Értékelések 48
Szerintem ez a valaha készült legjobb Spencer-Hill mozi. Szórakoztató faktorának kimeríthetetlensége generációs élmény, láttam már embereket ráunni a duó egy-egy filmjére, én is ráuntam némelyikre, de nem erre. Mindemellett a sok Miami utcáin forgó produkció után ez a régimódi kalandhistória kimondottan ambiciózus alkotásnak is tűnik…
Főleg ezzel a bizonyos köré szőtt legendával a titokzatos sziget együttműködő lakosságáról, akiket a produkció háborítatlanul hagyott hátra a forgatás után. Na persze… Bár évtizedekkel ezelőtt internet híján akár el is hihette valaki, hogy az olaszok tényleg egy térképeken nem jelölt szigeten filmeztek.
Mai szemmel persze már nagyon kell hunyorogni, hogy egy-egy kép hátterében ne véljünk tengerpartszerű képződményeket látni, vagy hogy ne legyen ismerős az egész fauna Miami zöld ligetes területeiről. A Kincs, ami nincs mégis tökéletesen hiteti el a nézővel, hogy a megtestesült egzotikumot látja, egy olyan szinten önjogán izgalmas miliőt, amit a hetvenes évek eleje óta nem nagyon lehetett látni a Spencer-Hill mozikban – és ami szebb is, érdekesebb is, mint például Afrika az Én a vizilovakkal vagyokban.
A film tehát jó, butácska, mint ezek a mozik általában, de ugyanannyira szerethető és körülrajongható, jószívű és bájos. A poénok ülnek, jók a szövegek, a karakterek: a Village People-nek öltözött kalózok és Frisco bandája, illetve az ő fúziójuk egyszerre potens ellenlábas a párosnak és nevetséges, szívből utálható kompánia, levernivaló martalócok gyülekezete.
A betétzene, illetve a szokásos, nagyon olasz főcímdal ott van a műfaj legjobbjai közt, ha már ilyesmire vágyik esetleg az ember…
Mondanám, hogy maximálisan ajánlott, de szerintem látta már legalább egyszer mindenki.
