Melyik az a film? zóna
Sziasztok!
Egy olyan filmet keresek, amit, ha jól emlékszem jó pár éve a PAX TV vetített, többször is, de az elejéről mindig lemaradtam.
Talán kínai film volt: valami olyasmi volt a lényeg, hogy egy kínai házaspár meg akar szökni a keresztényüldözés elől talán Japánba – de lehet fordítva voltak az országok, bár kétlem –, a férj talán meg is szökik, de a nőt elkapják, aki ráadásul terhes. 20. századi történet.
Valami ötlet?
Sziasztok :) Ismét én :) most egy nagyon régen látott sorozatom után kutatok, ami megmaradt belőle: Ha minden igaz spanyol romantikus dráma, van egy gazdag pasi aki elvált, van egy 6 év körüli kislánya és egy új tartós kapcsolata egy(talán…) titkárnővel, de az exfelesége még mindig keresi őt, rengeteget zaklatja pl. A kislány után. Az egyik részben pedig a pasi szinte meghalt, egy fehér helyhez ment át de úgy érezte hogy nem élné túl a nő a halálát így felébredt a kómából… Ja, és az RTL-en adták :) Nagyjából ennyire emlékszek, ha valaki tud, segítsen :) köszii
Sziasztok :) délután néztem egy filmet, amiben a főszereplő pomponlány átmegy egy másik suliba ahol a menő csajbanda lehófehérkézi, aztán mivel tehetséges, még is felveszik maguk közé, akik szintén pomponlányok, majd lesz egy verseny… És ekkor kellett felálljak a TV mellől :D légyszi segítsetek mi a címe ha véletlenül tudjátok :))
Sziasztok!
Egy kicsit régebbi filmet keresek. Igazából nem sok mindenre emlékszem belőle, mindössze annyira, hogy egy fiú (talán 12 év körüli) imád snowboardozni, és jelentkezik valami snowboard versenyre is, persze aztán van benne bonyodalom, de sajnos arra már nem emlékszem. Remélem attól tud valaki segíteni nekem.
Sziasztok!
Egy mesét keresek,amit még kb. 7-8 évvel ezelőtt játszottak a Cartoon network-ön hétvégén. Ha jól emlékszem filmként indult egy szőke, szemüveges fiúval a főszerepben. Valamiért biciklivel sietett a könyvtárba, de hogy hogy keveredett a mesék birodalmába arra nem emlékszem. Voltak segítői is: egy rózsaszín tündérmese könyv meg talán egy rémisztő történetes könyv.
Többre nagyon nem emlékszem, és sajnos sehol sem találom.
Valakinek rémlik bármi ilyesmi? Köszönöm előre is! :)
Sziasztok!
Egy sorozatot keresek!
Meghal egy gazdag (talán tudós?) és a végrendelkezése szerint az örökségét egy nyilvános pályázaton lehet megnyerni.Meg kell fejteni 12? 13? feladványt,ami az újságban jelenik meg,és beküldeni!Aki az összeset meg képes oldani,az lesz az örököse.
Még annyira emlékszem,hogy egy rokona (unokaöccse) is hajt az örökségre,és ellopja a megfejtéseket,és a saját megoldásaként küldi be őket.
Ha valakinek rémlik a címe,ossza meg velem,legyen kedves!
sziasztok!!!!Láttam régen egy régi (azt hiszem magyar) fekete-fehér filmet. A szereplők 4-en voltak 3 férfi és egy nő egy befalazott szobában ültek egy asztal körül és beszélgettek. Sajnos a középső részére nem emlékszem. A vége elég morbid volt, mert a 4 szereplő csontvázzá vált az asztal körül. Tudnátok segíteni, hogy melyik film volt ez?
Sziasztok!
Keresek egy sorozatot, kb. 2005–2007 között játszották vagy a tv2-n vagy az m1-n, homályosan emlékszem rá, mivel még kicsi voltam, de ilyen kisiskolásokról szólhatott, sárga pulcsis formaruhájuk volt és még arra is emlékszem, hogy volt egy Szimonetta nevű lány benne, és egy néger kisfiu is. A válaszokat előre is köszönöm! :)
Sziasztok!Ha jól emlékszem valaki kereste ezt a filmet csak nem tudom ki.Ezért nem a válaszba írom.A film tartalma :Hogy egy gyermek leakarja cserélni a szüleit.Nem biztos hogy erre gondoltál de én ezt találtam a tartalma hasonló amit te keresel. Bruce Willis-szel a NORTH c film.Remélem tudtam segíteni.Anita
Hellósztók !Újból a segítségeteket kérném mi a címe annak a filmnek amibe van egy család akik nagyon szeretik egymást .A feleség el kap valami súlyos fertőző betegséget ami által el kéne hagyni otthonát a férj ezt nem engedi ezért épít egy üveg ház féleséget hogy a közelébe tudja szeretett feleségét .Lehet hogy Hallmark film de sajnos az ajánlok közt nem találtam .Minden segítséget köszönök. Anita