Aria the Origination (2008–2008) 80% 2★

Az Aria-val tavaly nyáron ismerkedtem meg. Buzdító volt számomra, hogy a harmadik sorozata, az Origination az animés oldalak toplistáin igazán előkelő helyet foglal el. Úgy kezdtem hozzá, mint bármelyik másik filmhez, sorozathoz: Valami kiemelkedő történetet vártam, ami teljesen leköti az ember figyelmét. És itt hibáztam nagyot. Miután megnéztem az első sorozat, az Animation kezdő részét, az volt a benyomásom: „Dögunalmas, nem történik semmi, mégis mit esznek ezen?”. Oh, hogy én mennyire naiv voltam. Ott dobtam is egy időre, majd novemberben egy kissé stresszes időszakomban nem volt kedvem semmit nézni, ezért elővettem újra, mert „Erre még csak oda sem kell figyelni”. Amikor este, fáradtan néztem, azon vettem észre magam, hogy magával ragad a sajátos hangulata, képes vagyok kizárni a külvilágot, és megfeledkezem a kapkodásról és a problémákról. A második sorozatot, a Natural-t januárban néztem meg, ami pedig az Origination-t illeti, inkább megvártam a nyarat, hogy tökéletes legyen a hangulat.

Az Aria egy páratlan, egyedi alkotás, amihez mint említettem, nem szabad úgy hozzákezdeni, mint azt általában szokás, mert nem fogjuk megérteni másképpen a szépségét. Még a slice of life műfaján belül sincs ehhez hasonló. Az a legjobb, ha naponta 1 részt nézünk csak belőle, és talán még hatásosabb, ha ezt fáradtan tesszük például kora reggel, vagy este egy nehéz nap után. Alig van cselekmény, csak a mesés, utópikus világban élő gondolás lányok, a mindennapjaik, és majd végül a felnőtté válásuk. A karakterek mind érdekesek és szerethetőek, habár nagy mélységet nem kaptak (nem is tartom ezt fontosnak itt), a köztük lévő kémia mindent kárpótol. Minden részben van valamiféle bölcselkedő, filozófikus gondolat, amelyek szívmelengető kis tanulságok. Az egyik leghangulatosabb mű számomra: Pihentető, kellemes a hangulata, melynek megteremtésében nagy szerepet játszik a szép rajzolás, a csodálatos zenék, és a rendező-zseni, Sato Junichi munkája. Ennek az animének saját filozófiája van. Úgy tanítja a nézőt az életre (kortól függetlenül), mint szülő a gyermekét. Nagy hatással volt rám, rengeteget tanultam belőle, és hála neki úgy érzem, sokkal szélesebben látom a világot. Egy kezemen meg tudom számolni, hány történeten sírtam eddig, ez is bekerült a listába a befejezéssel. Igazi remekmű.