Várólistára tette 23


Kiemelt értékelések

Londonna 

Lehetett volna még ennél is mélyebb, bár azt hiszem, ez is éppen elég beszédes volt… A hangulatért, a „valóságszagért” mindenképpen megérdemli a csillagokat.
Avagy: hánynom kell a gólyatábor műfajától, meg minden hasonszőrű dologtól. Nem is mentem el soha egybe sem. (Na jó, annak idején a gimnáziumiba igen, s bár nem volt horrorisztikus élmény, de utólag belegondolva nem lett volna hatalmas tragédia, ha inkább kihagyom.) Ettől függetlenül az elsősök „szívatása”, meg „beavatása” számomra visszatetsző műfaj.
Felsőoktatásban pedig aztán végképp rosszul vagyok tőle. És ezek a legokosabbak? A fősulira / egyetemre valók? Akik ilyen alpári dalokat üvöltenek? Ezek a primitív idióták? És igen, ezeket menetrend szerint felvették és szerintem fel is veszik a mai napig. És naná, hogy többség a végén ugyanúgy megkapja a diplomát…
(Ja, és persze a HÖK-ről is van véleményem, de azt sem fejtegetném inkább…)

Áhh, no comment, mer' csak felhúzom magam…

alexakarola 

Úgy érzem, hogy ebből ki lehetett volna hozni többet is. Aki nem ismeri a történetet, annak ez semmit sem mond.
A dal az elején egyben nagyon illett a témához, másrészt pedig undorító és fel is dühített. Aki ilyet énekel azt legszívesebben felpofoznám.

Nekünk anno emiatt az eset miatt nem volt a Pázmány jogon sem gólyatáborunk a következő évben. Emiatt akkor nem volt benne részem, viszont több durva törtémetet hallottam már egyéb egyetem gólyatáborairól. Igazából nem értem, egy gólya tábornak alapvetően nem kellene durvának lennie, se nem szívatnia senkit és se nem itatásról szólnia. Nem baj az alkohol sem feltétlen, de basszus mértékkel. Most az ELTE BTK-n a vírus miatt gólyatábor helyett gólyanapok voltak, szerintem tök király volt, nyilván egy ottalvós dolog tud még hangulatosabb lenni, de így is volt csapatépítő hatása, tök jól szórakoztunk (a sok vírus elleni intézkedés ellenére) és alkoholt is 4 után ihatott mindenki, aki akart. És ott a dal is a rumarumadai és a Physical volt, amire tanultunk koreográfiát. (jó, volt valami Eltes-s induló is, de arra már nem emlékszem és messze a közelében sem volt ennek). Egy olyan eldurvult gólyatáborba soha nem akarnék menni, mint amit ez a film sejtet, vagy amikről részleteket hallottam, úgyhogy örülök, hogy helyette egy ilyen köztes gólyanapokban lehetett helyette részem, ami szinte minden alpáriságtól szerencsére mentes volt.

Egyébként szörnyű, hogy mennyire el akarták tussolni.. Ez nagy gerinctelenségre vall.. Persze, „neki lesz a legrosszabb”.. Pontosan azért van így, mert ilyenkor nem az a természetes, hogy a felelőst elő kell venni, hanem az, hogy próbálják eltussolni…

Krenai 

Kár érte, egy igazán erős alkotás lehetett volna, de sajnos nem sikerült.


Hasonló filmek címkék alapján