Várólistára tette 20


Kiemelt értékelések

Mr_Catharsis91

Nem tűnt annyira izzadtságszagúnak, mint sejtettem, ha horrorba oltott komédiával találkozok. Mondjuk a rendezőtől amúgy sem volt idegen a műfaji keveredés, volt benne tapasztalata bőven. Azért inkább ingattam rajta a fejem és kevesebbszer mosolyogtam el rajta igazán. Mondjuk horrornak gyenge volt, romantikus komédiának meg szintén, bár pár árnyalattal azért mégis erősebb. Ezen a vonalon sokat dobott a Holt-Gooding páros játéka is, akik egész jól hozták a botcsinálta szerelmes párt.
Az antagonisták súlytalanságát és sekélyességét hagyjuk is, az a hiány és kidolgozatlanság eléggé megbillentette a filmi egyensúlyt.
Ezért sem lesz egy örök darab.

Roboraptor

Nem lesz belőle az új Sikoly, és olyan ikonikussá se fog válni, mint a Halloween az ünnepi slasherek közt (mondjuk Eli Roth Hullaadását simán veri), de egy kifejezetten szórakoztató slasher paródia, ami ennek tetejébe még egy teljesen vállalható és aranyos romkomot is rejt. Szomorú, hogy nem hozták be nálunk a mozik, mert tökéletes időtöltés lett volna olyan pároknak, ahol a hölgy a csöpögős romantikáért, az úr pedig a vértől tocsogó mészárszékért váltana jegyet rá azon a bizonyos napon. Az idei horrortermés egyik abszolút gyöngyszeme, aminél még egy folytatás se lenne feltétlen szakításra való ok. Boldog (utólagos) Valentin-napot!

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2025/05/16/heart-eyes-film-kritika/


Hasonló filmek címkék alapján