School Days (2007–2007) 50% 9★

Tavaszi nap, virágzik a sakura. Boy meets girl. Szerelem első látásra. Majd a képernyő szilánkokra törik. A rész végén újra a nyitószekvenciát látjuk. Ám ezúttal az egybeolvadó tömegben kirajzolódik a többi karakter; az idealizált pár a kezdetektől fogva nem volt egyedül; ez a történet nem két ember szerelméről fog szólni.

„You have laid your hands on the flower that everyone wants!”

A hárem animékben megkérdőjelezhetetlen alaptétel, hogy a főszereplőnek joga van az összes lányhoz. Az összes lányt választja, de mondhatjuk úgy is, hogy nem választ csak egyet. Aki nem teljesen zöldfülű, annak eszébe sem jutna a kérdés, hogy a hárem tagjai vajon hogyan képesek elviselni az általuk szeretett főhős pártatlanságát; hogy bármit tesznek, csupán eszközök maradnak. A School Days koncepciója viszont pont abban áll, hogy empatikusan kezeli a lányokat, és megmutatja a helyzet eddig elhallgatott súlyosságát. Első benyomás alapján jól ismert jellemekkel, karaktertípusokkal, szituációkkal találkozunk melyek láttán önkéntelenül is az az érzetünk támad, hogy „ezt már láttam párszor”, de a School Days bőven tartogat meglepetéseket. Az egyik legérdekesebb az írásban, hogy az „animés” banalitást keveri a valóságos elemekkel, mind a cselekmény, mind a karakterek tekintetében. Így nem a nézővel van a baj, ha egyes jelenetek láttán nem tudja eldönteni, hogy egy olcsó szappanoperát néz-e, vagy egy realisztikus drámát – ezt pontosan így akarták.

A főhős, „mindenki Makotója”, görbetükör a háremkirályoknak. Abszolút nem kiemelkedő, semmivel nem érdemelte ki, hogy ő legyen a figyelem középpontja. Elég üresnek, gyenge személyiségnek kell lennie ahhoz, hogy a külső történések formálják a gondolkodását, viselkedését. Hamar ráun az ingyen kapott idealizált szerelemre, mert a legkisebb kapcsolati problémával (ami amúgy a saját silányságából fakad) sem akar szembenézni; A barátnőnek túl gyors a tapizás a második randin? Nem is olyan muris ez a szerelem. Aztán fokozatosan felismeri, hogy az eroge dating sim világ szabályai neki kedveznek, és ki is használja ezt: Neki több jár ennél, sőt, minden! Így válik szürke átlagosból erkölcsi nullává, nem mellesleg örökké kielégíthetetlenné.
A lányokra most külön nem szeretnék kitérni – túl hosszú és spoileres lenne – de náluk muszáj kiemelni, ahogyan az írók a tipikus, ostoba/helytelen viselkedésformáknak KORREKT lélektani támaszt adtak. Na erre az ambivalenciára gondoltam, amikor a néző jogos bizonytalanságáról beszéltem. spoiler

És akkor itt jön képbe a nagy kritika az animét illetően, hogy „egy ilyen nyomorék után miért futna ennyi lány, ez bullshit”. A School Days mesteri provokációja páratlan módon húzza fel a nézőket, és ezt az idegességet / utálatot próbálják valami értelmes érv formájában kifejezni, mintha a karakterek (vagy a műfaj) hibái a mű hibája lenne. Nem szabad elfelejteni, hogy egy eroge dating sim / hárem világban vagyunk: A lányok akarva-akaratlanul is vonzódnak a főszereplőhőz, nem tehetnek mást, hiszen ez a legfelsőbb szabály. Pont ennek a kiszolgáltatottságnak a borzalmait jeleníti meg az anime. Inkonzisztens karakter-writing? Életem, itt az inkonzisztencia a konzisztencia. A valóságos elemek behívása a történetszervezésbe egy összetett parabolát eredményez: A már említett progresszív koncepciót elrejti a metasíkra, a felszínen pedig egy pseudo-realisztikus sztorit látunk egy rendkívül toxikus szerelmi sokszögről. Két hasonló, de különböző síkon mozgó történet egybeolvasztása; egyik elrejtése a másikban. Fun fact visszatérve a dating simulator világra: Igaz, hogy a lányok szíve hozzá van bilincselve a főszereplőhöz, és ezen nem lehet változtatni, de ha túl sok rossz „választ” adsz a játékban, úgynevezett „bad endinget” is kaphatsz…

A történetvezetés hibátlan. Meglehetősen lassan, vagy inkább kimérten építkezik. Az első felében, ott is főleg az első 3 résznél tényleg úgy néz ki, hogy egy tipikus iskolai/romantikus sztorit fogunk látni. Ugyanakkor azt is sejteti mindenféle eszköz nélkül (első részben a képernyő szilánkra törésén kívül), hogy valami nincs rendjén, ilyen „várd ki a végét” stílus. A gondos előkészítésnek hála az anime második felében tapasztalt elfajulás, tempó-gyorsítás sokkal jobban üt. Minden rész felülmúlja az előzőt, biztosan haladva a tetőpont felé.

Tetten érhető a sorozatban, hogy az erotikát is kétféleképpen használja: Többnyire realisztikusan, túlkapás nélkül, mivel az emberi élet része. De olykor megszakítja a cselekményt hangulatoldó fanservice ecchi-jelenetekkel is, ami ugyebár teljesen más elv szerint működik. Ezek a jelenetek egyrészt gúnyos odaszólások lehetnek, hogy „Így csináltok ti animét”, másrészt az elidegenítő hatást erősítik. Másik érdekes megoldás, amikor nyálasan szomorú szerelmi dalokat vág be a komoly, súlyos jelenetek alá.spoiler Persze, az OP-ED választás is igen merész. Ikonikus a felhajtható gombos telefon, mint főmotívum, az SMS-ek használata dramaturgiai megoldásként pedig zseniális. spoiler Összességében egy rohadt kellemetlen, nyomasztó hangulat uralja az animét: A formai kötöttség (majd a végén ennek a lebontása), a hiányos párbeszédek / rossz kommunikáció a karakterek között, a hiánydramaturgia, a provokáció, a lelketlen és sivár (műfajnak megfelelő) rajzolás, az elcsépelt VS realisztikus összeférhetetlenség; és mindezeknek a következetessége minden szempontból megterhelő néznivalóvá teszi az animét.

A School Days a hárem animék dekonstrukciója, más műfajokban rokona a Neon Genesis Evangelion és a Madoka. Habár a kettő remekmű mögött több szempontból elmarad kissé (dekonstrukcióban nem!), ha az anime médium az oktatás részét képezné, a School Days biztosan benne lenne a tananyagban.

2021-ben utáltam. Most imádom.