Két ország egymás fölött helyezkedik el, mint két kontinens, de egyre jobban közelednek egymáshoz, és ebből kifolyólag egyszer össze is érnek. Történetünk az úgynevezett Auróra Háború után játszódik. Ez a háború Celestia és Inferia, a két szembenálló ország között zajlott, mely után minden… [tovább]
Tales of Eternia The Animation (2001–2001) 2★
23' · japán · kaland, romantikus, vígjáték, fantasy, sorozat, anime 13
1 évad · 13 rész
Szereposztás
Várólistára tette 1
Kiemelt értékelések
Elég gyenge volt, pedig egy jó kis kaland-fantasyra számítottam.
A játékot, ami alapján készült, nem játszottam, viszont nem ismeretlen számomra, mert apu játszott vele évekkel ezelőtt, ugyanakkor én annyira nem követtem a játék menetét, és emlékeim sem nagyon vannak róla. Aztán évekkel később láttam az animéből egy amv-t, és akkor azt mondtam, hogy majd megnézem. Ez volt durván 15 éve. Szóval azóta is a várólistámon volt úgymond, viszont valószínű jobban jártam volna, ha még akkor megnézem, bár már akkor lehet öreg lettem volna hozzá. Legalábbis most nagyon úgy érzem, hogy ez az anime nem az én korosztályomnak való. Talán, ha egy kicsit másképp vezetik a történetet, esemény/akciódúsabb lett volna akkor nem gondolnám ezt, de így sajnos ez nem nyert meg magának. Ráadásul függővéges, ami további évadot sejtet, de persze nincs, főleg mivel egy játék alapján készült, inkább csak kedvcsináló, sőt inkább annak egy – gyenge- melléktörténete, ami akár el is hagyható lenne, nem veszít vele sokat a játékos, ha nem viszi ki. Pont emiatt nem is sokminden derül ki a karakterekről, illetve annyit megtudunk, hogy Meredy honnan jött, emellett Maroneról kapunk némi információt, és a szigetlakókról, de a fő csapat többi tagjáról semmit, max egy-két homályos utalást, amiből igazából, hogy kik ők, miért vállalkoztak erre az útra nem nagyon derül ki. Ráadásul igazából semmi hasznuk nem is volt. Reid általában az eget bámulta, néha volt egy-egy jó pillanata, amiből megmutatta, hogy igazából helyén a szíve, de a fontos harcoknál egy karcolás leterítette és onnantól kezdve ennyi volt. Még a végén sem igazán neki köszönhető a győzelem. Farah, ahogy azt Marone is mondta, csak a száját jártatja, pedig nem kéne, mert sokszor a fecsegésével bántott meg másokat, illetve neki se sok haszna volt, ha harcra került sor. Keel annyiból hasznos volt, hogy információt gyűjtött, de máskülönben nem sok haszna volt, mert őrzőszellem nélkül igazából még harcolni sem harcolt. A varázsbot persze dísznek volt a kezébe, vagy sétapálcának, másnak sem. Meredy pedig még ennyire sem volt hasznos. Nem tudom a játékban mi a szerepe, de itt csak a csapat díszének szerepét töltötte be. Az egyetlen potenciális karakter Marone volt, mivel rendelkezett Reid és Farah képességeivel, és a fejében sem csak sötétség volt. A Világ sem igazán lett bemutatva. Az epizódok több, mint fele eltelt agyzsibbasztással, a szigeten való pihenéssel, lubickolással, Farah dühkitöréseivel Reid vagy épp mások felé, ami talán egy 10 évest elszórakoztat, de én nagyon untam. A tetőpont és a lezárás sem volt sokkal izgalmasabb sajnos. Nem mondom, hogy nem lett volna benne potenciál, de sajnos eléggé leegyszerűsítették vagy nem is tudom. Többet is ki lehetett volna hozni ebből, mégha csak egy melléktörténete is egy játéknak.
Nehéz ezt is értékelni, hiszen a játékhoz kiegészítőnek nem rossz, önálló alkotásként viszont kevés lenne.