A pekingi biciklista (2001) 87% 3★

Az elején még felvillant a klasszikus Biciklitolvajok utánérzés, de aztán valami egészen más irányban ment el a sztori. Jóformán két párhuzamos történetet kaptunk: a nincstelen bringafutárét, akit egy hajszál választ el attól, hogy megszerezze élete értelmét, a „szolgálati bringáját”, valamint ott volt egy szerelmes iskolás, aki a bringatudományával akarta lenyűgözni a suli jócsaját. Csak épp bringája nem volt hozzá… spoiler
Nálam a „kutyával és gyerekkel mindent el lehet adni” helyett a „bringával mindent el lehet adni” eset áll fent, szóval félretettem a forgatókönyv bugyuta menetét és mégbugyutább párbeszédeit (vagy csak a fordítás volt gagyi?) és élveztem a sok-sok bringás üldözős, trükközős, szerelős jelenetet. Ott volt egy Merida Kalahari 610-es, ami jó indulattal sem nevezhető csúcsbringának, de tökéletesen visszaadták, ahogy főhősünk rajongott érte. Imádtam nézni, ahogy az elején még fóliával a vázon suhan, és úgy tekert mint egy eszelős, mert még a váltót se merte használni (aztán kiderült, hogy később sem váltott, szóval rém vicces volt, ahogy végig 110-es pedálfordulattal teper a forgalomban). Az elkeserítő harc, hogy visszaszerezze a lopott bringáját és a film végdrámája viszont ugyanúgy szétszaggatta a lelkemet, mint annak idején a Biciklitolvajok esetében. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megrázó lesz. Igaz, ehhez az kellett, hogy tökéletesen meg tudjam érteni a főhős érzelmeit. Más filmnél ez nehézkesen megy, de itt egy pillanat alatt ráhangolódtam. Oké, kell hozzá egy nagy adag fanatizmus a bringák irányába…