Slipknot : Disasterpieces (2002) 94% 5★

(Újranézés, mert rég láttam – aztabüdösmindenségit, a Micimackós poénra pl. nem is emlékeztem!)

Ha a Disasterpieces DVD egy habos sütemény lenne, akkor mind a tíz ujjamat megnyalnám! Sőt, még a cukrászt is! :D

Ó, a régi szép emlékek… *elmereng úgy 10 percig*
Jó volt újranézni, bár kicsit keserédes érzés fogott el. (Erről később…)

Piszok jó anyag, baromi jól szóltak, nagyon…hmm, dühös, energikus, headbang mód ON, elejétől a végéig. A sok agresszió közé azért bekeveredett pár troll poén is spoiler, de az ügyeletes mókamester titulust itt Corey kapta a beteg Micimackós, szamaras poénjával. spoiler) Hát én azt hittem, leesek a székről… :D

Továbbá: ez tőlük ugyan független, de valami beteg állat csinált egy disney verziót az egyik számukból és sajnos amikor ment az eredeti, végigröhögtem az egészet, mert ez járt a fejemben… :D
https://www.youtube.com/watch…

A DVD profin összerakott cucc (epilepsziások viszont kerüljék, tényleg), jó számokat válogattak össze (bár ez még a 2. album idején jött ki).

És most a feketeleves:
1. A disznófejet hagyhatták volna, az ilyesmit nem szeretem, még dekoráció szintjén sem.
2. Sid fenekére nem voltam kíváncsi. (Köszi, Sid, nagyon formás hátsód van, de nem akartam látni, menj szépen vissza a helyedre, úgy-úgy, köszi.)
3. Szerintem kicsit érződött a rossz kémia a tagok közt. (Ebben az időszakban baromira összevesztek, szét is voltak páran csúszva, mindenki utált mindenkit, majdnem feloszlott a zenekar.) A dobosok külön klikkben őrjöngtek. Corey végig olyan volt, mint aki mindjárt megüti az elsőt, aki véletlenül rátapos a lábára, Sid egyszemélyes kiselőadást adott, a gitárosok meg ugráltak szépen magukban, Mick mérgesen, Jim meg maga volt a megtestesült depresszió, kb. mint aki mindjárt elsírja magát….
Szóval elég szar volt ezt látni.

Most levonhatnék emiatt 1 csillagot, de nem, mert aki a zenére és a koncertélményre vágyik, az maradéktalanul megkapja, ráadásul az első (simán Slipknot) és a második (Iowa) album is nagyon klassz és tényleg csupa jó dal csendül fel róluk, pazarul előadva.
Utána meg kedvenc kezeslábasos, maszkos őrültjeim mégiscsak összeszedték magukat és összeraktak egy Vol. 3: The subliminal verses-t, (ami megfelel egy isteni Dobos tortának), egy All hope is gone-t (ez mondjuk egy krémes), egy .5:The Gray chapter-t (duplacsokis csokodládétorta, egyértelműen), aztán egy We are not your kind-ot (erre már nem tudok mit mondani. Tiramisu, mert azt kvára szeretem. :D). Szóval milyen jogon vennék le ezért én holmi csillagokat???

Ennyi, kész, menthetetlenül cukorfüggő lettem, süteménymérgezést kaptam, az inzulinszintem az egekben.