Várólistára tette 4
Kiemelt értékelések
Kilenc éves voltam, amikor Jekatyerina Gorgyeva és Szergej Grinkov a második olimpiai aranyérmét nyerte páros műkorcsolyában (ez volt az utolsó nemzetközi versenyük együtt), de szinte biztos, hogy akkor még azt sem tudtam, hogy léteznek. Már egyetemre jártam, amikor egyszer (naná, hogy vizsgaidőszakban) egy teljes délutánt töltöttem azzal, hogy végignéztem az összes elérhető felvételt a versenyprogramjaikról és a fellépéseikről 1983 és 1995 között. Azóta nem néztem páros műkorcsolya-versenyt, mert mit lehet még ehhez hozzátenni? Ismertem a történetüket, de a dokumentumfilmet most láttam először. Erős a nosztalgiafaktora, és bár leginkább a két főszereplő karrierjére és kapcsolatára fókuszál, ad némi betekintést a korabeli műkorcsolya-világba. A narrátor Rettentően Drámai Hangsúlyokkal operál. Azt hiszem, ma is 25 éves műkorcsolya-felvételeket fogok nézni.