Várólistára tette 10


Kiemelt értékelések

kkata76 

Sokáig úgy gondoltam, én is tíz csillagot adok, de aztán nem így lett. A főszereplő páros nagyon jó volt, főleg Gang Dong Won tetszett nagyon. Azok a kis hamiskás félmosolyok meg sanda pillantások… Nagyapát imádtam (hamiskás félmosolyok meg sanda pillantások, meg ahogy vihogott magában:D)
Igazából a többi szereplővel sem volt nagy gondom, bár egyértelműen Gang Dong Won tetszett legjobban, meg a főszereplő páros története érdekelt. Éppen ezért, mikor a sorozat második felében egyszerre csak azt vettem észre, hogy mintha már nem is ők lennének a főszereplők (volt olyan rész, ahol alig jelentek meg), és a hangsúly áttevődött másokra, elvesztettem az érdeklődésemet. Leginkább még a mosolygós doki meg az ügyvéd története volt érdekes (főleg a karakterek miatt), de mindig arra vártam, hogy mikor térünk már vissza a fő szálhoz.
Szóval, ha unalomba nem is fulladt a vége, a remekül induló sorozat sajnos nem tudta tartani nálam a kezdeti szintet, többször úgy éreztem a vége felé, hogy már rég abba kellett volna hagyni az egészet. Mármint a 26 rész helyett mondjuk 20 részben is el lehetett volna mondani a sztorit, és akkor talán nem lett volna ilyen nyögvenyelős a vége.
Sajnálom, mert tényleg nagyon jól indult.

9 hozzászólás

Népszerű idézetek

kkata76 

– My dream is to see Da Hyun giving birth to my grandson. Then seeing my grandson's wedding. Not until then, I will not die.
– Grandpa is too ambitious.
– WHAT?

(26. rész)

kkata76 

– Anyway, she is not as gentle as she seems. She has a bad temper.
– Really?
– Yes. She's not sporting nine tails. She is a 90-tailed fox. No, it's 900 tails.

(5. rész)


Hasonló filmek címkék alapján