Negative_Singularity értékelése


Negative_Singularity

Nehezen vettem rá magam az értékelésre, mert nem tudom nem történészi szemmel nézni. Nem az eseményekkel volt a problémám, kevés a forrás, akár így is lehetett, ez összességében rendben volt (a végén a sírelrendezésre fordított precíz figyelem viszont bravó, az nagyon tetszett, és itt jegyezném meg, hogy Tutanhamon történelmi jelentőségét valóban nem a tettei adják, hanem az érintetlenül hagyott nyughelye).
Ami igazán zavart ebben az egészben, az ókori egyiptomi kultúra teljes hiánya, már ami a fáraó-kultuszt illeti. Értem én, hogy jelen helyzetben adott volt egy fiatal fáraó, aki beleragadt az intrika-hálóba, meg nem is nagyon tisztelték, de könyörgöm… Ezekről azért bőven maradt fenn forrásanyag, elképzelhetetlennek tartom, hogy egy fáraóval úgy bánjanak, mint egy taknyos kölyökkel. Nem, egyszerűen nem. A leghitványabb, legostobább fáraót is félték, hiszen isteni (vagy, ha más nem, a látszatot, hogy félik), miközben persze csűrték-csavarták a háta mögött a szálakat. A palotanép is érdekes volt, sokéig nem is esett le, hogy bakker, ja, hogy ez a palotában van. Ahhoz viszont nagyon laza, mind a védelem, mind a szervezettség, így aligha hihető a rendszer, amit felvázolt.
Szóval ez a része ezerszer jobban fájt, mint a hurrita lány, bár őszintén, ez is olyan, hogy ki tudja, hogy történt. Akár lehetett így is.
Összességében nem rossz, voltak benne tipikusan tv-filmes kalandok, de ezek jól álltak neki. Viszont erős fenntartásokkal nevezném igaz történetnek, inkább csak az inspirálta. Átemeltek valós karaktereket, és kb. ennyi.


Az ifjú fáraó (2015–2015)

Az ifjú fáraó (2015–2015)

Dráma,politika,háború,gyilkosságok. A pár részes mini-sorozat bemutatja Tutanhamon dicsőséges felemelkedését,erőfeszítéseit és szabályit a kaotikus birodalomban,továbbá a halálát övező rejtélyt is.