Auschwitz – A nácik végső megoldása (2005–2005) 3

Auschwitz: The Nazis and the Final Solution
48' · egyesült királysági · háborús, történelmi, dokumentumfilm, minisorozat
6 rész

A sorozat bemutatja Auschwitzot, a Halálgyárat, és a tábor vezetőinek mentalitását. A történetek a nemrég nyilvánosságra hozott kelet-európai levéltárakban fellelhető dokumentumokon, tervrajzokon és a helyszínen tartózkodók elbeszélésein alapul, beleértve a hajdani SS-tagok vallomásait is a… [tovább]

Kedvencelte 1

Várólistára tette 12


Kiemelt értékelések

StAngela

Korrekt és tényszerű sorozat a történelem egyik, ha nem a legszörnyűbb időszakáról.
Egyetlen hibája, hogy sok helyen csak a felszínt kapargatja, nem próbál a mélyére menni a dolgoknak. Viszont ennek ellenére nagyon öszeszedett. A korabeli felvételek, fotók és a túlélők beszámolói pedig hitelesen visszaadják hogyan zajlott pl. a deportálás vagy hogy milyen körülmények között kellett túlélniük a zsidóknak, a cigányoknak és a hadifoglyoknak. Elborzasztó jelenet relatíve kevés van benne, de így is át képes adni ennek a borzalomnak minden aspektusát.


Hasonló filmek címkék alapján