. Isla szigetét a Laputa c. animében látottakhoz tudnám hasonlítani, csak míg az egy kastélynyi terület volt, addig Isla szigete hatalmas. Van tó, hegyek, reptér, iskola, legelő, szántó és egy kisváros, tehát van hely bőven gyakorlatozni és élni, a városlakók pedig gondoskodnak a mindennapi betevőről. Az egész utazás és kiképzés célja az, hogy elérjék a Szent Forrást, majd a „Fellegek Határát”, magyarán szólva felfedezik az ismeretlent, de mivel „az” ismeretlen, nem tudják, mire számítsanak, így szükséges az új pilóták kiképzése. Az út több hónapig tart, ezalatt az alapvető kiképzést megkapják, amire szükségük is lesz, hisz a Forráshoz érve azonnal harcba keverednek, ami sajnos nagyon sok áldozatot követel. A gépek és a technika nem túl modern, ráadásul az ellenség jobb felszereléssel rendelkezik. Sikerül végül győzelmet aratniuk? Talán van még egy rejtélyes szövetséges, aki melléjük áll, és talán használhatják újra titkos fegyverüket is. És végül, elérhetik a céljukat? Valóban Szent Aldista legendája az útmutatójuk? [bezár]