Devilman: Crybaby (2018–2018) 21

A történet főszereplője, Fuudo Akira, egy átlagos, ám eléggé gyáva és félénk srác, akinek azonban az élete fenekestül felfordul, mikor is legjobb barátja, Asuka Ryou beavatja egy hatalmas titokba, amit az apja fedezett fel. Mégpedig azt, hogy a Föld őslakói valaha démonok voltak, ám a… [tovább]

japán · angol

Képek 2

Szereposztás

Uchiyama KoukiFudo Akira (hang)
Murase AyumuAsuka Ryo (hang)
Han MegumiMakimura Miki (hang)
Koshimizu AmiKuroda Miki "Miko" (hang)
Tanaka AtsukoSilene (hang)
Koyama RikiyaKaim (hang)
Hirose AkioJinmen (hang)
Takato YasuhiroPsycho Jenny (hang)
Tsuda KenjirouNagasaki Koji (hang)
Sakuma TakeshiWamu (hang)

További szereplők

Kedvencelte 9

Várólistára tette 32


Kiemelt értékelések

snowden

Alapvetően engem abszolút nem tudnak behúzni az animék, párévente megpróbálkozom a műfaj egy-egy kultikusnak mondott darabjával, de sehogyan se működnek. Ez is csak a netflixen jött elő, gondoltam, 25 perc, 10 rész, az nem vészes…

… hát, maradjunk annyiban, hogy a Devilman egyrészt talán az első anime, ami működött nálam, másrészt viszont ez önmagában nem jelent semmit se, mert nem valami tipikus műfaji darabról van szó – legalábbis ahogyan a fórumokat olvasgattam, az derült ki, hogy a tapasztaltabb fanok is csak kapkodták a fejüket menet közben. A különlegessége nem a történetvezetésben érhető tetten, sokkal inkább abban a bevállalós, obszcén, erőszakos, tabudöngető vizualitásban és hangvételben, ami a legelső résztől kezdve teljes fegyverzetében, baromi kreatívan tálalva mutatkozik meg. Nem kell sokat várni az első brutálisabb és/vagy pornográf jelenetre: hullanak a fejek, fröccsen a vér, fészkelődsz, hogy ezt mégis hogy gondolták… őrületes a tempó az elejétől a végéig. Nem kegyelmez se a karaktereknek, se a nézőknek, de mindent egybevéve jól áll neki a merészség és a kompromisszummentes hozzáállás, még ha ez helyenként az öncélúságig is fajul – akárhogy is, le a kalappal a Netflix előtt, hogy felkarolta ezt a sorozatot (mangaadaptációról van szó), és részvétem a gyanútlan nézőnek, aki mit sem sejtve tesz vele egy próbát.

A sztori sajna önmagában nem egy nagy valami, sőt, néhol konkrétan az volt az érzésem, hogy menet közben, két epizód között döntötték el, merre is akarják kifuttatni az egyes történetszálakat. Az elején még valami abszurd felnövés-történet ez, aztán az évad második felére nagyobb távlatokat céloz meg, kevésbé sikerült módon: sajna ahogy halad előre, meglehetősen össze-vissza lesz az egész, az ún. csavarok vagy nem váratlanok, vagy legtöbbször elég érdektelenek… ebből a szempontból van hiányérzetem, még ha a zárás kiválóan is sikerült.

Igazi ínyenceknek való dolog ez: legyen bármennyire is őrült, egyszerűen nem mehetsz el amellett, hogy mennyire iszonyatosan ötletes módon van összerakva, mert kb. minden epizódban érkezik egy-egy pillanat, ami (kiegészítve a zseniális filmzenével) úgy igazán beüt. Lenyűgöz a rendező stílusa, az epikus beállítások, a rajzok, a gyönyörűen megkomponált képek, mintha Tarantino és Park Chan Wook felügyelte volna a munkálatokat. Még akkor is működik ez, ha nem tudod egyértelműen eldönteni, hogy tetszik-e vagy nem. Helyenként felfordul a gyomrod, de valahogy mégis kéne a következő rész. Én csak remélni tudom, hogy a rendezőhöz sürgősen hozzá fognak vágni egy rakat lóvét, és nekiáll csinálni egy kicsivel átgondoltabb, de hasonlóan elborult élőszereplős sorozatot.

Damien_Lambert 

Az elején annyira nem tetszett, de a vége felé beindult a történet és nem bántam meg, hogy megnéztem. A kedvenceim a rappelős srácok voltak.

3 hozzászólás
Lothril

Rövid, (agy)velős, bizarr, elgondolkodtató. Meg meztelenkednek benne intenzíven egy sort, szóval határozottan olyasmi, mintha csak az ízlésemre szabták volna a Netflix 2018-as Devilman Crybaby-jét, ami azóta teljesen kiérdemelten nőtte ki magát kultikus darabbá.

Alapvetően a Devilman Crybaby egy sokszor látott apokalipszistörténetet mesél el típuskarakterekkel, relatíve kiszámítható fordulatokkal és jellemutakkal — mégis, teszi mindezt úgy, hogy iskolapéldája, miképpen is kell és lehet klisékkel dolgozni, a végeredményt kifejezetten egyedire sikerült gyúrni. Az elején leszögezi, hogy lesz itt minden, kaszabolás és trónok harcai szexuális jelenetek sora, ami kissé néha olcsó, hatásvadász megoldás, de bizonyos szinten van narratív szerepe (az én értelmezésemben egészen biztosan), szóval még megtudom bocsájtani, mikor öncélúságba hajlik át.

