Sakurasou no Pet na Kanojo (2012–2013) 80% 20★

Az alap történet nem rossz. Sőt, a sztori emberi részének vannak nagyon érdekes vonatkozásai. Shiina életképtelensége egyszerre bosszantó, ugyanakkor szórakoztató is, meg különben is, az egész Sakurasou nem normális. Szóval az anime lelkizős része tetszett. Nagyon. A többi nem feltétlenül.

Nézzük a technikai dolgokat. A rajzolás nem rossz az évhez képest, de néha furák voltak az arcok egy-egy szögből. Mindenesetre a történetnek megfelelő bájosságot képviselte. A seiyuu munka változatos volt, ahogy az openingek és az endingek is.

A cselekmény nem nyűgözött le; volt egy halom bohóckodás, némi dráma, meg a huszadik rész közepén, mintha kapcsoltak volna, hogy eddig nem történt semmi, beraktak egy tipikus iskolai projektet. Éppen ezért, maga a történetszál és az események nem különösebben voltak izgalmasak számomra.

Ami viszont nagyon tetszett, az a karakterek lelki megformálása. Egyrészt nagyon klassz mondanivalója van az animének és tetszett a jellemfejlődés; igazán csak az érezheti át ezeket a dolgokat, aki volt valaha egy barát mellett másodhegedűs, mert nem annyira tehetséges. Mivel nekem az egész tinikorom erre épült, jó volt egy erről szóló történetet látni. És tényleg tetszett Sorata, Nanami és Masahiro fejlődése is.

Volt dráma, volt románc is; mind a kettőtől többet vártam volna. A dráma nekem nem volt kellő mélységű és túl hamar megoldódott minden konfliktus.

A karaktertípusok nagyon változatosak voltak a történetben. Sorata elég tipikus volt, ahogy Nanami is. Mashiro ellenben kifejezetten egyedi arc, csak néha elviselhetetlen. Jin rendben volt, Misakit viszont nem tudtam elviselni, egyébként sem szeretem a genki lány típust.

Igazából ez egy szép és jó anime, ami főleg a barátságról szól, meg önmagunk megismeréséről. Egyáltalán nem volt rossz, bár véleményem szerint tizenkét rész is elég lett volna belőle, mert sokszor úgy éreztem, hogy már nem nagyon tudják, mit csináljanak a maradék epizódokban. Ajánlom mindenkinek megtekintésre, mert szórakoztató, elgondolkodtató és kellemes történet, én valószínűleg azért csalódtam, mert az előzetes ismereteim alapján nagyobb piedesztálra emeltem a sztorit. Bár nem tudom, mit vártam magamtól. Anno például félbehagytam, annyira nem jött be.

Nagyon nagyon nagyon nagyon, és nagyon vegyes érzelmeim vannak ezzel az animével kapcsolatban, de sajnos a negatív irány felé jobban húz a szívem…
Alapvetően úgy kezdtem neki, hogy nem igazán szimpatizáltam vele, valahogy már csak az is rossz érzéssel töltött el, ha a plakátjára néztem.
Az első pár rész alapján egy pozitív csalódásnak kezdtem elkönyvelni, de aztán újra vissza jött ez a furcsa és mérhetetlenül nyomasztó érzés. Nem tudom, nem értem igazából..vannak néha nálam ilyen animék, amik egyszerűen egy rossz érzéssel töltenek el, annak ellenére, hogy a sorozatban semmi nyomasztónak nem kellene lennie.
De végre bele is kezdek az igazi értékelésbe. Lényegében a történet egy eléggé érdekes történés köré épül szerintem, és a kivitelezése sem olyan vészes. Meg kell vallani nem kiemelkedő, de nem rossz.
A karakterek igazából egy tipikus séma köré épülnek, de picit azért mégis csak másabbak. Sajnos én nagyon magamat láttam Mashiro-ban, ezért számomra nagyon furcsa, és rossz érzés volt látni, hogy mi történik vele, miken megy keresztül, és hogyan érez a dolgok iránt. Ugyanis én is ugyan így éreztem, és rossz volt újra élni azt az időszakot. Sorata pedig számomra egy nagyon kétszínű személyiségnek mondható, amíg minden úgy történik, ahogyan azt ő szeretné, addig minden okés, és szipiszuper, de ha már valami olyasmi ami a való élettől várható, esetenként, egy jó nagy szájba csapás, akkor már mindenkinek alá ás. Nem…nagyon nem kell nekem ilyen cucc…
Az openingek ilyen nagyon tipikus kis semmilyen dalok voltak ahogyan az endingek is, mérhetetlenül tipikus.
Viszont meg kell vallanom, hogy a grafikája nagyon szép, és az nagyon is tetszett benne! Főleg a cicusok, hát ők valami hihetetlen aranyosak voltak! :3
Lényegében, ha röviden kellene valamit mondanom, rávágnám, hogy nem tetszett, de azért voltak benne szép, vicces, és megható pillanatok, amik azért jól estek, de személy szerint, én már nagyon vártam, hogy végezzek vele, nekem egy gyötrelem volt, pedig rengetegen szeretik.

