Epizód
| Évad | Rész | Cím | Írta | Rendezte | |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 1. rész | A bizonyíték The Evidence 2010. április 20. |
Epizódnézések
Hogyha valaki a rövidebb történetre kíváncsi, akkor elmondom; ezek a paleoasztronautika-guruk semmivel sem különbek, mint a világ bármely hitének a fanatikusai.
És itt a kulcs, bizonyítékokról meg kutatásokról magyaráznak, de valójában minden annak rendelődik alá, hogy HINNI AKARNAK az ókorban idelátogató földönkívüliekben. A bizonyítékokat igazítják a prekoncepciójukhoz, nem pedig fordítva. Isten, Allah és a többi nagyágyú csodatételeit is évszázadokon keresztül próbálták igazolni különféle komoly „bizonyítékokkal” az elég elszántak, vagy akár csak a facebook és a gyakori kérdések önjelölt teológia professzorai is olyan nyilvánvaló és tárgyi bizonyítékokat tudnak felvonultatni a szimpatikus isten létezésére, mint ahogy itt tették. Ergo számomra a 130 perces epizód se tette többé ezt a történetet annál, mint aminek elsőre látszik; elszállt összeesküvés elméletnek. Egynek a milliónyi fura vallás közül.
Most lássuk a hosszabb történetet… Merthogy jó pár hiba kibökte a szememet úgy is, hogy kíváncsi voltam, mit hoznak ki belőle, folytatni akartam.
1.) Tele van érvelési hibákkal és átlátszó, pszichológiai manipulációval az epizód, amik mind arra ösztökélik a nézőt, hogy bólogasson a szereplők megerősíti torzításán keresztül elburjánzó elmélet részleteire. A hatásvadászat talán a legkisebb gond ezek közül. Ott volt például az a rész, amikor azt mondták, hogy Ez épp elég bizonyíték lenne ahhoz, hogy egy bíróságon belássák, igazunk van. Csakhogy a bíróságon nem az igazság elérése a cél, hanem az a cél, hogy az ügy természetének megfelelő törvényekkel összhangban lévő döntést hozzanak a bizonyítékok alapján. A törvényesség a cél, nem az igazság, a kettő között óriási a különbség. Másrészről, azzal bármelyik ügyvéd tisztában van, hogy nem az igazság dönt, hanem, hogy melyik fél képes jobban előadni a saját történetét, elhitetni a saját igazát, ami nem objektív igazság. Tárgyi bizonyítékokat is ügyesen lehet manipulálni, hogyha kellően jó a vitázói készsége az ügyvédnek, és járul ehhez megfelelő pszichológiai tudás is. Rengeteg gyilkost, erőszaktevőt, egyéb bűnözőt enged el a bíróság ilyen alapon. Annak érdekében, hogy vállalható hosszúságú legyen a kifejtésem, feltételezzük, hogy nem egy korrupt bíróságról van szó a példában.
Tehát a bíróságra hivatkozni, nem csak téves, hanem szemfényvesztés is: leegyszerűsít és torzít egy látványos párhuzammal, egy olyan tekintélyhatalmat említve, aminek az ítéletében az emberek bíznak. Az „igazunk van, mert XY is így gondolná” egy tipikus érvelési hiba. Ráadásul az, hogy felhozzák bizonyítéknak, manipulációnak a bíróságot úgy, hogy vagy nem tudják, hogyan működik a rendszer, vagy pedig nem érdekli őket az őket cáfoló része, aláássa az egész érvelésüket, adatkezelési és elemzési mechanizmusukat. Felmerül a kérdés; Ha ennyire felületesen dobálóznak az állítások egy részével, mi a garancia rá, hogy nem teszik ugyanezt azzal a nagy egésszel is, amiben az előadásmód alapján egyértelműen hinni akarnak?
2.) Másik hasonlószőrű hiba a sok látványos „teszt” és „mutatás”, amivel meg akarják győzni a nézőt, akiben nem merül fel, hogy mivel a megkérdezettek elfogultak, ezért azt láttatják vele, amit láttatni akarnak. O.J. Simpson ügy: „Ha nem megy fel a kesztyű, mentsd fel!”. Fel is mentették… aztán lesittelték másféle erőszakos bűncselekményért, majd hipotetikusan bevallotta, hogy mégis ő volt. Ted Bundy is hipotetikusan tett beismerő vallomásokat a tetteiről a kazettáin. Tehát a látványos illusztrációk kiváló félrevezetési eszközök lehetnek, és érdemi bizonyítékként kezelni őket megint csak szemfényvesztés. Egy jó műsor, amivel vezetni lehet a közönséget, esszére, kutatásra, egyéb tudományos anyagra nem hivatkoztak.
