A döntés (2022) 80% 4★

Csillagos értékelést nem társítok a filmhez, mert nem lenne reális.
Nagyon-nagyon sok gondolatom, érzésem van a filmmel kapcsolatban, és ezt megpróbálom most szavakba önteni.
Gyakorló hithű katolikus keresztény vagyok születésemtől fogva. A cölibátus mint olyan már korábban is a látószögembe került mint a vallásom egyik komoly problémája, azonban ezidáig nem tudtam körvonalazni ezt.
Szélsőséges leszek mert ebben a témában nincs köztes megoldás. Ez vagy fekete vagy fehér, és én mind a kettőt látom.
Egyik szempontból lázadó vagyok, és azt mondom ez egy olyan törvénye a hitemnek amit meg kéne reformálni, át kéne formálni és újra kéne gondolni, mert egyre több ilyen és ehhez hasonló történetet ismerek meg. Ebben az álláspontomban Robi és családja áldozat. Áldozata egy rossz rendszernek és sajnálom őket, mert nincs jó döntés ebben a szituációban.
És ott van az a rész ami erősen, ha nem erősebben dolgozik bennem. Hogy Robi és a felesége elbuktak. Elbuktak mint keresztények, mint hiteles pap, mint szerető nő. A szerzetesi hivatás egy életút, egy hivatás. Amit mindenki magának választ. És ha azt választod, azzal a cölibátust is vállalod. Ezzel szemben Robi telhetetlen volt. És kettős törvényszegést követett el 9! éven keresztül. Szexuális viszonyt tartott fent egy nővel akivel nem volt házas, és megszegte a cölibátusi fogadalmát. És dühös vagyok ezekre az emberekre. Arra, hogy nem érzik ezt bűnnek, hogy teljes lelki nyugalommal mondják, nekik tiszta a lelkiismeretük, ők csak áldozatok. Hogy ennek kitettek 3 gyereket. A mindennapi hazudozásuknak az apátlanságnak és mindezt még ország világ előtt fel is vállalják. tetszett, hogy Robin és a feleségén is látszott, hogy nem rendült meg mind emiatt a hitük, és látszott, hogy ezt ők átimátkozták és végigbeszélték Istennel. De ettől ők még nem lesznek egy normális család. Idegesít, hogy minden olyan gördülékenyen és simán ment. Mert ennek nem így kéne működnie az egyházban. Nem kéne, hogy a püspökség és a plébániahivatal ezt ennyivel lerendezze. A laicizálás nem ennyiből áll. Nem láttuk a filmben egy nénin kívül azokat, akik csalódtak és megrendültek az oly szeretett plébánusukban, hanem még biztatták is, hogy őket nem zavarta volna, hogyha odahozza a családját, és pap és apa is egyben. És a happy end. Örülök nekik. Tényleg. De ez egy a számtalan hasonló sztoriból és nem az utolsó. Polgármester? Tényleg? Ugyan ott ahol kiderült, hogy papsága ellenére egy 3 gyerekes apa. Siralmas. Sírni volna kedvem. Mit lehetne kezdeni, hogy az egyház ne hulljon darabjaira? És nem értem, hogy a helyzet maga miért nehéz, ez egy olyan döntés amit tudnia kéne meghoznia egy olyan embernek aki háromszor teherbe ejt egy nőt. Ezek után ha ott hagyja, nemhogy hiteles nem lesz a papi pályafutásán, de mint emberi lény is megbukott. Ebben a helyzetben ketten voltak. És nem értem a feleség szemszögét sem. Egy hívő, keresztény cserkészvezető, hogy rendezi le magában, hogy isten egyik szószólóját, egy papot választ párjául. ha pedig annyira szerelmesek voltak, miért nem lépett ki évekkel ezelőtt. Miért kell kétszeres hazugságaban élni? Kinek jó ez? Hogy vette a bátorságot ahhoz, hogy 9 éven keresztül kiálljon minden vasárnap átváltoztasson és prédikáljon a jóságról, a hűségről. az erkölcsökről, és az önmegtartóztatásról. Hogy volt ehhez képe. És ezután még elöljárójukká, polgármesterükké választották őt. Értem, hogy mint ember, mint személyiség megnyerő, hogy karizmatikus és jó a szervezőképessége. De aki azt mondja, hogy az hiányzik neki a papságból, hogy meghallgassák és adjanak a szavára, hogy meg legyen becsülve, az nem volt jó pap. Távolról sem.
Izgalmas film volt. És nagyon jó beszélgetésindító. De azt hiszem lenézem ezt az embert. Hogy nem volt elég gerince és tartása ahhoz, hogy az első alkalommal dönteni tudjon. Mert ezzel nemcsak a papi hivatást mint olyat, de a nőt, az élettársát is lealacsonyította.