A Seishun Buta Yarou wa Bunny Girl Senpai no Yume wo MInai a kedvenc animém (bár nem szeretek ilyet kijelenteni, mert viszonylag gyakran változik a listám… úgy mondom, hogy az egyik legnagyobb kedvencem), és a Yahari Ore no Seishun Lovecom Machigatteiru-höz hasonlóan a Sakurasou no Pet na Kanojo-ra is ez az anime miatt bukkantam rá, de mielőtt még erre rátérnénk, hadd kérdezzem meg, hogy a Japánoknak mi az Isten bajuk van a címekkel? Ártottak ők nekik, vagy mi? Az ujjaim elfáradtak gépelés közben, pedig csak három anime címét írtam le!
Na tehát, a továbbiakban ezt a három animét BGS-nek, Oregairu-nek és Sakurasou-nak fogom hívni.
Itt most nem az inspiráció köti egymáshoz a két művet, hanem az író, ugyanis a BGS-nek és a Sakurasou-nak (pontosabban a light noveleknek) ugyanaz a Kamoshida Hajime az írója.
A BGS anime személyes kedvencem, és a light novel is meggyőzött arról, hogy Kamoshida Hajimére érdemes odafigyelni, így természetes volt, hogy a Sakurasou-ba is belelesek.
Amennyire nem tetszettek az első képsorok, végigküzdöttem magam az első részen. Az első benyomásom az volt róla, hogy ez az anime egy agybaj. De tényleg, eleinte nagyon annak tűnt. Irdatlan furcsa volt a humora az animének. A karakterek furcsák voltak, és… lényegében fájt tőle a fejem.
Már egyébként ekkor is tetszett, pedig nem vagyok híve annyira ennek a műfajnak.
Igazából hangulatában egyáltalán nem, de stílusában és minőségében éreztem rajta Kamoshida Hajime úr ujjlenyomatát, ugyanis hasonló recepttel dolgozik. Romantika a középpontban, mondanivalóval ellátott dráma keveredik szokatlanul jó humorral, a történet hiánya, és az elsőre furcsa, de nagyon szerethető mellékszereplők is jellemzőek mind a két műre. Meg az is, hogy a főhős lány világhírű, a főhős fiúnak meg van egy húga, aki totálisan rá van csimpaszkodva az „Onii-chan"-jára.
Akkor let's talk a karakterekről. Sorata… nem rossz, de nem is a legjobb főszereplő. Egyszerűen úgy érzem, hogy kicsit semmilyen, főleg ahhoz képest, hogy mennyire sokszínű szereplőgárda van. Ő a néző, aki csak belecsöppent ebbe az őrültekházába. Ettől függetlenül nagyon nem rossz, igazi egyéniség ő is, főleg azok a részei voltak nagyon jók, amikor emberinek mutatkozott. Csak láttam már más animében is ezt a karaktert, és messze nem egy Sakuta.
Aoyama is jó volt, de ő volt a legkevésbé érdekes karakter, de őt is sikerült megkedvelnem. Őt főleg eleinte kedveltem, meg a végén, a közepén kicsit sok volt.
Említeném még a két fontosabb mellékszereplőt, Chihiro-senseit és Rita-chant. Mind a ketten nagyon jók, bár eleinte mind a kettejükhöz negatívan álltam.
És akkor most jőjjön a négy karakter, akik egyértelműen a kedvenceim voltak. Akasaka Ryuunosuke zseniális volt. Amellett, hogy menő volt, és mély karakter a stílusa is megragadó, a Ritával való kapcsolatát meg imádtam. Meg a lány-fóbiáját is.
