Peter Gabriel koncertje Modenában, Olaszországban.
Dalok listája:
„Come Talk to Me” – 6:39
„Steam” – 7:53
„Across the River” – 5:57
„Slow Marimbas” – 1:45
„Shaking the Tree” – 7:12
„Blood of Eden” – 7:02
„San Jacinto” – 7:34
„Kiss That… [tovább]
| Peter Gabriel | |
|---|---|
| Tony Levin | |
| Manu Katché | |
| David Rhodes | |
| Shenkar | |
| Jean-Claude Naimro | |
| Paula Cole | |
| Lévon Minassian |
Fel voltam készülve arra hogy le leszek nyűgözve… és nem voltam lenyűgözve. Nem tudom pontosan hány csillagot adjak, alapvetően talán olyan 6,5 lenne, ha szigorú vagyok. Lehet érdemelne 7-et is. (De pont nagyon tetszett az előtte és utána látott koncert, szóval marad a szigorú csillagozás.)
Először is a legidegesítőbb része hogy még ha annak idején Peter élőben is énekelt a koncerten, nekem úgy tűnik hogy itt full felénekelte újra ehhez a felvételhez, ami persze felveti bennem hogy mennyi értelme van így az „élő” koncertfelvételt nézni. (Mert tőlem akár énekeljenek fel dolgokat újra a koncertfilmhez (vagy lipsynceljenek…) ha a perfekcionizmus ennyire fontos, de akkor elvárom hogy a látvány OLYAN érdekes legyen hogy legyen értelme nézni a filmet, pl. Roger Waters: The Wall koncertfilm. Ez azonban nem nyújtja azt, hiszen hiába vannak klassz és látványos megoldások, azért nem egy koncepciós sztoriszál fut itt, rendkívül aktív és modern vetítéssel, csak random zavaszámok vannak itt. És ennyi erővel meg lehet csak hallgatni a stúdióverziót ehelyett.)
Úgyhogy ez rohadtul zavaró volt, Peter elég élettelennek és furcsának tűnik tőle, és különösen idegesító hogy Peter mennyivel hangosabb mint mindenki más, különösen női énekes, Paula Cole. Őt szinte nem is lehetett hallani.
Az sem segített hogy, az Us album pont az, amelyet már valamennyire unok. Peternél nálam a So-val kezdődik hogy elkezdek nyünyögni dalokra, azon van 2,5 szám amit nagyon nem szeretek. Ebből 1,5 itt is van! Az egyik a Don’t give up, amelyben Peter 'verse' részei élvezhetőek, de ez a kórus… („don’t give up! you have friends!” girlie pls shut the fuck up), és ha ez még nem ment volna az agyamra így a koncertfelvétel végén, magát a koncertet az egyik abszolút legkevésbé kedvenc Peter számom zárja, ez a drága, idegtépő, full semmilyen In Your Eyes, ami a (számomra) idegesítő 5 perces albumverzióból egy majdnem 12 perces (!) ásításfesztivállá transzformálódott. Ki is nyomtam közben, pedig még vagy a harmada visszavolt a számnak. Hagyjuk már.
És akkor emellé itt van 2 az Us-ról ami teljesen untat… az egyik a kedző szám, Come talk to me (szóval már jól kezdődik nekem a koncert), a másik meg a Secret World ami már az albumon is túl hosszú a maga 7 percével… erre itt egy 10 perces verzió?! Csodálatos. Solsbury Hill-t sem szerettem soha.
Ez nem az én setlistem mit ne mondjak.
Us-on vannak olyan számok is amiket élvezek, ebből 4 itt is van, de őszintén, ebből vagy 3 (vagy legalább 2) kb Sledgehammer-nek különböző (és gyengébb) verziói, és így egyetlen koncerten felvonultatni őket, és még a rendes Sledgehammer is idetenni… kicsit egysíkú így a koncert.
Ami tetszett: elég szórakoztatóak voltak néhol ezek a táncmozdulatok, a mozgó padló, amikor Peter a csónakevezést imitálta, Tony Levin, aki szimplán full menő basszgitáros (epic bald man with a moustache!), továbbá a dobos is full király volt (igazából minden zenész klassz volt, csak Paula Cole nem tetszett annyira de hát szerencsétlen nőt nem is hallottam Petertől!)
Zene szempontjából a Blood of Eden és abból a váltás San Jacintóba emelkedett nekem ki, plusz a Sledgehammer, mert az a szám mindig jó. Továbbá a már említett Across the rivertől a Shaking the tree-ig.
Közönség is elszórakoztatott, bár néha nem értettem hogy mi okozta okozta a nagy tapsoláshullámokat aztán ki tudja, vagy én nem figyeltem (teljes valószínű, a már korábban említett zavaró dolgok miatt) vagy szimplán az olaszok ilyenek és mindennek tapsolnak. xd
Alapvetően élvezető, profi és látványos, de semmi kedvem újra megnézni. Inkább hallgatom. Talán még megpróbálok 1-2 Peter koncertet, de asszem nekem ő marad egy (rendkívül jó) studióalbumos művész.