Az első felében egy könnyedebb démonölős sztori egyfajta morbid humorral fűszerezve, erősen shounenes és itt akadt egy-két történetelem, ami nem feltétlen nyerte el a tetszésem, valamint részről részre érződött, hogy vérrel és szexszel próbálja elfeledtetni velem, mennyire sablonos, de így is fenntartja az érdeklődés, nagy lendülettel dübörög folyamatosan a legelejétől a végéig. Aztán jött a fordulat. Hirtelenjében átcsap egy emberi természetről szóló erős, néhol felkavaró drámába: tökéletesen mutatja be hová vezet a félelem, a gyűlölet és felületesen, de a politikai hatalomhoz is cinikusan áll hozzá(Donald Trump cameo, helo) — és hiteles marad a legvégéig. Nincsenek idealizált történések vagy tanulságok, nem jön a deus ex machina és még (annyira) nem is akarja a szádba rágni az üzeneteit, inkább szemlélteti azokat. Végre valahára olyan produktum, aminek kegyetlensége nem csak spoiler Kevés lezárással szoktam maradéktalanul elégedett lenni, de a Devilman nem hagyott bennem semmiféle hiányérzetet.

A szereplők típusukhoz igazodva ellátják a feladatukat: vagy szimpatizálunk velük vagy erős képernyőjelenlétük nem enged minket, de egészen biztosan mind egytől egyig hozzáad a nagy egészhez (talán Koda maradt számomra kissé üresjárat, olyan érzésem támadt, vele nem igazán tudtak mit kezdeni, annyira erősre sikerült a belépője, pedig nagyon szerettem őt). Akira és Miki kedvelhetőek, Ryo spoiler, egyértelműen ellopja a showt mindenki elől ha színre lép, Miko pedig talán – számomra biztosan, ezért is lett favorit – a legemberibb, legazonosulhatóbb jellem. A rapper fiúk pedig egy szóval szenzásciósak, a betétjeik élvezhetőek és úgy egészében nézve is azok az egyébként sablonos csapatot alkotják, akiknek spoiler

Viszont kötelező megemlíteni a technikai tényezőket is, mert hozzátesznek ahhoz, hogy a Devilman Crybaby igazán egy kivételes mű legyen. Az animációja mondhatni eléggé unkonvencionális animés szempontból, kimondottan minimalista, ami sokaknak nem is jött be és bár nem tudom hogy pénz nem volt-e rá (amit egy Netflix produktumról nehezen tudok elképzelni) vagy ténylegesen ez volt az alapkoncepció; ez így állt jól neki. Alapból van egy szürreális hangulata, így mikor emberi anatómiát meghazudtolóan futnak vagy torzulnak el a figurák, azt pontosan ilyesféle animációval lehet a leghatásosabban véghez vinni ütősen.
Az OST is szót érdemel: sok a dup-stepes/tecnos háttérzene, de ezen csavartak egyet hogy kórusének is szól alatta(és általában ezekre kaszabolnak:D), amit igényesen hoztak össze, irtó egyedire és élvezetesre sikerültek, de a hagyományosabb epic és melankolikus dallamok is átlag felettiek színvonalban.

Veszett jó cucc, na.

Kiskakukk 

Jajj, már megint mibe tenyereltem…. :D

Egy R kategóriás anime listán ajánlották, úgyhogy „gyanútlanul” nekikezdtem. Azt tudtam, hogy véres, obszcén, meg elég WTF kategória.. Azért „gyanútlanul”, mert csak a 6. résznél esett le, hogy én ebből a Devilman dologból bizony már láttam régebben egy teljes filmet és azon is felvontam a szemöldökömet. És már tudtam, mi lesz a csavar a végén…De hogy hogy nem esett le ez nekem a címéből, azt tényleg nem értem. (Biztos bezavart a „crybaby”…)

Szóval, szépen belefutottam megint ebbe a Sátános agymenésbe. :D

Azt le kell szögezni, hogy a 6. részig k.vajó.
Egyrészt sokat nevettem. Talán olyan helyeken is, ahol nem kellett volna, de jól mulattam rajta, na. Tök abszurd fekete humor van benne, ráadásul ezzel a kórusénekes tuctuc zenével megtámogatva elég rendesen üt. Utána azonban olyan szinten átfordul a sztori, hogy nem igazán tudtam élvezni. Eddig ugyanis ilyen démonirtós kamaszos szerencsétlenkedésből állt az egész és nagyon rendben volt az egész, utána meg szinte átmenet nélkül jön egy világháború, hát nekem ez kicsit éles váltás volt. A legvége tetszett, olyan Evangelionos abszolút WTF faktora volt. Viszont 10 részes a sorozat és az utolsó négy részből a legvégét leszámítva nem tetszett túl sok minden.

A grafika tök jó, nekem bejött a minimál stílus a dinamikus animációval (kísértetiesen hajaz a Noein-re).
A zenék feldobják a hangulatot, sok helyen kellően idegesítőek (pl. tömeges mészárlás alá bevágtak valami gagyi rave zenét, így még „sokkolóbb” volt).
Fantáziadúsak a szörnyek.

Összességében nézve azoknak ajánlanám, akik szeretik a morbid humort, a démonos henteléseket vagy a „menny és pokol örök harca” témát. Másoknak? Hát nem igazán. :D

Mindegy, egy élmény volt. És igen, nekem is a rappelős srácok spoiler voltak a kedvenceim, már ezért a pár freestyle rappelős jelenetért megérte megnézni a sorozatot. :D
https://www.youtube.com/watch…

Update: azóta elolvastam a mangáját és azt kell, hogy mondjam, hogy a Devilman Crybaby a sok apró változtatás + extra dolog ellenére nagyon jól követi.


Hasonló filmek címkék alapján