Mashiro is fantasztikus volt. Alapból imádom a sablont, ami köré épült, ez a „zseni, aki nem érti a világot, és egyedül lényegében életképtelen", de mindemellett összetett karakter és irdatlan aranyos. De tényleg, nagyon aranyos jelenetei voltak.
Ott van még Jin, és Misaki, akik pedig tényleg a legjobbak voltak. Misaki totálisan az a karaktertípus, akit imádni szoktam. Nem tudom, hogy a hiperaktivításnak a valóságban létezik-e ilyen szintje, de ettől még imádom ezt a karaktert, és az ő hangulata borzasztóan átragad mindenkire. A nézőre is.
És összességében az összes főszereplő művész, és azt mindenk tudja, hogy ahhoz, hogy valaki komolyan művész legyen, minimum földönkívülinek kell lennie, de az sem árt, ha elmegyógyintézetből szökött. Tehát ja, a szereplők kattantsága innen is eredeztethető.
Ha már művészet, az anime legfőbb témája az, hogy mennyit érdemes beleadni az álmainkba, ha körülöttünk kb mindenki igyekezet nélkül eléri azt, amit mi óriási igyekezettel sem. Nagyon jól és hitelesen szól az alkotásról, alkotókról, alkotói válságról és az alkotói folyamatról. A legjobb szó rá az, hogy inspiráló. A sztori komoly hangsúlyt fektet arra, hogy mindenkinek megvan a maga álma. Jin történeteket ír, Mashiro mangákat rajzol, Aoyama seiyuuként szeretne tevékenykedni, Misaki animéket animál, Akasaka profi hacker, Rita fest, Sorata pedig játékokat akar fejleszteni. Az összes főszereplő – Akasakát kivéve – a művészeti pályán mozog, ami pályán egyébként én is tevékenykedni szeretnék. Ez az anime képes volt ösztönözni például az írásra, ugyanis imádom írni és az írói szakma is kifejezetten érdekel, azonban kifejezetten gyakran van írói válságom. Tehát ja, Sakurasou irdatlan inspiráló tud lenni ebből a szempontból.
A humor is szokatlanul jó animéhez képest (nem egyszer nevettem fel), az érzelmes részek is nagyon jók voltak. Ráadásul, az anime romcomok örökölt betegsége, hogy nem tud bánni a drámával. A romantikus dráma animék igen, de a romcomokban mindig annyira beleerőltetett szenvedés az egész. És a Sakurasou-ban ezt nem éreztem. Tökéletes volt az összhang a sorozat drámai és feel good része közt. Szóval pacsi.
Hogy nyolc vagy kilenc csillag… egyelőre maradok a nyolcnál, aztán majd kerekitem valahova. Vagy nem. De a kedvencek közé tuti kerül be.
Az pedig tuti, hogy el fogom olvasni a light noveleket.

Pár éve láttam már, de hatalmas, főleg az eleje! :D xD Nagyon jó és egyedi karakterek vannak benne. Én hamar megszerettem őket és nem egyszer nevettetett meg! :) Na persze Shiinán kiégtem egy párszor.. x'DDD szó mi szó, nélküle nem lett volna olyan jó.

Nagyon szórakoztató! A 23. résznél meghatódtam a 24.-nél viszont sírva nevettem :D
Aztán jött az az érzés,mint amikor az ember elolvas egy jó könyvet… Kár,hogy vége,nagyon tetszett! :)