Gothic  értékelése

Ha még egy esetlen szövegű, dallamú dalocskát meg kellett volna hallgatnom – úgy, hogy néhányba már bele is tekertem – , biztos, hogy megzavarodok. :'D Pedig alapvetően nem lett volna bajom a musical jelleggel, de a mondandó dalba szövése annyira elnéző mosolygásra késztetően amatőr volt, – legalábbis magyarul, – az egész hangzása annyira rossz lett, hogy inkább élvezhetetlenné tette az ezzel telő perceket, minthogy feldobta volna őket.

Maga a történet érdekes, és az alapötletért járnak is bőven a pontok, legalább annyira, mint Lorax figurájáért. Egy gyerek jól elszórakozik a kifigurázott, felnagyított jellemeken, miközben megtanulja, hogy milyen következményei vannak, ha nem ügyelünk a környezetünkre. Egy felnőttnek meg… nagyjából olyan, mint egy animált disztópiába oltott társadalom-kritika, helyenként egészen ijesztő, ha elvonatkoztatunk a színes díszletektől meg a főszereplő kissrác irritálóan flegma, megjátszós stílusától. Ott van O'Hare, a diktátor, aki kimossa az embereknek az agyát, egyre drágábban árusítja nekik a levegőt, mindenféle termékre monopóliumot alakít ki, és gondosan körbezárja a várost a külvilágtól, hogy eszükbe se jusson, lehetne másmilyen, hogy ne tudják, mi van odakint. Valamint mindenfelé kamerával figyelteti a nyájat, hogy „biztosan jól viselkednek-e”. A lakosok pedig tipikus példái a rendszer elmaradhatatlan birkáinak, bekajálják a hülyeségeket, hagyják, hogy az orruknál fogva vezessék őket, „minden jó úgy, ahogy van” alapon, akinek meg nem jó, az bolond.

Az üzenet világos, szerencsére nem annyira durván szájbarágósan tálalt, mint azt vártam, viszont a főszereplő, az ő motivációi furcsák. Sokkal jobban örültem volna neki, ha Audrey a főhős, akit valóban érdekeltek a fák, valóban szerette volna, hogy újra természetesebb környezetben éljen, tényleg megfogalmazódott benne, hogy nem jó az, ami a jelenlegi állapot. Ezzel szemben a valódi főszereplő, Ted egy szánalmas kis mitugrász, aki azért kezdett bele ebbe az egészbe, hogy játszhassa a műmenőt a kiszemelt GIMIS CSAJ (!) előtt, mert attól majd biztos leáll vele, a nála legalább 4 évvel fiatalabb, minden ízében gyerek sráccal szerelmeset játszani. Így akár úgy is lehetne értelmezni a helyzetet, hogy „küzdj azért, ami a plátói szerelmedet lenyűgözi”. Nekem meg ez nem jött be amellett, hogy mint mondtam, rémesen idegesített Ted személyisége, kínos volt nézni, hogy mennyire nagy számnak tartja magát, ahogy játssza az agyát Audrey előtt.

Ez sem egy pozitívum, egyáltalán nem, de most már kezdem azt hinni, hogy az valami Dr. Seuss-adaptáció követelmény, hogy az ügyeletes szőrmókon kívül szinte mindenki hülye. Az A Grincs (2018) filmben is sík idióta volt az összes városlakó, itt még az erdei állatok is fájóan buták, mintsem aranyosak… Viszont csakúgy, mint Grincs, Lorax figurája is nagyon ott van. Szerintem nem is annyira tűrhetetlenül méregzsák, kicsit morgós, de kezét-lábát törte az erdei állatokért, ha egy veszélyben volt, azonnal ugrott, folyamatosan gyártotta a megoldási lehetőségeket.
A fák és a komplett erdő látványvilága gyönyörű.