Bevallom, hogy a „Barbár alkotóitól” nálam nem volt nyerő reklámszöveg, mivel az 2022 egyik legrosszabb filmélményeként maradt meg bennem. Erre mégis több okból is kíváncsi lettem. Egyrészt a szereposztás kapásból megnyert Jack Quaid és Sophie Thatcher párosával, másrészt pedig a fő (MI) téma mindig is közel állt a szívemhez. Ráadásként sikerült úgy beülnöm rá, hogy előtte egy árva trailert sem néztem meg előtte, ami sokat dobott a pontozásomon. Eleve egy másfél órás alkotás esetében extrém módon nehéz hatásos előzetest összedobni úgy, hogy az ne lőjön le semmi kritikus mozzanatot a történetből, így ezúton is óvva intek mindenkit attól, hogy ízelítőt nézzen róla. Erre mindenképp vakon kell beülni, és úgy bizony okozhat meglepetéseket. Én több fordulatnál megjegyeztem, hogy: „Hmm… erre nem számítottam.”, ami egyre ritkább mostanában. Nehéz is róla úgy írni, hogy ne menjek bele túlzottan a részletekbe, de megpróbálom a minimumra szorítani a spoiler alá rejtett szakaszok számát.
Szerencsére érdemben köze sincs az értékelőm elején említett horrorhoz, szóval inkább azt mondanám: Ha szeretitek az olyan játékokat, mint pl. a Detroit: Become Human, vagy bírjátok az Ex Machinához hasonló (spoiler) thrillereket, akkor valószínűleg ezzel is ellesztek. Ha inkább távol állnak tőletek az ilyenek, akkor igazából nem érdemes vele próbálkoznotok, mert nem ez változtatja majd meg a témához fűződő viszonyotokat. Jack és Sophie mindenesetre a legjobb formáját hozta, és simán vitték hátukon a filmet, (Lukas Gage is kellemes meglepetés volt.) a korábban említett fordulatok többsége okosan felépített és szépen tálalt, a fokozatosan kibontakozó, a mai világban sajnos mindig aktuális mondanivalóját pedig kellő komolysággal kezeli, miközben eme rövidke játékidőn belül is jobban elmélyíti a főbb karaktereit, mint néhány 2-3 órásra nyúlt darab, ami bizony nagy szó. (spoiler) Külön kiemelendő, hogy itt a már-már kötelezőnek mondható LGBTQ szál sem zavart, sőt! Jelen esetben egész sokat hozzá is tett az egészhez, szóval arra egy rossz szavam sincs. Amit még dicsérnék az a zene. A score-ra is felfigyeltem néha, de az extra betétdalokat is különös gonddal válogatták, így egy olyat sem hallottam benne, amit már 1000 másik filmben használtak volna.
Biztosan tudnám nitpickelni, ha nagyon belemélyednék az apróbb részletekbe, de úgy vagyok vele, hogy élveztem és ez a fontos. Nem akarom magamnak utólag elrontani ezt azzal, hogy túlgondolom, amit láttam. A levont csillagért az első spoiler alatt olvasható, számomra kissé „megúszos” (klisés) befejezés okolható, de azt leszámítva igazából egy kifejezetten erős filmnek éreztem, és még az előzőleg nézett Nosferatu-t is sikerült felülmúlnia nálam így az év elején, szóval mindenképp jó döntés volt erre fölhasználni az egyik ajándék jegyem.
ui.: Külön öröm olvasni, hogy ez kb. aprópénzből készült, így ha nem is lesz feltétlenül kasszasiker, a költségeit már vissza is hozta.
