Sós Ágnes Szerelempatak című rendezése, egy sajátos hangvételű dokumentumfilm a szerelemről és a vágyakozásról, amely a romániai vidéken egy magyar ajkú falucskában készült, és szereplői felett már jócskán elszállt az idő. A mélyen érzelmes, helyenként sokkoló és szabadszájú alkotás a 80 év… [tovább]
Szerelempatak (2013) 102★
Képek 7
Szereposztás
Kedvencelte 24
Várólistára tette 96
Kiemelt értékelések
Gyönyörű, tüneményes és őszinte. A szerelem és a szex az emberi élet része, gondoljunk rá szép vagy kevésbé jó emlékekkel. Jó volt látni, ahogy ezek az idős emberek őrzik magukban a szerelem és a szeretet megnyilvánulásait, ahogy visszaemlékeznek arra, hogy mit éltek vagy éppen nem éltek át. Van pár kifejezetten szép rész benne, mint a néni és a tánctanár, de van szívfájdító is, mint az epret szedő bácsi története. A szerelem és a testiség nem feltétlenül a boldog beteljesülésről szól, éppen ezért nem csupa cukormázas élményt meséltek el a falusiak. Viszont legyen jó vagy rossz, ezek az emberek számukra fontos emlékeket osztottak meg a stábbal, amiért hálásak lehetünk. Érdemes megnézni és érdemes fülelni az ízes székely beszédet, az erdélyi falvak építkezési stílusát; pontosan így néznek ki most is a falvak, ilyen a hangulatuk is. Bár én már Magyarországon születtem és ritkán tudok visszamenni, a csodálatos, lankás hegyoldalak látványától, a sürgő-forgó asszonynépek dolgos kezeinek munkájától, a sámliktól, hokedliktől és a híres erdélyi vendégszeretet érzésétől szörnyű honvágyam támadt. Úgyhogy engem több szempontból is nagyon megérintett.
Egy bűbájos dokumentumfilm a szerelemről, szívmelengető szerelmi románcokról, játékokról, csinytalanságról, höngörőzésről. Vidámság és életigenlés, romantika és szabadszájúság, intim pillanatok, vágyak, szép és erotikus emlékek. Titkok nagyszüleink hálószobájából, ahogy még sosem hallottuk, gondoltuk, képzeltük.
https://kulturleny.wordpress.com/2014/12/13/szerelempatak/
Érdekes olvasni, hogy sokak szerint ez a film mennyire a szerelemről szól.
Szerintem pedig pont annak a hiányáról…
A néni, akit 50 évre kísért haza a tánctanára, ott igen, na de a többi esetben?
Életszeretet, szívmelengető érzés és béke?
Egyik nénike, aki 70 évesen, 3 évvel a férje halála után fedezte fel a testi örömöt, mert
addig az nem számított…
A bácsi, akinek a haldokló felesége zárszóként azt mondta, hogy ki nem állhatta…
A néni, aki vascsővel agyonvágott valakit…
A nénik, akik arról beszélnek, hogy a férfi igényeit helyezzék bármi elé…
A film, olvasatomban, leszámol a „régen minden jobb volt” és a „falun mindenki boldogabb” mítoszával.
Nagyon aranyos volt, szívesen néztem volna tovább! :) Boldoggá tesz a tudat, hogy még az ilyen idős emberek is képesek könnyes szemmel visszagondolni első szerelmeikre. Ebből is látszik, hogy milyen fontos szerepe van a szerelemnek mindannyiunk életében. Hiszem, hogy egyszer én is megtapasztalom. :)
Hát, ez a film egy csuda, tessék megnézni. Bájos, a szó legnemesebb értelmében, egyszerre mosolyogtam és könnyeztem, egyszerre sajnáltam és irigyeltem ezeket az asszonyokat.
Szívből ajánlom.
Apukám, visszaemlékezve a kiskorára, mondta egyszer, hogy „ezek az öregasszonyok a legnagyobb francok a világon”. Azt hittem, hogy prűdek, hogy ilyen dolgokról nem illik beszélniük, de mégmég rájuk gondolni sem, pedig aztán.. Az egyik legaranyosabb film, amit valaha láttam! Velük mosolyogtam, kuncogtam, rájuk kacsintottam volna cinkosan.. Mégmégmég!
Érdekes film volt, é s jó volt hallani, ahogy őszintén meséltek magukról s az életük egy részéről az idősek. Ritkán látni/ hallani ilyet.
Viszont borzasztóan elszomorított, hogy a szerelem helyett inkább pont annak hiányát láttam. Egyedül annál a néninél éreztem őszinte szerelmet, akit hazakísért a tánctanára.
„Eljött, elkísért, ötven évig” Na én ott a nénivel együtt elbőgtem magam.
A tájak és az életképek rendkívül szépen lettek megörökítve, gyönyörű helyen készült a film.
Mindenesetre mindenkinek ajánlom.
