Az öreg Tobias nem akarja megérteni fiát, Johnt, nem hagyja beleszólni a gazdálkodásba és a föld dolgaiba, még akkor sem, ha a családjáért és a jövőjükért aggódik. Rövidesen kenyértörésre kerül sor, olyannyira, hogy az öreg elkergeti a háztól fiát feleségével és kisunokájával együtt. Ekkor… [tovább]
Kedvencelte 12
Várólistára tette 22
Kiemelt értékelések
Heidi (1993) 90%
Nagyon régen olvastam, így azt nem tudom megmondani, hogy mennyire jó adaptáció, de hogy hihetetlenül megható filmet kerekítettek belőle, az már biztos.
Azok a hegyek ott lenyűgözőek. A honvágy nagy úr, és egy cseppet sem csodálkozom, hogy Heidi visszavágyik. A főszereplő kislány pedig hihetetlen bájos, szeplős, nem csoda, ha meghódítja a vén morgó Nagyapó szívét. És nemcsak az övét.
Heidi (1993) 90%
Nem is rossz. Szépen sírdogáltam a végére. Cottage core hangulat keresése okán néztem végig a filmet, és egészen hozta, amit kerestem. Meseszép tájképek, mulatságos, szerethető szereplők, szép régi ruhák… Az első 4-5 perc sötét belőle összesen (de az a többihez képest nagyon, ezért a néhány csillag levonás). Néha kicsit könyvszagú a szöveg, hiteltelen, de üsse kavics, mert egyébként annyira aranyos, hogy kár túlagyalni.
Emellett úgy tűnik, menthetetlenül felnőttem: mert közben azon is kattogott az agyam, hogy a Klára apukája mennyire jó pasi.