Reményvasút (2015) 3

Train to Adulthood
79' · magyar · dokumentumfilm 12

Az Úttörővasutat 1948-ban építette a kommunista kormány Magyarországon. A vonatok ma is közlekednek, ötszáz fiatal üzemelteti őket. Fizetés helyett egyedülálló közösségi élménnyel gazdagodnak.

Trencsényi Klára dokumentumfilmjének főszereplői olyan kiskamaszok, akik szerint a legjobb… [tovább]

magyar

Képek 4

Szereposztás

Viktor Al Hajjarönmaga

Várólistára tette 20


Kiemelt értékelések

Kemiviki 

Meg kell vallanom én másra számítottam. A cím rettentően félrevezető, az angol cím sokkal inkább illik hozzá.
Igazából ezt a filmet mindegy, hogy milyen környezetben forgatták volna mert mindenhol élnek ilyen körülmények között gyerekek. Sajnáltam őket, remélem a sorsuk jobbá fog válni. De a film nem tetszett, én azt vártam hogy többet mutat majd a gyermekvasútból.
Nem tudom amugy mennyire volt meg rendezve, de mikor az elején a fiú közi, hogy hatalmas felelősség van a vállukon és ember életek múlnak rajtuk én röhögésben törtem ki. S akkor a nagy vasút meg csak játék? Azért óriási különbség van a kettő között. Mögöttem nem áll senki mikor váltót állítok vagy felhatalmazok az indításra. Ott a felnőtt jelzése nélkül nem indulhat semmi. Na akkor lenne a felelősség rajtuk ha a felnőttek nem lennének, de igy a felnőtt aki a hibákért a hátát tartja. Amugy mellékesen egyetlen egy vasut van amit utalok és az pont a gyermekvasút. Annyira nagyra vannak velük mindig, közben meg… mindegy, voltam ott gyakorlat miatt pár napot, azért nem akkora sztár dolog mint ahogy hirdetik. A gyerekek 98 százaléka pedig többet a vasut felé sem néz.


Hasonló filmek címkék alapján