Várólistára tette 12


Kiemelt értékelések

kkata76 

Ha az első sorozatra kilenc csillagot adtam, erre mindenképpen tízet kell. Eseménydúsabb, akciódúsabb volt, mint az előző (persze más jellegű a történet), csatajelenetekkel, gyönyörű képekkel. (Mondjuk az első sorozat záróképeit nem sok minden tudja festőiségben felülmúlni). Szépen megkomponált jelenetek és hosszú beállítások…
A női főszereplő karaktere itt jobban tetszett, Julan is színesebb egyéniségnek tűnt itt, de ez a karakterből fakadt. A mellékszereplők nagyon jók voltak, Ma Dachun, a költő irtó cuki volt (Li Chuan), az egyik fő humorforrás.
A két legérdekesebb szereplő szerintem Lu Xiao (Wang Sunny) és Mo Heng (Wong Bosco) volt. Mindketten nagy változáson mennek keresztül a történet folyamán, csak másképpen, főleg Mo Heng karaktere tetszett nagyon.
Vannak szereplők (színészek), akik az első sorozatban is jelen voltak a két főszereplőn kívül – nem véletlenül. A két sorozat nagyon érdekesen kapcsolódik egymáshoz; nem folytatás a második sorozat, nem is spin-off… de összefügg a két történet. Igazából mindegy, hogy melyiket nézi meg az ember először, és mindkettő egymagában is kerek egész, de érdemes mindkettőt végigkövetni, ha valaki nekiáll, megéri.


Hasonló filmek címkék alapján