A Varietében a karmester, a gordonkás, a trombitás, a dobos, a dizőz, a bonviván, a bűvész és az állatszám, emellett a tűzoltó, a díszletező, az öltöztető, a jegyszedő és a néző is mind-mind a rendező Buster Keaton.
Kedvencelte 1
Várólistára tette 10
Kiemelt értékelések
A színház (1921) 85%
Az első 6 és fél perc zseniális, de az egész mesteri. Két zenei változatot találtam, szerintem a ’95-össel élvezetesebb. A másik (ha jól értem, 2002-es) több szempontból jobban illeszkedik a filmre, de stílusában gyakran idegennek érzem, az első változat szétesettsége, „leesése” a filmről ezzel szemben épp elemeli a zenét az egyszerű illusztrativitástól. Akárhogy is, én nagyon nevettem. És bármiben fogadnék, hogy Chaplin innen (is) merített tartalmát, duplafenekű témáját tekintve A cirkuszhoz.
A színház (1921) 85%
Zseniális. Ugyanakkor ijesztő, mert belegondoltam: 100 évvel ezelőtt, sokkal kezdetlegesebb eszközökkel képesek voltak emberek erre. Végtelenül szórakoztató, szellemes, már-már állkapocslecsusszantó látvánnyal (!) és színészi játékkal megtoldva a sztorimesélést. E-l-k-é-p-e-sz-t-ő.
Ha időutazhatnék, és ebben a korszakban pottyannék ki a masinából, hát fix, hogy beülnék az összes mozgóképre, amit aktuálisan játszanak a filmszínházak. (Aztán pedig sarkon fordulnék, és mennék a rendes színházba is bele, egyenesen a közepibe' neki! :D)