Csókos asszony (2008) 4

A helyszín Pest, a Józsefváros, a Nagytemplom utca, Tarpataky báró Bajza utcai palotája. Az operett Katóka ünneplésével veszi kezdetét, mivel a színinövendéknek éppen előadása volt a színházban, ahol a Csókos asszony címszerepét játszotta. Nevelőapja, Kubanek Tóbiás hentesmester és a háznép… [tovább]

Képek 5

Szereposztás

Kékkovács MaraKató
Dolhai AttilaPista
Csonka AndrásIbolya Ede
Peller AnnaRica
Huszti PéterBáró Tarpataky
Oszvald MarikaHunyadiné
Faragó AndrásKubanek

Kedvencelte 1

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

Londonna 

Annak idején láttam élőben már színpadon – többször is. (No, nem éppen konkrétan ezt az operettszínházas feldolgozást, hanem csak itt, helyben, a miénket. Az sokkal jobban tetszett, mellesleg…) Személyes kedvenc, szerelmetes karakterem Ibolya Ede és Báró Tarpataky. A főszereplőt, Dorozsmay Pistát sosem szerettem, ha úgy tetszik, világéletemben vérmes ellendrukkere voltam. (Az ilyen férfikarakterekkel én amúgy nem is tudok mit kezdeni. Már azzal komoly bajban vagyok, hogy azt sem értem eleve, mit látnak bennük a főhősnők. Bezzeg az ún. buffók, meg az idősebb, komolyabb figurák!… Ahh… Azokat legalább érteni vélném… De nem, mindig a „csini”, de elég felelőtlen hülyegyereké lesz a nő…)
Ha jól meg van csinálva, aláírom: kellemes szórakozást tud nyújtani a darab, illetve a sok fülbemászó dal. Még akkor is, ha spoiler. Azt viszont továbbra se nagyon értem, hogy lehet ezt a műfajt töményen és nagy mennyiségben fogyasztani. Én kiszaladnék a világból, ha csak ilyeneket kéne néznem… Inkább a görög antik tragédiák, mehh… :D

1 hozzászólás
BlackSwan

Nem lett kedvenc ez a rendezés, de nem is volt olyan rossz…szerencsére nekem nem a Csonka Bandi volt, hanem Peller Károly, mint táncos komikus. A darabot abból a szempontból emelem ki, hogy a bárót Huszti Péter színészlegenda alakította, örültem, hogy végre láthattam színpadon. Az eredeti, vígszínházi ea-ban a báró szerelmének szeretné látni a fiatal nőt, itt viszont az elvesztett lányát véli felfedezni…


Népszerű idézetek

Londonna 

♪ Éltem eddig szeszélyesen,
de mindvégig kedélyesen.
Nem adtam mást mi lényegem,
az elvem volt a kényelem.

Időm vidáman elrepült,
a szívem nőért nem hevült.
Az asszony annyi volt csupán,
mint cigaretta vacsora után!

Így volt ez, eddig ennyit ért,
szívem egy szót se szólt, szegény.
Csak máma dobbant egy nagyot -
ó, jaj, de izgatott vagyok!

Szívem beszélj, mondd mi bajod?
Valami bajt szimatolok.
Fenyegető e valami -
nem is merem bevallani.

Szívem beszélj, mondd mi bajod?
Megdöbbentő e zavarod.
A szerelem az, ami fáj,
szégyelld magad, te vén szamár!

Ha szerelem az, ami fáj,
szégyelld magad, te vén szamár!… ♪

Londonna 

♪ Kisasszony, kegyed olyan bohó!…
Az élet nem csak muzsikaszó!

Nekem még csak szépség és illúzió!

A május: ez a bizakodás,
de ősszel, ha jön a hervadás…

Ha ősz lesz, eső lesz,
Majd csókeső hull ajkamra, csodás!…

Az ősz is elszáll, jő a csúnya tél,
S a hóviharban jó egy hű fedél.

Van a Bajza utca sarkán
Egy kis palota,
Kisasszony, ha boldogtalan
Jöjjön el oda!
A kapuja mindig tárva,
A gazdája magát várja,
Hogy a gondot homlokáról elűzze tova!…

Van a Bajza utca sarkán
Egy kis palota,
Kisasszony, ha boldogtalan,
Jöjjön el oda.
A kapuja mindig tárva,
A gazdája magát várja,
Szép kisasszony, jó kisasszony,
Jöjjön el oda!

Bevallom, kedves ez a beszéd,
Az arcom pirul, a szemem ég.

Legyen jó, most egy szó!…
Egy intés elég…

Csak egy szó, Istenem, de kevés!
És mégis, kimondani nehéz!…

A szándék, az is szép,
De adja rá talán a kis kezét…

Nem bánom hát, ha a Sors rosszat ád,
Eszembe jut e kedves, hű barát!…

Van a Bajza utca sarkán
Egy kis palota.
Kisasszony, ha boldogtalan,
Jöjjön el oda.
A kapuja mindig tárva,
A gazdája magát várja,
Hogy a gondot homlokáról elűzze tova!…

Van a Bajza utca sarkán
Egy kis palota.
Kisasszony, ha boldogtalan,
Jöjjön el oda.
A kapuja mindig tárva,
A gazdája magát várja,
Szép kisasszony, kis kisasszony,
Jöjjön el oda!

Oda?

Oda!
Ó, jöjjön el oda!… ♪

Londonna 

– Nem tudom, valami furcsa nyugtalanságot érzek itt, a szívem táján. Valami bolondos, szentimentális hangulat fog el. Mi ez? Csak nem a tavasz? Az elröppent ifjúság?

♪ Régi, boldog, szép nyár, régi jó világ,
Óh, hányszor jár eszembe játszi képed!
Nyári éjszakákon édes ifjúság.
A régi Pesten randevúztam véled!
Ócska, vén fiakker bársony pamlagán,
Sóhajtom: be kár, hogy elszállsz!…
Ócska, vén fiakker bársony pamlagán,
Ott kérdem sírva: hol vagy, merre jársz?

Hol vannak a régi, csókos, pesti éjszakák?
Cigányzenés kávéházak, régi cimborák?
Hová tűntél tündér-álom, elvitted az ifjúságom…
Hol vannak a régi, csókos, pesti éjszakák?

Mintha máma lenne, úgy emlékszem még;
Pukkant a pezsgő minden dining roomban!
Omnibuszban ültünk, néztük Ősbudát,
És Gyárfás énekelt az Orfeumba',
És a Lánchídon túl, Isten tudja tán,
Mért nehéz a szívem, mért fáj?
Fenn a fényben úszó Várnak ablakán
Lenézett ránk egy ősz, öreg király.

Hol vannak a régi, csókos pesti éjszakák?
Cigányzenés kávéházak, régi cimborák?
Hová tűntél tündér-álom, elvitted az ifjúságom!…
Hol vannak a régi csókos pesti éjszakák? ♪


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján