Kedvencelte 2

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Lady_Hope

Nagyon elszomorít, és felháborít ez az egész. Mert tényleg érdekelt idén az Eurovízió, és tényleg jó dallal indultunk, sőt, tényleg volt esélyünk hogy szép helyen végezzünk.
És voálá, tessék.
Valójában az Eurovíziót évek óta követem, de mindig, minden évben úgy futok neki hogy: na majd idén nem a politika fogja eldönteni.
És de.
Kár hogy utólag ilyen negatív élményeim vannak a műsorral kapcsolatban, pedig a két műsorvezető remek humorral, és talpraesettséggel kezelte a műsort, a kettős zenei betétük nagyon tetszett: https://www.youtube.com/watch…
Volt jó pár dal ami kifejezetten tetszett, és volt amin nagyon kiakadtam.
A tetszett kategóriába tartozik az ausztrál produkció, az örmény, a máltai, a cseh, és persze a magyar (ez volt a kedvencem). A kiakadtam kategória az osztrák leányzó volt, aki olyan szinten túlzásba vitte a rózsaszínt, hogy még a pipacsok is kinőttek tőle a semmiből a háta mögött, meg az a rózsaszín út a semmibe .. Bleh.

Mindenesetre. Ha nem annak adnák a szavazatot akit éppen szeretnek vagy nem szeretnek a nemzetek, akkor ez egy remek verseny lenne, egy remek fesztivál, de így, ezzel a háttérben mozgó politikai fájdalommal az egész lényege vesződik el.

Akkor is Freddie volt a legjobb.

8 hozzászólás
viky0222 

Különösebben sosem követtem az Eurovíziót, tavaly volt az első, hogy egyáltalán meghallgattam néhány számot és már a műsor előtt megmodntuk a barátnőimmel, hogy Måns-nak kell nyernie, különben bunda. :D, ám idén leültem megnézni a döntőt, mert baromira ráértem. :D
Maga a műsor tetszett, jó hangulata volt, a két műsorvezető szuper volt, vicces, a közös daluk pedig egyszerűen fenomenális volt. Aztán az egész lényege, a dalok. Voltak olyanok, amik nagyon tetszettek, voltak, amik kevésbé, na és vajon melyikek végeztek elől? Naná, hogy a rosszak…
Egyáltalán nem értem, hogyan nyerhetett az ukrán dal. Számomra borzasztó volt meghallgatni, anya mindössze egy percig bírta, apa kicsit tovább, a dal feléig, mikor közölték, hogy kapcsoljam ki… Azt hiszem elég egyértelmű, hogyan került előre. Ukrajna jelenlegi helyzetével egy igaz történetet elmesélő dalt nyilván nyomatni kell, színtiszta politika. Bővebben nem mennk bele, ez nem az a hely.
Azt továbbra sem értem, Ausztrália miért versenyzett immár másodszor, de igazából nem volt rossz a daluk, bár nem is a kedvencem, de inkább nekik kellett volna akkor megnyerniük, mint Jamala-nak.
Aki nálam nagy favorit lett, és azóta is hallgatom őket, az a magyar, az olasz, a holland, az izraeli és kedvtől függően a svéd. Idén először voltam megelégedve a magyar indulóval, Freddi hangját imádom, igazán különleges, és a dal is jól sikerült, rengeteg pozitív visszajelzést kapott, ezért is felfoghatatlan számomra a 19. hely. Idén sokkal-sokkal jobb helyezést érdemeltünk volna. :(
Az olaszt már csak az olasz nyelv miatt is imádom hallgatni, a hollandnak nagyon jó a hangulata, az izraeli pedig egyszerűen megfogott a srác hangjával. A svéd Frans elég érdekes, ha olyan kedvem van, folyamatosan hallgatom, máskor nem tetszik, mindenesetre különleges dallam és hang.
Maga a szavazós rendszer csalódás, tudjuk, hogy általában ezek úgysem lesznek soha tejesen igazságosak, már csak azért sem, mert minden ország külön bejelentkezik a zsűri szavazataival. Egyébként az eredményhirdetés izgalmas volt, bár csalódás, mint már írtam. Azt hiszem jövőre is nézni fogom, mert a hangulata jó, szórakoztató, remélem a jövő évi mezőny erős lesz, és a műsor is jó lesz. :)
Jajj majdnem elfelejtettem megemlíteni az osztrák csajt. Nekem a mai napig nem áll össze az Ausztria képviseletében énekelt francia dal. :D Nem rossz szám, bár kicsit túl rózsaszín és gicces, de az összaháts miatt nem bírom megkedvelni. :D

