A távoli jövőben a világűrt 5 nép uralja – az egyik felét az Abh Birodalom, a másikat a Négy Nemzet Szövetsége. Az Abh-ok a világűrbeli élethez igazodtak, kék hajúak, és akár 250 évig is élnek. A céljuk nem a hódítás, hanem a világűr feletti hatalom megszerzésével egy háború megakadályozása.
[tovább]
Seikai no Monshou (Seikai no Monshou 1.) (1999–1999) 3★
26' · japán · akció, sci-fi, kaland, dráma, romantikus, háborús, sorozat, anime 13 !
1 évad · 13 rész
Szereplők
Kedvencelte 1
Várólistára tette 3
Kiemelt értékelések
nagyon sajnálom, hogy az animét a lehető legrosszabb időszakomban néztem meg, mivel sajnos eléggé kevéssé tudtam értékelni a benne látottakat.
Két nagyobb történetszállal operál a sorozat.
Az első, ami hosszabb, az Jinto és Lafiel megismerkedése és kapcsolatuk alakulása, miközben épp akkor kezdődik az Abh Birodalom és a Négy Nemzet szövetségének háborúja. A két fiatal épp egy, az ellenség által megszállt bolygón reked. Végigkísérhetjük, amint összecsiszolódnak, szembenéznek a kételyeikkel.
A mások vonalon a háborút láthatjuk. Ez a vonal kevésbé fogott meg.
Nagyon nem halad előre a történet, nem kapjuk meg a teljes megoldást, és a végét is a nézőre bízza.
Az anime érintőlegesen foglalkozik az Abh kultúrával, Lafiel apró megjegyzéseket ejt el, amikből kaphatunk egy kis képet.
Grafikailag nem panaszkodhattam, mert mind a hajók, mind a karakterek jól néztek ki. Az openingje nagyon hangulatos, már-már a Star Treket juttatta eszembe.
Ami igazán meglepett, az az utolsó rész volt, a maga 40 perces akciójával.
Aki kedveli a kicsit lassúbb űroperákat, az nyugodtan tegyen vele egy próbát.
Kicsit szenvedtem rajta, de talán később újra elő fogom venni.
Ez tovabbra is az eggyik legjobb dolog amit a masodik evad ota lattam. Igen, a masodik evadot neztem meg elsonek mert mas a cime es nem tudomtam, hogy van egy elozetes evada, de nem szamit, hiszen a masodik evad nagyon szepen elmeselte es megmutatta nekem ezeket az esemenyeket. Vagany volt latni, hogy hogy talalkozott Lafiel es Jinto. Szabalyosan erezheto volt, ahogy Lafiel megvaltozott az evad alatt, es valahogy emberebbe valt. Es kaptunk hattertortenetet Jintorol is, ami igen erdekelt a masodik evadban. Valahogy kotodok hozza. Ahogy neztem az evadot kb beletudtam magam elni a karakterebe, es mikor nezte gyerekkent, hogy jonnek az Abh-ok es van az a kep amikor felnez, en total elveszve ereztemmagam de egyszerre lenyugozve is. Nagyon szimpatikus itt is. Lafiel meg tenle olyan gepiesnek tunik, de nem az, egy Abh sem az. Ok talan a sorozatban a leg emberebb emberek, ami kicsit fura hisz biologiai gepek amiket emberek alkottak.Tehat az ember alkotott embert, aki emberebb mint o. Eleg durva belegondolni. El fogom olvasni a konyveket.
Népszerű idézetek
Haditanácskozás folyik.
Major Kahyul: The Information Bureau didn't even pick up on this attack, thus it is impossible to determine their full force.
Admiral Trife: The Information Bureau! A bunch of peanut brains unable to even feed the cats!
Captain Nastorya: Aren't you being a bit harsh, Your Excellency?
Admiral Trife: You think so, Nastorya? You were just transferred from the Information Bureau, right? I take that back then.
Captain Nastorya csodálkozik.
Admiral Trife: The people at the Information Bureau are perfectly suited to feed cats.
Major Kahyul: I'm sure the people at the Information Bureau will be honored that you feel that way.
Admiral Trife vigyorogva: I'm glad to hear that.
Folytatása
![]() | Összehasonlítás |