„Mi lenne, ha Örkény István egy nap újra megjelenne, egy színészben, egy színházban, egy este, leülne, venne egy lélegzetet, mesélni kezdené – olykor felállna – az életét, azután megint eltűnne?” Ezen az estén az író a színész testét ölti magára.
Kedvencelte 2
Várólistára tette 6
Kiemelt értékelések
Londonna
Jaj, nagyszerű. Nem tudom, mit lehetne vagy kellene ezen ragozni. Nagyon jól össze van rakva és – ha lehet ezt még fokozni – még jobban van előadva. Mácsai Pál tehetsége sosem volt kérdőjeles, de itt aztán nagyon ott van a szeren. (Nem hiába van műsoron már negyed évszázada (!) ez az előadás.) Tegnap este volt szerencsém megnézni az aktuálisat, aztán ezen felbuzdulva elővettem az 1999-est is. Nagyon érdekelt, miben változott – vagy nem változott a produkció. És Mácsai. Azt kell mondjam, hogy bár mindegyik ugyanolyan jó, mégis ég és föld. A Művész Úrnak igaza volt, hogy együtt ért az előadással. Vagyis nem az előadással, inkább csak Örkénnyel.
A ’99-esben a fiatalkori részek mintha jobban csapódnának, az időskoriak azonban… Hogy fogalmazzak szépen? Elő vannak adva. Korrektül. De tényleg. És élvezet. De nem ugyanaz. A 60 éves Mácsai Pál sokkal érzékenyebb már, sokkal bölcsebb és „finomabb”. Nem eszközökkel operál, mint 38 esztendősen, hanem élettel. Tapasztalattal. És ez elképesztően át is jön. Egy érett, bölcs férfi néz velünk farkasszemet. Bevallom, a gesztusai nekem sokkal jobban is tetszettek a mostani előadásban. Ahogyan mozog, ahogy nyikorog az a szék… És imádom az arcjátékát is, bár tudom, hogy ebből sok saját. spoiler :-)
S_Bíborka
Ez az a darab amit egy magyar embernek egyszer az életében kötelezően meg kéne néznie. Anya ajánlására vakon kezdtem bele. Őszintén, még nem vagyok jártas az irodalomban. Szeretem, de nem tudok sokat. Imádok olvasni, és szeretem a verseket, ismerem Petőfit, Aranyt, Móricz-ot és a magyar költők híresebb munkáit, rengeteget jarok színházba, de Örkénnyel még nem akadtam össze. Megvan az Egypercesek egy régi példánya, és a Thóték is várolistán van, de szerintem még nem olvastam tőle semmit.
Ezért is volt érdekes ez a kis betekintő. Most, a költészet 3 napja után, jócskán beleástuk magunkat a magyar költők életébe, a sulink falára három emeleten vannak érdekességek, feladatok, a tanárok által ajánlott versek és rengeteg rengeteg kép és mém kiragasztva. És most, hogy ezt végignéztem még jobban imádom. Mácsait. Örkényt. És a színházat, mint olyat. Őt, akit már annyiszor láttam a színházban, aki eddig talán csak egy név volt, de mostanra rajongássá nőtte magát bennem, hogy ilyet képes alkotni. 17 éve csak ül abban a karosszékben és megidézi Örkényt úgy hogy a végén nem is tudod kit nézel és hallgatsz. Szenzáziós, hogy egyetlen egy személy, egy széken ülve, mesélgetve mennyire le tudja kötni a figyelmemet. Nem unja, nem fásult bele röhögünk és csak hallgatjuk őt. Köszönöm szépen.
Népszerű idézetek
Londonna
– „Drágám, beleszerettem Bobiba. (Ez a legjobb barátom beceneve volt.) Légy olyan jó, egyezz bele a válásba! Csókollak…”
Londonna
– És akkor valaki eljött hozzám, oda, abba a kicsi garzonba – Zsuzsával együtt – és… Én szépen, halkan… beleszerettem. Ő 20 éves volt, én 3 híján 50. […] Életem fordulópontja lett ez a találkozás, a létezés mélypontján egy újjászületés kezdete. […] A szerelem nem válogat.