A TV2 őskorából, talán még a „Csigatv” időszakból A Naplóban ment le egyszer egy riport. Idős, vidéki, falun élő, emlékeim szerint magyar falvakbeli embereket interjúvoltak meg és abból készítettek egy kb 10 perces riportot. Hogy a szerelemről-e vagy a szexről, a testiségről, a házaséletről, arra már nem emlékszem. Ám az egyik riportalany egyik mondata szerintem sokakban megmaradt. Egy asszony beszélt arról, hogy náluk miként zajlik. A ő ezen egyetlen mondata, amit a férjének szokott mondani, amikor annak olyanja van: „Ha végeztél, takajjá be!”.
E riportfilmet idézte emlékezetembe a Szerelempatak, bár kétségtelen, a kettő kevéssé említhető egy lapon/napon.
A Szerelempatak c. filmecske szereplői és a filmet mindenféle szájton kommentálók is szépen tükrözik, hogy kinek mit jelent a szerelem. Csak épp egy dolgot felejtünk el. Faluhelyen szinte mindig prűdebbek voltak az emberek ráadásul a XX. század legelején (meg tán még később is) nem volt ritka, hogy a házastársak együttléte kizárólag a gyermeknemzés céljából volt elfogadott (társadalmilag vagy vallásilag, tök mindegy). Az említett riportban még olyan is volt, aki egyetlen egyszer volt együtt a férjével; akkor, amiből a fia fogant.
A Szerelempatak c. dokumentumfilmben ilyen titokra nem derült fény, de az, hogy a II. világháború környékén születettek még egy más korban nőttek fel, más milliőben szocializálódtak, szépen tükrözik a riportok. Ám nagyon érdekes volt azt megtapasztalni, hogy ők, akik egész másként nőttek fel, volt, aki megtalálta időskorára a szerelmet, volt aki önnön érzékiségét képes volt megtapasztalni és felismerni, és egyáltalán, idősen is talán sokkal nyitottabbakká váltak, mint a majd’ 20 évvel ezelőtti riport szereplői.
E riportok azért is elképesztők, mert a szerelemnek eme részéről, ami a két félre tartozik, nem volt szokás beszélni, faluhelyen meg pláne, még ma sem. Nemhogy riportot adni ilyen témában.
20-30 év múlva, ha megismétlik a felvételt, mármint hasonló témában, érdekes lesz tapasztalni az újabb változást, amely a szerelem, szex tekintetében mutatkozik a társadalom eme szegmensében, ahol mindig „lassabban telik az idő” bizonyos kérdésekben.
Ez a dokumentumfilm a téma specialitásán túlmenően nagyon szépen fotografált, kedvesen, tiszteletet megadóan filmezett, amelynek különlegességét a vidéki miliő és az ízes beszéd tovább fokozza.
Nagyon jól esett és kellemesen kikapcsolt. A szereplők nagyon közvetlenek voltak, és jó volt nézni ahogyan szinte tinilányként nevetve és viselkedve beszélnek az asszonyok.
Nagyon tetszett.
A nénik és bácsik nagyon cukik, különösen, amikor a domboldalról gurulnak lefelé. A szövegek annyira idegenek, hogy néha úgy éreztem, más nyelvet beszélnek. Egy kicsit sok az üresjárat, de cserébe festőien szépek az állóképek; ha jól vettem ki, ez Lovasi Zoltán munkájának köszönhető, őt mostantól kedvelem.
Népszerű idézetek
– Aztán, na mindjárt tudtam, hogy honnan fúj a szél. Aztán mondom, most megyek. Azt mondja: „Jó estét, kislány, ne siessen annyira! Elkísérem haza, ha megengedi!” Há' mondom, csak jöjjön! Eljött, elkísért ötven évig.
Tudod-e? Ez olyan, amikor a leányt kezdik meg, mintha a szájad nyúznák. S én úgy megijedtem, hogy megnyúznak.
– A szerelem, ha sírig kell tartson, akkor tartson, s legyél boldog, csókoljad, igényeit elégítsd ki! A hit es azt mondja, ha a tésztában van a kezed, s a férjed menyen el, vedd ki a tésztából a kezedet s mosd meg s az igényét elégítsd ki, s azután is tudsz dagasztani.
(…) a Tegyele Pista bácsi … az elkapott, hát milyen jól tudott az höngörőzni, az az ember. Haj! Mer’ az, tudja-e, a karját, a könyökit ügyesen magad alája tette, s a lábával összecsípte a te lábadot, úgyhogy a szoknyád se terült, se semmi, úgy mentünk ott bé, hogy nem es éreztem, amikor ő vót felül, hogy höngörőzünk.
Megcsókoltuk egymás arcát, esetleg. Noha szájon csókoltuk egymást, az má', ammá' erőst szeretet vót, ez má' nagy szeretet vót. No de csak az. Ezelőtt nem vót az, hogy a nyelvünket dugjuk be egymás szájába. Jaj, istenem!