Száguldó nyár (1978) 60% 4★

Kellemes kis nosztalgia a ’70-es évek végéről. Mark Hamill egy évvel a Csillagok háborúja után, és a fiatal és elbűvölő Annie Potts, akit manapság Sheldon mimójaként ismerünk.

Ha vannak a blockbusterek uralta popkultúrának rejtélyei, akkor az egyik bizonyosan Mark Hamill – pontosabban az ő karrierje, ami Harrison Fordéval összehasonlítva mintha azzal a lendülettel állt volna földbe, ahogy kilépett a klasszikus SW-trilógia díszletei közül. Tudom, ez igazából féligazság, Hamill valójában csinált karriert, csak nem kézenfekvőt, és így legalább maximálisan szerethető, a geekek által folyamatosan kebelre ölelhető figura maradt, szemben Forddal, aki mindig is magasabb szférákban lebegett és nagyon hamar ledobta magáról Han Solo fekete mellényét. Ezzel együtt is: Hamillre színészként ma a kutya se emlékezne, ha nincs Luke Skywalker, és ezt bizonyos értelemben a Száguldó nyár is igazolja.

A történet közepesen ostobácska tinivígjáték, autóépítő iskolásokkal. Hasonló ez az életérzés megannyi európai autós mozihoz, illetve érdekes látni, hogy a Halálos iramban szériában látható boy racer/izomautó fétis valahol itt, ebben az időszakban gyökerezik. Ha az autó és az autóra izguló főhős, meg az őt kerülgető, de másodlagos szerepet betöltő nők adják az esszenciát, akkor a Száguldó nyár egy tinikompatibilis Száguldás a semmibe. Magyar szemmel jóval kevésbé megfogható, átélhető ez az egész, mint mondjuk a német Manta, Manta, vagy a szintén poénra vett Taxi esetében, lévén az itt látható autók idestova húsz éve aranyár kategóriában mozognak a piacokon, a filmben főszereplő Corvette-et meg megmenti ugyan a főhős, de cserébe olyan ocsmány módon tuningolja fel, hogy ahhoz képest a Kitt orrán futkorászó piros fénycsík maga a Pininfarina design.
És hát attól is nehéz elvonatkoztatni, hogy a filmmel nagyjából egy időben startoló Hazárd megye lordjai mintha emészthetőbb formában tálalta volna ugyanezt: a déli feeling és a viszonylag diszkréten egyénivé tett Dodge Charger együtt elhitette a nézővel, hogy van valami a brummogó motor és a kocsi iránt érzett szerelem érzésén túl az elmesélt történetekben – ugye a Knight Riderben is Kitt volt az egyik főhős, de nem róla szólt a széria maga.
Szerintem ezért öregszik csúnyán a Száguldó nyár, egyetlen érdemi története, hogy a pattanásos Luke Skywalker föl-alá futkorászik Vegasban az ocsmány Corvette-je után, és bár a végponton spoiler a nőre, ezen a picurka kis felnövéstörténeten kívül olyan sokat azért nem kapunk a mozitól. Ráadásul Hamill ebben a nagyon hetvenes évek feelinget sugárzó iskolás szerepben zavarba ejtően hiteles, valójában mintha az lenne a csoda, hogy Lucas anno meglátta és ki is hozta belőle Luke-ot. Már jóval érettebb fejjel, de ugyanígy szerepelt le a szerintem egyébként is bűn rossz A nagy vörös egyesben is, és onnantól már nem is nagyon jutnak eszembe címek tőle…

Korrekt, de nem több, amerikai tinivígjáték a hetvenes évek végéről, ez nagyjából szerintem el is mond róla mindent.

Könnyed, de szerethető film az éppen befutott Mark Hamillal és a nagyon pályakezdő Annie Pottsal. A történet nem nagy szám, de az ábrázolt világa nagyon bejött, egyszerű korrajzként kiválóan működik (bizony, sokkal jobban, mint a konkrétan annak elkönyvelt American Graffiti). Nem szabad valami nagy, komplex csodára várni, és akkor minden bizonnyal elszórakoztat a maga 105 perces játékidejével. Úgy érzem, a nosztalgikus hangulat miatt talán mai szemmel még jobb is lehet, mint a kiadásakor.