Joey Tribbiani jóravaló, kicsit hiszékeny és ábrándozó színészpalánta. New Yorkból Los Angelesbe költözik. Nővére, Gina veszi szárnyai alá. Gina együtt él húsz éves fiával, az egyetemista Michaellel, aki kifejezetten zseni és különc alkat. Joey még az álmodozások korát éli, hollywoodi sztár akar lenni és ebben néha segítségére (ha nem inkább hátrányára) van ügynöke, Bobbie. A tyúkanyós modorú Gina épp eleget küzd, hogy szórakozott fia végre önálló legyen, nemhogy még saját öccsét is nevelgesse. Ám kénytelen mindkét reménytelennek tűnő feladatot hősiesen felvállalni.
Lilla99 értékelése
Joey (2004–2006) 69%
Nem értem miért ilyen alacsony az értékelése ennek a sorozatnak, pedig annyira nem szörnyű. Oké, be kell vallani, hogy vannak hibái. Főleg, hogy eredetileg a Jóbarátoknak egy spin off sorozata, de attól nem olyan rossz. Örültem, hogy Joey karakterét továbbvitték, de az kicsit elszomorított, hogy itt már nem az az ezerrel szórakozós, millió ikonikus földön röhögős pillanatot adó Joey volt. Voltak nagyon jó poénok, amiken nevettem, de valahogy a többiek nélkül nem volt az igazi. Meg úgy alapjában zavart, hogy nem igazán volt utalás a Jóbarátokra bár az egyik részben kiszúrtam a háttérben egy képet amin Joey és Chandler van, szóval lehet hogy csak el vannak rejtve. Mindezek ellenére viszont én egy élvezhető sorozatnak tartom. Viszonylag gyorsan le is daráltam, hiszen csak két évadból állt. Nagyon szerettem továbbá a többi karaktert is. Mindenkit egytől egyig. Kár, hogy Zach csak a második évadtól jött, el bírtam volna viselni az egész sorozat alatt. Illetve egy kicsit többet Howardból is, mert szerintem ők is nagyon jó karakterek voltak. A színészek nagyon jók voltak. Vicces, hogy Bobbie és Jimmy is szerepelt a Jóbarátokban is, csak teljesen más karakterek voltak. Amit kicsit sajnáltam még, az a spoiler. A vége egy kicsit semmilyen volt. Nem tudom, hogy azért mert nem tervezték befejezni csak így sikerült, vagy amúgy is ilyen lett volna. Viszont a spoiler. Összességében nem olyan rossz sorozat ez. Vannak benne nagyon jó pillanatok, és szerintem lehetett volna még mit kihozni belőle legalább egy évadon keresztül. Spin offnak nem mondanám, de ha ettől eltekintünk akár 1-2szer még újra is lehet nézni. Annyiszor biztos nem mint a Jóbarátokot.