Re:Creators (2017–2017) 87% 7★

Mi történik akkor, ha különböző történetek főszereplőit összeeresztjük? Fate/Zero-t (vagyis a Fate szériát) idéző koncepció, csak ismert történelmi / mitológiai figurák helyett népszerű animés karaktertípusok (a sorozat világában népszerű animék főszereplői) jelennek meg ebben a fordított isekai-ban. Selesia: a bátor fantasy hősnő. Meteora: egy RPG videójáték küldetésosztó NPC-je, az információ-bázis, aki a kialakult helyzet főelemzője. Alicetaria: tragikus lovaghercegnő, az igazság bajnoka; az ősi jó-rossz világrendből származik, emiatt gondolkodni nem képes, tárgyalni nem lehet vele. Yuuya: laza, badass, ostoba yakuza-ellenlábas, akinek az ostoba shounen-protagonistával folytatott rivalizációja már-már barátság (a fujoshik meg shippelhetik őket). Rui: mecha-anime kiválasztott tini-szuperhőse, aki túl fiatal és tudatlan ahhoz, hogy teljesen felfogja a rászabott szerepet. Mamika: ártatlan, cuki magical girl főhősnő, aki megzavarodik a való világ brutalitásától. Blitz: kiégett középkorú láncdohányos pisztolyhős, szereti a félárnyékos helyeket. Magane: amorális alakváltó, manipulátor antagonista, nem áll semmilyen oldalra, mindent a szórakozásért csinál.

Mégsem hasonlít a Fate/Zero-ra, hiszen abban a világban mindennek megvan a helye, a hős az idéző eszköze, hogy megkaparintsa a Szent Grált; a battle royale eleve elrendeltetett; Urobuchi forgatókönyvének minden mozzanatát a legnagyobb precizitással tervezte meg. Ezzel szemben a Re:Creators a mi világunk másolata, semmi sincs előre meghatározva; egy szereplő (a kezdeményező főgonosz) kivételével senki nem tudja, mit keresnek fiktív karakterek a való világban, ők maguk sem. Író és karaktere között nincs igazi hierarchia, a hősöknek nincs eleve elrendelt okuk egymással harcolni; szabadon együttműködhetnek vagy ellenségeskedhetnek. Az egész olyan zűrzavaros – ez az írói bravúr. Elképesztően érdekes nézni a reakcióikat: valaki mentális krízisbe kerül, valaki összehaverkodik az írójával, valaki bosszút akar állni „istenén” a sok igazságtalanságért, valaki csak élvezi az életet. Az egyik csoport nagyon óvatos a cselekvéssel kapcsolatban, a másik nem gondolja túl a szituációt. Az elvárásokkal ellentétben az anime nagy része azzal telik, hogy a szereplők próbálják értelmezni a kialakult helyzetet, a világ szabályait. Sokan kritizálják a sok „pofázást” – és habár nem akarom tagadni, hogy helyenként tényleg időhúzásnak tűnik, valamint korlátozza saját magát –, de pont ezek a korlátok teszik annyira egyedivé, szabaddá. Nem a hagyományos expozícióról van szó, ahol az író adogatja az információt a szánkba, hanem a Mahouka Koukou- vagy Monogatari-féléről, ahol a szereplők ennek segítségével értelmezik a körülöttük lévő világot, és semmi nincs kőbe vésve, inkább csak lehetséges interpretációkat állítanak fel. A történet működésének vizsgálata áll a középpontban; az anime azt a hatást kelti, mintha a forgatókönyvírók sem tudnák, hogy a következő részben mi fog történni (ők is óvatosak a bonyolult koncepció miatt, félnek az ellentmondásoktól és a fogadtatástól) – olyan mintha a történet magát írná meg spontán. Ettől minden idők egyik legjobb metafikciója.

Jóllehet, az ötletei nem ezt mutatják, a Re:Creators közönségmű. Az írók nem ruházhatják fel csak úgy új képességekkel a hősöket, elengedhetetlen feltétel a kanonizáció: amit a közönség elfogad karakterfejlődésnek, az valósul meg. Az aktív cselekményszervező Altair, az allegorikus final boss, ő borította fel az egyensúlyt a világok között, célja az emberi világ elpusztítása (háttérsztorija, motivációja nagy fordulat). A megállításához erősebb hősök kellenek; az alkotók spin-offokat alkotnak, összefűzik a különböző karakterek történeteit, spoiler – kolosszális húzás.

Nem hibátlan sorozat. Altair képességei nincsenek kibontva, így szabadon felülírhatja a szabályokat, ami sokaknak szúrhatja a szemét. A valódi overpowered karakter pedig Magane, akit azért is kellett pártatlannak megírni, mert túl hamar befejezhette volna a történetet. Mentségére szól, hogy meta szinten van értelmük. A final boss-t nem lehet csak úgy egyszeriben legyőzni, újra és újra el kell hitetni a nézővel, „most aztán bajban van”, hogy utána mosolyogjon a hiszékenységünkön – ez egyrészt animés klisé, másrészt a győzelem kizárólag egy igazán katartikus pillanatban jöhet el, tehát késleltető eszköz. Ami meg Magane-t illeti, hány animét láttunk már, ahol az írók nem gondolkodtak, mikor a képességeket osztogatták (Code Geass, vagy kb. bármelyik battle shounen). A logikátlanságaitól is csak még „animésebb” lesz, márpedig ez a célja. Igazi szerelmeslevél az animékhez és a történetíráshoz.

Ennyi hős között senkit sem lehet kiemelni mint főszereplőt, valamennyien annak tartják magukat (nem annyira központi téma a narratív identitás, mint a Fate/Zero esetében, de azért foglalkozik vele). A legközelebb hozzá mégis Souta áll, az átlagos gimnazista srác, habár ő magát csak narrátornak nevezi, nem résztvevőnek. Független, kezdő alkotó, interneten közzétett munkáit 20-an ha követik, fel is hagyott vele egy ideje. A történet arról szól, hogyan talál vissza ez a srác az alkotáshoz.
A Re:Creators egy olyan mű, amely egyszerre „menedék”, kiemel a valóságból, és egyszerre közelebb hoz a valósághoz, felfedi annak szépségeit. A fiktív hősök arról beszélnek, milyen komplex minden a valóságban: legyen szó egy „egyszerű” növény felépítéséről vagy a gyorskaja ízéről. Selesia így bíztatja a bizonytalan Souta-t: „Képes vagy rá, hisz te is egy isten vagy.”
Gyakran megfeledkezünk erről az üzenetről: A világunk remekmű, az emberi faj géniusz.