A király beszéde egy férfi története, aki VI. György brit királyként, II. Erzsébet királynő apjaként vonult be a világtörténelembe. Miután bátyja lemondott, George azaz Bertie foglalta el trónt – igen kelletlenül. A király nem érezte méltónak magát élete legfontosabb szerepére, mert borzalmas dadogása miatt képtelen volt nyilvánosan beszédet tartani. Számos eredménytelen beszédterápiás kezelés után találkozott a liberális szellemiségű Lionel Logue-gal, aki csöppet sem hagyományos ülésein nemcsak királya hangját, hanem bátorságát is segített visszaszerezni.
Londonna értékelése
Szerintem ezt a filmet már (majdnem) mindenki látta, nem is nagyon kell bemutatni senkinek. Colin Firth-nek Oscart hozott, s nem érdemtelenül. Szerintem vért izzadhatott ezzel a szereppel, különös tekintettel a beszédhibára, amit végig hoznia kellett. (Érdemes hát a filmet szinkron nélkül is megtekinteni – ha még valaki nem tette volna meg – értékelendő, hogy Colin Firth micsoda dolgokra képes!)
Azon meg sem lepődtem, hogy mennyire elegáns és jóvágású György lett belőle. Colin eleve arisztokratikus tartású és megjelenésű pasi, szóval ezen része a dolognak nem volt épp nehéz feladat. A beszédről már ejtettem pár gondolatot…
Egyik kedvenc jelenetem a filmben (a káromkodás mellett természetesen :)), amikor Jennifer Ehle, mint a beszédterapeuta felesége találkozik Colin Firth őfelségével és pukedlizik előtte. :) Akaratlanul is felidézi (bennem legalábbis) a Büszkeség és balítéletet, s egy kicsit furcsa a jelenet, ahogy Lizzy rácsodálkozik Mr. Darcyra, akit időközben királlyá koronáztak. :D
No de ennyit Mr. Darcyról, nem emlegetem fel, mert nekem Colin Firth mindig is Colin Firth volt és lesz is, nem skatulyáztam be ebbe a karakterbe. Sőt, kifejezetten örülök, ha ettől távol álló szerepben brillírozhat.
A király beszéde egyébként egy nagyszerű film, annak ellenére is, hogy vannak benne évszámi eltérések, amik nyilván szükségesek voltak ahhoz, hogy ki tudják hegyezni a történetet a beszédre és a háborúra. Igaz, hogy a film egy kissé olyan érzetet keltHET a nézőben, mintha senkit nem érdekelne a világháború, amibe Nagy-Britannia belépett, csak a beszéd… Holott nyilván nem erről van szó. A nép kapott egy erős kezű uralkodót, aki szól hozzájuk és akiben bízhatnak ezekben a nehéz időkben. Egy olyan uralkodót, aki nem hagyja őket a sz@rban úgy, mint az elődje, aki mindent feladott egy többszörösen elvált, amerikai nő kegyeiért.
Colin Firth tehát véleményem szerint hitelesen és szerethetően hozta Bertie figuráját, akinek megformálásáért jogosan járt már végre az az aranyszobrocska.