Serge_and_Boots  értékelése


Serge_and_Boots 

Bár úgy tűnt, anno a Kapitány és katona esetleg visszahozza a vitorláshajókon játszódó háborús drámák műfajának divatját, a formátum végül új követők nélkül maradt, nem ok nélkül: az ilyen filmek látványos és nagy épített díszleteket igényelnek, melyeket nem tudja helyettesíteni a számítógépes képalkotás, ugyanakkor ügyes fényképezéssel és kreatív megoldásokkal lenyűgözően epikus élményben részesíthetik a nézőt. Erre, a hullámokat szelő hajók testközelből való fényképezésére és bemutatására manapság mintha nem lenne igény, pedig ennél sokkolóbb vizuális élményt igazán nehéz lenne elképzelni…

A Lázadó hajó ugyan immáron hatvan éves is elmúlt, a filmezés minőségében gyakorlatiasan alig-alig marad el a Kapitány és katonától, de hivatkozhatnánk vele párhuzamosan megannyi Bounty-tematikájú mozit, vagy az Őfelsége kapitánya-sorozatokat is. Akinek ezek közül bármelyik is tetszett valaha, ide már jó esélyekkel érkezhet.
A cselekmény maga egy valós lázadás-helyzeten alapul, amit a készítők összekevertek a Bounty-történetek dramaturgiájával, meg a napóleoni háborúk tengeri csatáinak hagyományos ábrázolásával. A szokásosnál jóval többféle erő feszegeti a hajó amúgy is kissé instabil belső egységét: ezúttal az elsőtiszt a görény, aki egyszerre feszegeti a legénység és a kapitány türelmét, miközben utóbbi két „szereplő” nyilvánvalóan nem léphet ellene közös platformra spoiler. A legénység lázadás-dinamikája sokrétű, megér a dolog egy utána-olvasást, de ha minden igaz, rendszerszintű elégedetlenségnek próbált ekkortájt hangot adni a brit flotta matrózállománya – ugyanezt az esetet „dolgozza fel” Melville angolszászéknál filmes és operai adaptációt is megélt Billy Buddja . Furcsa is elsőre, hogy a sunyiban szervezkedő matrózok szekvenciái mintha csak egy 1900-as években játszódó szovjet filmből származnának, de maga a bemutatott eseménysor végig nagyon érdekes, izgalmas, fenntartja a néző figyelmét.
A színészi munka nagyszerű, Guinness-re szokás szerint nem lehet panasz, remek művész. Dirk Bogarde karaktere kissé leegyszerűsített figura, de működik. Anthony Quayle remekel – vele kapcsolatban sosem értettem, hol vannak a főszerepei, az elsősorban és kizárólagosan rá építő filmek, de az itteni teljesítménye a tőle megszokott módon szintén makulátlan. Mindenképpen kiemelném Murray Melvint: tökéletesen csúnya, rágcsálószerű arcberendezése maximum típuskarakterek eljátszására tenné őt alkalmassá, de olyan intenzíven van jelen az események sűrűjében, hogy nem lehet nem süvegelni a teljesítményét.
A rendezés korrekt, a filmezés szép. A zene ugyan nem kiemelkedő élmény, de korrekten támogatja a dramaturgiát.

Szép, sikerült hajós történelmi dráma a Lázadó hajó, bőven alkalmas még ma is a megtekintésre, ajánlom is jó szívvel!


Lázadó hajó (1962)

Lázadó hajó (1962)

Történelmi időkben járunk: a háború már nem csak a szárazföldön zajlik, Napóleon a tengeren is csapásra készül a britek ellen. Crawford kapitány (Alec Guinness) számára azonban az ütközet már megkezdődött. Ahhoz, hogy a vizeken győzzön, először saját hadihajója fedélzetén kell rendet teremtenie, s megfékeznie ellenlábasát, a brutalitásáról híres első tisztet, Scott-Padget-t (Dirk Bogarde). Miután Crawford a franciák elleni ütközetben megsebesül, a hajó irányítása Scott-Padget kezébe kerül. A legénység azonban fellázad az új kapitány ellen, s Vizard-dal (Anthony Quayle), az elszánt tengerésszel az élén, átveszi az uralmat a hadihajó felett. A lelkiismeretes Crawford-nak nem marad más választása, meg kell győznie Vizard-t, hogy csatlakozzanak a franciák ellen küzdő angol flottához, s ha segítenek megakadályozni Anglia elfoglalását, a legénység mentesül a lázadás vádja alól. Mikor azonban a bosszúszomjas Vizard meggyilkolja Scott-Padget-t, a legénység tagjain a sor, hogy eldöntsék: saját életüket mentik vagy a haza szolgálatába állnak.

port.hu