3.) Olyan eshetőségeket meg sem fontolnak, amik ellentmondanának a prekoncepcióiknak. Mint amikor a megcsalástól rettegő fél mindent a megcsalást igazoló jelként értelmez; ha keveset foglalkozik vele a társa, akkor biztos a szeretőjével van, ha sokat foglalkozik vele, akkor biztos bűntudata van a megcsalás miatt, ha kiöltözik, biztos a másiknak öltözik ki, ha nem öltözik ki, akkor már neki biztos nem is akar tetszeni, stb-stb. Szemellenzővel a fejükön vizsgálódnak, aztán vállon veregetik magukat, amikor meglátják, amit látni akarnak. Hiába emlegetik például a több ezer évet abban a kontextusban, ami nekik megfelel, vagy tucatnyi más okból egy az egyben félresöprik, megint csak a csőlátásukat és a felületességüket alátámasztva. Még nekem is feltűnt, hogy történelmileg hiányos a tudásuk. Nem veszik figyelembe, a több ezer évvel ezelőtti körülmények között szocializálódott ember MERŐBEN MÁSHOGY GONDOLKOZOTT, mint ők. Ennek fényében az asszociációk is másfélék lehetnek. Ha megkérdeznek egy magyart, hogy mondjon egy vadon élő állatot, akkor feltehetően rókát, szarvast, vaddisznót vagy farkast említ, ha megkérdeznek egy indiait, akkor valószínűleg előbb ugrik be neki a tigris, a krokodil, valamilyen majom vagy az elefánt. Ők, a modern emberek nagyobb valószínűséggel látnak bele modern eszközöket egy tárgyba vagy ábrába, mint valamit, ami már az ókorban is létezett, mivel nagyobb számban veszik őket ezek körül. A kis fémszobor simán lehetett pl. hal is a korabeli ábrázolások alapján vagy valamilyen mitológiai állat. Valamilyen szentnek vagy hasonlónak a szimbóluma, toteme. A keleti mondavilág, mitológia bőven fel tud vonultatni olyan szörnyeket, amik jó pár állatból vannak összegyúrva, és még megcsavarva, hogy ne hasonlítsanak igazán semmire.
4.) Gyakran példáloztak a korabeli épületek bonyolultságával, hogy miért érte meg volna az embereknek így csinálni, amikor vannak kevésbé fáradtságos módszerek is. Megint úgy közelítették meg, hogy ők, a modern emberek, a modern emberek életfelfogásával, a modern társadalmi rendből érkezve, a modern ember információival mit, hogyan csinálnának. Nem gondolnak bele, hogy az a több ezer év mit von magával a kis álomképükön kívül. Nem kell nagyon visszamenni az időbe, hogy lássunk példákat arra, mennyire körülményesen oldottak meg az emberek olyan dolgokat is, amikre több egyszerű formula van; csak ott a bibi, hogy akkor ezt a formulát nem vették észre, nem ismerték, vagy nem akarták használni valamiért. Sőt, a mai embert se feltétlenül a praktikusság vezeti, megszokásból vagy szimpla logikátlanságból rengetegen bonyolítanak túl dolgokat, hátráltatják saját magukat. Akkor miért ne tehették volna ezt meg régen is? De ezen a fronton a leggázabb sokkal inkább az volt, amikor azt mondta a megkérdezett szaktekintély, hogy „Ha őt megkérnék, hogy a hagyományosnak mondott módszerrel utánozza le valamelyik egyiptomi épületet, nincs az a pénz, amiért elvállalná, amiért beleőszülne.” Rendesen aláássák az érvelésüket azzal, hogy nyilvánvalóan NEM VESZIK ÉSZRE, hogy az ókori Egyiptom társadalmi rendszere szerint, ahol a fáraó maga az isten, a papok meg isten közvetlen szószólói, akiken kívül még említésre méltó kaszt a katonai vezetőké és a vagyonosabb kereskedőké, NEM választás vagy kedv kérdése volt, hogy mennyit akar az ember fáradozni azzal a rohadt piramissal, hogy mennyire akar vagy nem akar beleőszülni. Akinek számított az élete és a kényelme, az az uralkodó volt és a papság. Rengeteg volt a rabszolga, akiket szemrebbenés nélkül halálra dolgoztattak azért, hogy hódolhassanak az istenük, a fáraójuk nagysága előtt. Senkit se érdekelt, hogy fáradtságos, unalmas, túlbonyolított, vállalhatatlan vagy egészségügyileg káros. Mert nem rendelkezett a potenciális munkaerő jogokkal, ha százakat mészároltak le egy fertőzés megfékezéséért is, „ez van” alapon, akkor miről beszélünk? Ráadásul az építkezési idő is abszolút eltért attól, amit ők ma normálisnak gondolnak. Bizonyos középkori nagy várak közül is volt, amit több évtizedig építhettek. Akkor egy időben jóval korábbi korban, ami ráadásul erősen spirituális mivolta okán jóval nagyobb jelentőséget tulajdonított a túlvilági létnek, mint a földinek, miért nem fektethettek ugyanennyi, vagy arányosan MÉG TÖBB időt egy építmény felhúzására? Az sem meglepő, hogy nincs elég használható anyag a lyukak kitöltésére, elvégre ROHADT RÉGEN VOLT. Tutanhamon egy kedvelt téma, népszerű fáraó viszonylag, mégse tudják tűpontosan megmondani, ki volt az elődje, és hogy ki volt az anyja meg az apja. Csak nagyobb valószínűséggel bíró elméletek vannak. Ha egy uralkodó, EGY ISTEN életét, származását nem tudták megfelelően dokumentálni vagy nem sikerül az erről szóló dokumentációkat megőrizni az évezredek alatt, akkor miért pont a szerszámok és az építkezési technikát, hozzá képest triviális jelentőségű dolgokról kéne pontos képnek lennie?
