Főszereplőnk, Ito Makoto egy átlagos középiskolás srác. Minden reggel vonattal megy az iskolába, és egy gyönyörű lányt nézeget. Nagyon tetszik neki, de csak annyit tud róla, hogy egy iskolába járnak. Az egyik reggel készít róla egy fényképet, amit ki is tesz háttérképnek, és abban reménykedik,… [tovább]
School Days (2007–2007) 9★
japán · angol
Szereposztás
Rendező
Forgatókönyvíró
Zeneszerző
Várólistára tette 11
Kiemelt értékelések
MoiraCarey
Tavaszi nap, virágzik a sakura. Boy meets girl. Szerelem első látásra. Majd a képernyő szilánkokra törik. A rész végén újra a nyitószekvenciát látjuk. Ám ezúttal az egybeolvadó tömegben kirajzolódik a többi karakter; az idealizált pár a kezdetektől fogva nem volt egyedül; ez a történet nem két ember szerelméről fog szólni.
„You have laid your hands on the flower that everyone wants!”
A hárem animékben megkérdőjelezhetetlen alaptétel, hogy a főszereplőnek joga van az összes lányhoz. Az összes lányt választja, de mondhatjuk úgy is, hogy nem választ csak egyet. Aki nem teljesen zöldfülű, annak eszébe sem jutna a kérdés, hogy a hárem tagjai vajon hogyan képesek elviselni az általuk szeretett főhős pártatlanságát; hogy bármit tesznek, csupán eszközök maradnak. A School Days koncepciója viszont pont abban áll, hogy empatikusan kezeli a lányokat, és megmutatja a helyzet eddig elhallgatott súlyosságát. Első benyomás alapján jól ismert jellemekkel, karaktertípusokkal, szituációkkal találkozunk melyek láttán önkéntelenül is az az érzetünk támad, hogy „ezt már láttam párszor”, de a School Days bőven tartogat meglepetéseket. Az egyik legérdekesebb az írásban, hogy az „animés” banalitást keveri a valóságos elemekkel, mind a cselekmény, mind a karakterek tekintetében. Így nem a nézővel van a baj, ha egyes jelenetek láttán nem tudja eldönteni, hogy egy olcsó szappanoperát néz-e, vagy egy realisztikus drámát – ezt pontosan így akarták.
A főhős, „mindenki Makotója”, görbetükör a háremkirályoknak. Abszolút nem kiemelkedő, semmivel nem érdemelte ki, hogy ő legyen a figyelem középpontja. Elég üresnek, gyenge személyiségnek kell lennie ahhoz, hogy a külső történések formálják a gondolkodását, viselkedését. Hamar ráun az ingyen kapott idealizált szerelemre, mert a legkisebb kapcsolati problémával (ami amúgy a saját silányságából fakad) sem akar szembenézni; A barátnőnek túl gyors a tapizás a második randin? Nem is olyan muris ez a szerelem. Aztán fokozatosan felismeri, hogy az eroge dating sim világ szabályai neki kedveznek, és ki is használja ezt: Neki több jár ennél, sőt, minden! Így válik szürke átlagosból erkölcsi nullává, nem mellesleg örökké kielégíthetetlenné.
A lányokra most külön nem szeretnék kitérni – túl hosszú és spoileres lenne – de náluk muszáj kiemelni, ahogyan az írók a tipikus, ostoba/helytelen viselkedésformáknak KORREKT lélektani támaszt adtak. Na erre az ambivalenciára gondoltam, amikor a néző jogos bizonytalanságáról beszéltem. spoiler
És akkor itt jön képbe a nagy kritika az animét illetően, hogy „egy ilyen nyomorék után miért futna ennyi lány, ez bullshit”. A School Days mesteri provokációja páratlan módon húzza fel a nézőket, és ezt az idegességet / utálatot próbálják valami értelmes érv formájában kifejezni, mintha a karakterek (vagy a műfaj) hibái a mű hibája lenne. Nem szabad elfelejteni, hogy egy eroge dating sim / hárem világban vagyunk: A lányok akarva-akaratlanul is vonzódnak a főszereplőhőz, nem tehetnek mást, hiszen ez a legfelsőbb szabály. Pont ennek a kiszolgáltatottságnak a borzalmait jeleníti meg az anime. Inkonzisztens karakter-writing? Életem, itt az inkonzisztencia a konzisztencia. A valóságos elemek behívása a történetszervezésbe egy összetett parabolát eredményez: A már említett progresszív koncepciót elrejti a metasíkra, a felszínen pedig egy pseudo-realisztikus sztorit látunk egy rendkívül toxikus szerelmi sokszögről. Két hasonló, de különböző síkon mozgó történet egybeolvasztása; egyik elrejtése a másikban. Fun fact visszatérve a dating simulator világra: Igaz, hogy a lányok szíve hozzá van bilincselve a főszereplőhöz, és ezen nem lehet változtatni, de ha túl sok rossz „választ” adsz a játékban, úgynevezett „bad endinget” is kaphatsz…
A történetvezetés hibátlan. Meglehetősen lassan, vagy inkább kimérten építkezik. Az első felében, ott is főleg az első 3 résznél tényleg úgy néz ki, hogy egy tipikus iskolai/romantikus sztorit fogunk látni. Ugyanakkor azt is sejteti mindenféle eszköz nélkül (első részben a képernyő szilánkra törésén kívül), hogy valami nincs rendjén, ilyen „várd ki a végét” stílus. A gondos előkészítésnek hála az anime második felében tapasztalt elfajulás, tempó-gyorsítás sokkal jobban üt. Minden rész felülmúlja az előzőt, biztosan haladva a tetőpont felé.
Tetten érhető a sorozatban, hogy az erotikát is kétféleképpen használja: Többnyire realisztikusan, túlkapás nélkül, mivel az emberi élet része. De olykor megszakítja a cselekményt hangulatoldó fanservice ecchi-jelenetekkel is, ami ugyebár teljesen más elv szerint működik. Ezek a jelenetek egyrészt gúnyos odaszólások lehetnek, hogy „Így csináltok ti animét”, másrészt az elidegenítő hatást erősítik. Másik érdekes megoldás, amikor nyálasan szomorú szerelmi dalokat vág be a komoly, súlyos jelenetek alá.spoiler Persze, az OP-ED választás is igen merész. Ikonikus a felhajtható gombos telefon, mint főmotívum, az SMS-ek használata dramaturgiai megoldásként pedig zseniális. spoiler Összességében egy rohadt kellemetlen, nyomasztó hangulat uralja az animét: A formai kötöttség (majd a végén ennek a lebontása), a hiányos párbeszédek / rossz kommunikáció a karakterek között, a hiánydramaturgia, a provokáció, a lelketlen és sivár (műfajnak megfelelő) rajzolás, az elcsépelt VS realisztikus összeférhetetlenség; és mindezeknek a következetessége minden szempontból megterhelő néznivalóvá teszi az animét.
A School Days a hárem animék dekonstrukciója, más műfajokban rokona a Neon Genesis Evangelion és a Madoka. Habár a kettő remekműhöz nem ér fel, ha az anime médium az oktatás részét képezné, a School Days biztosan benne lenne a tananyagban.
2021-ben utáltam. Most imádom.
