Charles Ingramnek, a brit hadsereg korábbi őrnagyának a története, aki 2001-ben botrányt kavart azzal, hogy csalással nyerte meg a Legyen Ön is milliomos! egymillió fontos fődíját.
desertangelable értékelése
Nem tudom, hogy ki hallott erről az esetről amikor ez aktuális volt, de nekem teljesen kimaradt, így minden újdonság volt számomra. Sikerült tökéletesen hozni az igazi angol miliőt, igaz sosem éltem benne, de pont ilyennek képzelem őket, az emberek csúnyák vagy inkább semmilyenek és az életük is annak tűnik.
A színészek nagyon jól játszanak, már annyira jól, hogy úgy tűnt nem is játszanak. A Charles Ingramet alakító úriember csodálatosan hozta ez a szerencsétlen flótást, aki annyira ostoba volt, hogy szinte már magát is meggyőzte, hogy ő tudta a válaszokat. Most komolyan, valaki nézzen már ennek az embernek a szemébe, mármint az igazinak, hát nem a zsenialitás süt belőle. Félreértés ne essék egyáltalán nem akarom bántani, de legalább kereshettek volna olyan valakit, aki önállóan az első kérdésen túljut.
spoiler
Amúgy a film végig lekötött, ha egyszer elkezded megnézed mind a három részt egymás után az biztos.