Londonna
– Más azonban a helyzet, ha az ember nem regényt, novelláskötetet, hanem mondjuk színdarabot, vagy színpadi adaptációt ír. Abból nehezebb eldönteni, hogy mi maradjon ki.
S_Bíborka
Meghalt Déry. Elesett füredi villájában, combnyaktörést kapott, a műtét sikerült, ami nagy szó 83 éves korban, de utána nem bírt lábra állni soványsága miatt, súlyos fölfekvéseket kapott, végül a szíve szűnt meg dobogni. Soká szenvedett, mindvégig eszméletén. Még négy nappal halála előtt, valamiért bosszankodtam, panaszkodtam a koromra, ezt túlzásnak tartotta a betegágya mellett, csipkelődött velem, ugratott. Ott helyben, gyorsan, ki is dolgoztuk az egyetlen gyógyszert az öregedés bosszúságai ellen. Ha valaki panaszkodik a korára, egészségére vagy arra, hogy elfelejt valamit, elég, ha annyit mondunk neki: „És ki az a Júlia?” És csodák csodája: mindig hat.
A bűvös mondat egy régi, pesti történetből ered. Júlia néni két öreg hölgyet hívott meg, és attól fél, hogy elfelejti őket megkínálni kávéval. Ezért várakozás közben ismételgeti: „megkínálom őket kávéval, megkínálom őket kávéval”. És íme, mikor a két hölgy megérkezik, megkínálja őket kávéval. De elfelejti abbahagyni az ismételgetést, hogy „megkínálom őket kávéval”, és mert elfelejti, hogy már megkínálta őket kávéval, azért másodszor is megkínálja őket kávéval. A két hölgy nagyon elégedett, és távoznak. Ahogy kilépnek az ajtón, azt mondja az egyik: Micsoda modor! Ez a Júlia egy csésze kávéval sem kínált meg bennünket! Mire a másik: Ki az a Júlia?
Kapaszkodni kell, amíg lehet, és valahogy másképp elmenni, mint Tibor, aki utoljára oxigénálarc mögül beszélgetett velem. Akkor már föladta: nem a fájdalom, a megalázás törte meg. Ezt ő se bírta
S_Bíborka
Na, most tudni kell, hogy apámnak… nekem sincs nagy zenei hallásom, de neki abszolút nem volt, a harangkongást sem tudta a kalapácsütéstől megkülönböztetni.
S_Bíborka
Egyperces novellákat azért kezdtem el írni, … mert nem értem rá.
… hosszabbakat írni, lusta is voltam. Spekulatív lustaság volt. Állt mögötte valami.
S_Bíborka
Nagyon szép csecsemő voltam. A bába, mihelyt megfürdetett, letépett édesanyám kebeléről, és kirohant a folyosóra. Kiabálni kezdett: Ilyen gyönyörű gyereket! Ezt a gyönyörű kisfiút! Erre aztán sorra nyíltak az ajtók a gangon, és mindenki nézett engem, és örvendezett. Néha azt hiszem, ez volt egyetlen felhőtlen sikerem. Innen kezdve életem merő dekadencia és romlás.
S_Bíborka
Hetedikben kisebb baleset történt velem. Megbuktam magyarból. Ami egy író múltjában elég csúnya szeplő. De nem valamiféle Adyt lobogtató, lázadó ügyben kerültem szembe a magyartanárommal, hanem kizárólag készületlenségem miatt buktatott meg – és teljesen igaza volt…
S_Bíborka
Na most, ez a csodálatos egyezése az elméletnek és a gyakorlatnak, a gondolat megvalósulásának; a világnak ez az egyszerű és világos kifejezése, ami egy kémiai képlet – ez engem elragadott. Az egész kémia, fel egészen a szerves kémiáig ilyen tiszta, világos képlet: az a tiszta világosság, amit egész életemben kerestem, szerettem. Mindennek a legegyszerűbb és legvilágosabb megfogalmazása. Az értelem.
