Mire megvirrad (1939) 79% 8★

Iránymutató alkotás, melynek hatása nagyon szépen tükröződik még a hatvanas-hetvenes évek francia bűnügyi filmjein is (illetve az alapgondolaton, miszerint a bűnözőnek kikiáltott, rendőrség által üldözött személy valójában a körülmények/a hatalom/magasabb erők áldozata), sőt, tulajdonképpen általában véve a modern thrillerek eszköztárán és stílusán. A visszaemlékezések révén két párhuzamosan futtatott cselekményszállal, majd a film végén az elejéhez történő visszacsatolással elérik az alkotók, hogy ma is teljes mértékben befogadható, átélhető alkotás legyen – pedig minden ízében magán viseli a harmincas évek jellegzetességeit.

Nagyon érdekes aspektusa a mozinak Jean Gabin ikonikus jelenléte és színészi munkája: mai szemmel már más idők nagyon más hőse ő, egy olyan férfiideál és színészikon, akinek a generációját leváltotta és zárójelbe tette a manapság is mérvadó Brando-Dean iskola. Ezzel együtt a filmet nézve tökéletesen megérti a néző, mitől is volt ennyire fontos, kiemelt figurája a korabeli filmnek Gabin – itt mégis lopják előle a show-t, Jules Berry alakítása ugyanis annyira átható és izgalmas, hogy ahhoz képest a szenvedő, áldozattá váló hősszerelmes figurája sokszor elveszti az érdekességét. Berry higanyszerű mozgása, simulékonysága, már-már pszichés zavarokat sejtető, mégis nagyon egyben lévő játéka megkoronázza a cselekmény csúcspontját, a szobában zajló, tragikus végkimenetelű vitát.
Mindezen túl a film a harmincas évekre jellemző módon gyönyörűen szép: sokszor érezzük zártnak és mesterségesnek még a nyílt tereket is, ebből azonban itt is báj és sárm szökken szárba – jó nézni a mozit, fekete-fehér kivitelezése ellenére esztétikus, stílusos. A történetszövés megbontása és két külön idősíkon párhuzamosan történő futtatása kiváló ötlet, jócskán felkavarja a melodrámát és valóban megmutatja a jövőt. Gondoljuk csak végig, hányszor láttuk azóta is jószerével ugyanezt a trükköt más mozikban!
Ahogy a bevezetőben pedzegettem, a francia film alapvető és évtizedes bizalmatlansága (de legalábbis fenntartásai) a hatalommal és annak különböző szerveivel szemben régi jelenség, de nem gondoltam volna, hogy ennyire régi – több kötetet megtöltő esszét lehetne írni ebben a témában, amiben a Gabin filmográfia több kulcspontja is szerepelhetne, kezdve a sima bűnöző karakterektől az itteni, „a körülmények áldozata” jellegű drámáin át, egészen a Két férfi a városban nagyon erős rendszerkritikájáig és halálbüntetés-ellenességéig.

Kiemelkedően jó film a második világháború előestéjéről, mindenképpen ajánlott darab!

A lírai realizmus egy gyönyörű darabja. A végzetéig eljutó kisembert a szerelem viszi a gyilkosságba. Ha létezne ekkor film noir, akár szép példája is lehetne (nem sokat kell rá várni). A nem lineáris történet mesélés is a noir eszköztárára jellemzőbb inkább, akárcsak a megvilágítás. Két verzió létezik a filmből, a második pár perccel bővebb, a korábban cenzúrázott jeleneteket tartalmazza.

Egy lépcsőházban lövés dördül. A legfelső emeletről egy halott ember gurul le. A házmester nem ismeri. A rendőrök bekopognak Francoishoz, aki nem nyit nekik ajtót, tüzet nyit rájuk és elbarikádozza magát a lakásában. Az a Francois, aki a házmesterné szerint a legnyugodtabb lakó. Francois visszaemlékezik, hogy mi vezetett a tragédiához.
(Keresd a nőt!)

#Lumiere