Brutális sorozatgyilkos szedi áldozatait. Nem öl azonnal, hanem újra és újra a klinikai halál állapotába juttatja őket, mígnem a szerencsétlenek azért könyörögnek, hogy végezzen velük. Mayának, a nyomozónőnek sikerült kiszabadulnia a szörnyeteg kezei közül. Amikor úgy tűnik, hogy az elmebeteg sorozatgyilkos visszatért, az FBI Mayához fordul segítségért. A fiatal nő rájön, hogy csak úgy tudják megtalálni a gyilkost, ha a különös képessége révén megpróbál behatolni annak elméjébe. Mindez azonban azzal a veszéllyel jár, hogy ha a gyilkos a képzeletében végez Mayával, a lány a valóságban is meghal.
Emerson értékelése
Emerson
A sejt 2 (2009) 33%
Ennek annyi köze volt az első részhez, hogy ebben is volt FBI, meg egy sorozatgyilkos, meg egy női látnok.. és kb. ennyi.
Tessie Santiago olyan meggyőzően tudta előadni látnoki képességeit, mintha Uri Geller lett volna. Először azon gondolkodtam, hogy szándékosan ilyen béna, vagy csak ennyire futja? Pár perc elteltével rájöttem, hogy az utóbbi. Feltételezésem szerint azért még az aljafilmek esetén is van szereplőválogatás. Fel nem fogom, hogy az ilyen antitálentumok hogy kaphatnak szerepet bármiben is. persze a cicababa külső biztos előnyt jelent
Ez az egész olyan traumatikus élmény volt, mintha kétszer egymás után megnéztem volna az Alex Crosst. A CGI orgia a végén?! Na arra már nincsenek szavaim…