5.) Plusz a szocializáción és az alapvető életfilozófián túlmutatva azt sem hajlandóak számításba venni, hogy a tárgyak, amiket most vizsgálnak, bizony 2000–3000 évvel ezelőtt nem tökéletesen ugyanígy néztek ki. Ki voltak téve több ezer évnyi természeti viszontagságnak. Az eső, a szél a homok… mind csiszolhatta, változtathatta őket. Nagy gondosan azt sem említik, hogy a sírrablók jó pár kamrát kifosztottak az évszázadok során, amiknek a történelmi tárgyaiból ők dolgozhatnának. Megint Tutanhamonnal jövök, de az ő kriptája is azért maradt érintetlen és gazdag, mert az évek múlásával a kíváncsi szemek előtt láthatatlanná, hermetikusan zárttá tette a sok homok. Elég „vicces”, hogy a régészek lelkendeznek, ha találnak egy öt helyen eltört köcsögről egy marék szilánkot, ők meg rögtön földönkívülit kiáltanak, amiért nincsenek meg a szerszámok, amiért nem kapnak pontos képeket a szerszámokról. Ez van, ilyen az idő, ilyen a természet, ilyen a feledés. A kis embereket gyorsan, a nagy embereket valamivel lassabban, de pár évtized, évezred után elfelejtik – igazolja ezt az ókori uralkodók listája – , és nem marad más, csak a homok. Nem értem, ezt miért nem képesek bekalkulálni.
6.) Mint ahogy azt sem értem, miért nem látják be, hogy ezek a „fejletlen” civilizációk is ismerhettek olyan dolgokat saját kútfőből, amiket a mai ember nem feltétlenül tud hasra ütéssel. A maják indigószín festéke is a mai napig embereket lázban tartó csoda, aminek homályos az eredete. Nem veszik számításba, hogy a modernizációval az idézőjeles felesleges tudás lassan ugyancsak elfelejtődik. Manapság nem sok ember tud botok összedörzsölésével vagy kövek összekoccintásával tüzet gyújtani, hiszen ott van a gyufa és az öngyújtó; az őskor egy bizonyos szakaszától mégis mondhatni alapkészség volt. Nem tud az átlag mai ember kihegyezett bottal szarvast leteríteni, puszta kézzel halat fogni, nem tud kőpattintással fegyver készíteni, nem tud magának ruhát szőni, nem tudja az erdőben növő gazokkal ellátni a sérüléseit, nem tud nádból és sárból házat építeni, nem tud felhúzni egy jurtát se. Mert nincs rá szüksége, mert a túléléshez nincs rákényszerülve ezekre. Több ezer évvel ezelőtt, a mai, könnyítő termékek, szolgáltatások nélkül az evolúciós ösztön más megoldásokra kényszerítette az embereket. Olyanokra, amiket ma nem alkalmaznának, nem találnának ki; már a gyarmatosítók se tudták leutánozni az elzártan élő bennszülöttek módszereit, csodálkozva figyelték, mit hogyan csinálnak. Sokkal kevesebb időbeli szakadékkal.