Sister

Életem legelső Eurovizós Dalfesztiválja, amit, töredelmesen bevallom, csak azért követtem, mert Stockholmból közvetítették. :) (Tudom, erre korábban is volt példa, de na, én kissé el vagyok maradva az ilyen jellegű dolgokkal.)
Apával néztük közösen, ő inkább kényszerből, mert én kikötöttem, hogy márpedig megnézzük. Anya is időnként hümmögött, de csak úgy fél füllel hallgatta a műsort.

Nem nagyon volt előttem koncepció, így minden a meglepetés erejével ért fel. Alapvetően bejött az egész, de azért nagyon látszik, hogy itt már nem a dal van a középpontban, hanem inkább a látvány, a show. A dalok java része 12 egy tucat volt (Apukám hasonlata), úgyhogy elég nehéz volt kimazsolázni a kedvencet (kedvenceket). Az ausztrál induló nekem tetszett, függetlenül attól, hogy egy dél-koreai lány énekelte, aki közel sem néz ki echte ausztrálnak. Annyi baj legyen. :) Rajta kívül a fogorvosból énekessé avanzsált francia versenyző száma tetszett még, az övé olyan kis feelgood szám volt, bár azt sajnáltam, hogy csak részben énekelt franciául, de nyilván a könnyen érthetőség miatt. Freddie nem volt rossz, de igen csak elveszett a tucat tömegben, úgyhogy számomra a többiek közül nem igazán emelkedett ki. Az ukrán dal volt szerintem az egyetlen, ahol megjelent egy kis népi motívum, spoiler A műsorvezetők egész jó hangulatot teremtettek, külön örültem a tavalyi győztesnek, Måns Zelmerlöwe-nek, akinek azért elég jó hangja és kiállása van. Méltán viselte egy évig a címet. :) Külön érdekességként hatott még az osztrák leányzó, aki a német helyett egy egészen más nyelvet választott. :)
Miután lement mind a 26 versenyző, akkor sem fulladt unalomba a műsor, ugyanis megismerhettük a svéd zene híres állomásait, amit egy 4 perces videóban mutattak be (kissé hektikus módon, de az ötlet nagyon izgalmas!), emellett még a műsorvezetők is mikrofont ragadtak és dalra fakadtak.
Az utolsó percekig izgatott voltam a végkimenetelt illetően, de azt hiszem, jogos győzelem született. Kíváncsi leszek a jövő évi indulókra, meglátjuk, hogy azt is élőben követjük-e majd. :)

