Énekes-dobos Phil Collins Dance into the Light turnéjának párizsi koncertje.
Dalok:
1. Hand In Hand
2. Hang In Long Enough
3. Don't Lose My Number
4. Another Day In Paradise
5. Against All Odds (Take A Look At Me Now)
6. Lorenzo
7. Separate… [tovább]
| Phil Collins | |
|---|---|
| Ronnie Caryl | |
| Daryl Stuermer | |
| Nathan East | |
| Brad Cole | |
| Luis Conte |
A koncertfelvétel amit eredetileg meg sem akartam nézni… erre kb ez lett a kedvenc Phil Collins koncertem.
Szigorú vagyok Phillel, mert Phil a kedvenc énekesem és frontemberem. A 80-as években. Phil Collins 1980-86 sicko vocal era-ban. És bár a 1987-92/93 korszak még a szintén nagyon jó, de mégsem már annyira lenyűgöző mint az a 6 év. És ez a koncert, 1997-el még ezen is kívül esik. Szóval gondoltam minek is hallgassam meg, ha úgyis csak az fog zavarni hogy „hát ez az éneklés mégsem olyan mint a legjobb élő verziók”. Ugyanis PC dalok iránti szeretetem 70%-a abból jön hogy mennyire szeretem rajtuk Phil hangját; ha azt elveszítem mégis mi marad?
Ez a koncert elég jól megoldja Phil vokálnehézségeit (bár alapvetően meg vagyok elégedve a csávóval úgy 2000-ig). A két háttérénekes, Amy Keys és Arnold McCullor egyszerűen fenomenális! Rendesen is használva voltak és jót tett ez a számoknak. Az is különösen jó ebben a koncertben, és ami miatt még a legjobb vocalos koncertnél, a No ticket Required-nél is jobb, azok ezek a (még nagyobb számban jelenlévő) nagyszerű vocal harmóniák amiket ez a 3 csinál. Remek adalék az eredeti számokhoz.
Koncert egyébként jól néz ki, jól szól, remek az energia, jók a dalválasztások, jó a kémia a zenészek között, és alapvetően nagyon szórakoztató. Bár ahogy Phil néha körbe-körbe szaladgált a színpadon az jutott eszembe hogy „na ilyen mikor fatert leviszik a futópályára hogy kocogjon egy kicsit”.
Az is nagyon jót tett a 80-as évekbeli számoknak hogy jobban ráfeküdtek erre az „élő” hangszerelésre. Jót tett neki. A Dance into the Light alapvetően nem egy kedvenc Phil albumom de lehet túl szigorú voltam vele; az biztos hogy ezek az élőverziók nagyon jók, sokkal jobbak mint a stúdióverziók. Lorenzo kiemelkedő volt, de igazából minden doboláscentrikus rész remek; azt kell hogy mondjam ezen a PC koncerten szólt a legjobban a dob.
Még az is meglepett, hogy a Separate Lives tipik az a „nem PC által írt dal”, amiről általában azt gondolom hogy nyugodtan ki lehetne hagyni a koncertekből. DE. Teljesen meglepődtem ezen a verzión. Az előbb említett háttérénekesek, Amy és Arnold annyira jók voltak, hogy a libabőr futkosott a kezemen. Úgyhogy örültem végül hogy itt van, legnagyobb meglepetése a koncertnek.
Wear my heat alapvetően egy szám ami az agyamra megy, de elég szórakoztató ez az élő verzió szóval jó, elismerem, a dal elmegy.
A Long Long Way To Go – In The Air Tonight rész nagyon erős, és a Timbantiocha dob rész jó folytatása. A felvétel zárásként Something Happened On The Way To Heaven és a Sussudio elég erős, és meg vagyok lepve hogy mennyire megszoktam a Sussudiot, eleinte ugyanis nem volt valami nagy kedvencem. Még egy kicsit lehetett volna a koncertfelvételt fokozni a Take me Home-mal, de ígyis erős volt a zárás.
Egy csillag levonás mégiscsak jár mert:
– az agyamra megy mikor két és fél órás koncertekből 90 perces koncertfilmek lesznek és kihagynak egy csomó számot! Amiatt mondjuk annyira nem szomorkodom hogy pl.: Do You Remember?, One More Night, You Can't Hurry Love és Two Hearts ki lett hagyva, mert ezek a tipik „minden koncerten el kell játszani az összes slágert” számok és már rohadtul elegem van belőlük. Azt azonban nagyon sajnálom hogy pl.: Take Me Down, River So Wide, Can't Turn Back The Years és különösen Take me home (!!) ki lett hagyva, pláne hogy nem is tudok arról hogy vannak e róla valamilyen felvételek. És hogy lehet egy PC koncertet nem a Take me Home-mal zárni! (nos. mármint a felvételt, így hogy koncerten ugyebár lejátszották!)
– bár jól meg lett oldva a vocal, azért érződik hogy ez már nem Phil „sicko vocal” erája. Against All Odds (Take A Look At Me Now), Long Long Way To Go és Easy Lover számoknál azért eléggé hallható, nekem azért ez elvesz az élvezetből. Easy Lover esetében még azt is meg kell jegyeznem hogy bár én szeretem Daryl-t… de ez a szóló eddigi a leggyengébb volt itt amit eddig tőle hallottam, meg sem közelíti a stúdió verzióját.
Összeségében abszolút energikus, élénk, szórakoztató és professzionális koncert. Újra nézős és kedvenc.