7.) Mitológiai és vallásos iratokat, legendákról szóló képeket, szövegeket tényekként, bizonyítékként alkalmazható dokumentumokként kezel, miközben a tudósok fölé helyezi önmagukat nem egyszer. Ennyi év távlatból rohadt nehéz megállapítani, hogy mi volt ezekből a sztorikból igaz, és mi nem. Simán lehetett, hogy korabeli fantasy és science fiction művek is közé keveredtek a vizsgált iratoknak, amikről az akkori ember tudta, hogy „mese”, ők meg dokumentációként kezelik. Ennyi erővel egy pár ezer évvel későbbi civilizáció simán gondolhatja a Marvel hősökről is, hogy istenként tisztelte és bálványozta őket a mai ember; a rengeteg fandom termék lehet a hódolat jele, a képregények pedig a vallásos szövegek a szuperhős isteneink eredetéről, csodáiról, az emberiség nagy válságairól. Ezekből a forrásokból olyasmikre lehet következtetni, hogy mi foglalkoztatta a kor emberének a fantáziáját, hogy mi volt az általánosan elfogadott erkölcsi norma, milyen tulajdonságokat becsültek nagyra, stb. De azt, hogy leszállt-e valami az égből, hogy szétválasztotta-e valami a tengert, azt nem lehet tényszerűen bizonyítani, ezért hívják hitnek. Plusz nem számolnak a lehetőséggel, hogy azok a „jelek”, amikbe kapaszkodnak, nem szó szerint értettek, hanem szimbólumok voltak valamire; pl. az égi szekéren repülés lehet egy szimbólum a nagyságra, az isteniségre, az emberfeletti, elérhetetlen magasságokra. Amit meg se fontoltak. Mindenesetre, hogyha a tudomány mai állásának a kikövezői hasonló nyomok mentén haladtak volna, akkor még mindig úgy gondolnánk, hogy a Föld a mi időszámításunk szerinti 6 nap alatt jött létre, lapos és a Nap körülöttünk kering. Ugyanakkor ezt még mindig lehet fokozni, mert ami MÉG A MITOLÓGIÁBÓL SE az ő malmukra hajtja a vizet, arra is rávágják kínos magyarázkodások közepette, hogy tuti fordítási hiba. Kínálva egy olyan alternatívát, aminek köze sincs az eredetihez. Afféle kiskutya = fénykard alapon, ha drámai akarnék lenni. Ettől eltekintve, ez már a sokadik eset, amikor manipulálják a bizonyítékokat, még az általuk jónak ítélt bizonyítékokat is, aláásva a koncepciót.
8.) Jöjjenek a szakmaiatlanság iskolapéldái. A túlzott magabiztosság. Erősen sántít, hogy hányszor dobálóztak az egyértelműen, nyilvánvaló, magától értetődően és kézzel foghatóan szavakkal egy olyan kutatással kapcsolatban, ami állítólag radikálisan új, ismeretlen szemszögből értelmezi át az EGÉSZ történelmünket. Tudományhoz minimálisan is konyító ember még ennél szilárdabb terepen se tolja előre ilyen léptékű nagyképűséggel az igazát, mert egyáltalán nem lehet egyértelmű vagy nyilvánvaló, hogy igaza van. Mindig ott van az esély arra, hogy az elméletet, amin valaki évtizedeket dolgozott, három év múlva megcáfolja egy vadidegen. Ez ezzel jár. Milliónyi kísérlet se bizonyíthatja egyértelműen, hogy igazuk van, de egy is elegendő ahhoz, hogy kiderüljön, tévedtek. Nem tekinthetik kőbe vésettnek az elméletüket. De úgy kezelik, nem változó szilárdságú tudással, hanem bebetonozott hittel.
9.) Átlátszó és gyenge pszichológiai manipuláció, ahogy megpróbálják a néző szimpátiáját kicsikarni. Az emberek vonzónak találják a bevett szabályokat megkérdőjelező, azokat nyíltan semmibe vevő lázadókat, a szereplők pedig igyekeznek ebben a szerepben tetszelegni. Ennélfogva megint csak… inkább térítenek az ideológiájuk mellett, mint korrekt dokumentációt végeznek. Rengetegszer hangzik el a „mainstream tudósok” szófordulat, arra alapozva, hogy akinek a szemében a mainstream eredendően a rossz, azaz ennek ellentéte eredendően a jó, magasabb rendű és igazabb, az szimpatizálni fog velük, hajlani fog arra, hogy egyetértsen velük; jé, milyen hasonlóak is vagyunk mi, tuti jól gondolkoznak alapon. Ez újabb érvelési hiba, és az is egy hiba, hogy úgy akarnak több létjogosultságot biztosítani az elméletüknek, hogy aláássák a többi tudós mintáját. Nem magukat próbálják hozzáértőbbnek feltüntetni, hanem a konkurenciát kevésbé. Újabb torzítás.
Összességében élvezhettem volna, hogyha feltevésként, mi lenne ha… elméletként kezelték volna, de az abszolút igazsággá erőltetés ilyen bizonyítással meglehetősen kínos lett.