11 hozzászólás
Kija

Ha már lehet ezt is értékelni, akkor meg is teszem. :D
Az utóbbi pár évben rendszeresen megnéztem az Eurovizió döntőjét, mert igen szórakoztató tud lenni a műsor, a sok elvetemült fellépővel és ilyenkor a közösségi médiát is elárasztják az euroviziós memek, amiken nézés közben igen jól tud az ember szórakozni, plusz néha az ember egy-két gyöngyszemet is találhat, szóval egy estét én bőven nem sajnálok erre.
Az idei műsor viszont, az egész magas minősége ellenére nem tetszett annyira, mint pl. a 2 évvel ezelőtti, valószínűleg a hangulatom nem volt meg hozzá vagy egyszerűen csak nem olyan társasággal néztem… A műsorvezetők, Petra és Mans viszont nagyon jó választásnak bizonyultak, persze kicsit érződött az erőltetettség a vicceikben, de csodálatosan kiegészítették egymást és az este fénypontjait egyértelműen ők adták. A különböző videó betétek, pl. a svédek elkötelezettségéről az Eurovizió felé, valamint a svéd zene ipar 40 éve is nagyon jók voltak, de nálam Mans és Petra dala, a Love Love Peace Peace vitt mindent (https://www.youtube.com/watch…). Én nem szoktam szavazni, de ha lehetett volna erre, akkor egyértelműen telefont ragadtam volna. :D Ebben a dalban minden meg volt, ami az Eurovizót az Eurovizióvá teszi és még Alexander Rybak és a Lordi is feltűnt. :D
Az új pontozási rendszer nem tetszett és Csehország nem érdemelt 0 pontot a nézőktől, ahogy a a lengyelek élre törése sem tetszett a televote-okkal. Freddie 19. helye elszomorított, de én nem vártam a győzelmét, valahova a 12.-15. helyre számítottam tőle. Akárki akármit mond szerintem egy elég unalmas és alap pop számmal ment, ami elveszett a többi ország zenéje között. De dicséret illeti a színpadi technikáért felelős emberkéket, mert végre valami látványosat sikerült tervezniük.
Én az ausztráloknak adtam volna a díjat amúgy. Az ukránok száma nem volt rossz, de régen volt ennyire politika szagú győztese a versenynek, mint most. Összefoglalva több egész jó szám volt idén, de nem igazán vagyok elégedett az eredménnyel.

Kennatie

Nem tudom egyáltalán nézettnek jelölhetem-e úgy, hogy amúgy nem láttam végig, mert kb. fél tizenegy-tizenegy magasságában álmos lettem és kikapcsoltam.
A tesómmal tökre izgatottak voltunk, mert Freddie-t nagy esélyesnek találtuk mind a ketten, de nem csak mi, az elődöntős videó alá sok biztató komment érkezett, tehát mások szerint is lett volna esélyünk. Egyébként a lengyelek nagyon aranyos hozzászólásokat írtak YouTube-on, ha van időtök csekkoljátok.
A tesóm szerint több produkció csak a látványra ment, ami igaz is volt, pl.: az olasz csajnál.
Én tényleg sajnálom, hogy csak 19.-ek lettünk, mert amúgy maga a dal szerintem jó és mondanivalója is értelmes.

Grétii05

Voltak kifejezetten jó dalok is, de szerintem a győztes pont nem tartozott ezek közé. A műsorvezetők remekül végezték a munkájukat. Nagyon jó volt a műsor hangulata. Szerintem a svédeknek kellett volna (idén is) nyerniük. :D

piciszusz 

Évek óta nézem az Euroviziót, eleve imádom az éneklős filmeket, műsorokat.
Akik tetszettek: a szlovén, cseh, belga és az ukrán lányok és a lengyel srác, de nem hallgatnám szabadidőmben a számaikat (mint ahogy teszem, mióta Loreen nyert).
Azt mondja meg nekem valaki, hogy Ausztrália mit keres ebben az egészben pls, mert nagyon nem értem.
És az hogy van, hogy csumára ugyanazt a számot és ugyanabban a ruhában adják elő? Ennek tényleg mi értelme van?
Amúgy tök jófej a két műsorvezető, a csaj humorát imádtam spoiler

MrsCumberbatch 

Poli Genova! Mai napig rongyosra hallgatom a dalát, úgy imádom!! ♥

Sha 

(Ez nem film.)

A grúzok voltak az egyes számú titkos favoritjaim. Ők voltak legközelebb a zenéhez.
A másik két titkos favorit a belorusz és a norvég szám volt.
A többire nem igazán emlékszem.


Folytatása

Összehasonlítás

Eurovíziós Dalfesztivál


Hasonló filmek címkék alapján