Msarkadi206



Utolsó karc

Msarkadi206
Melyik az a film?

Talán Netflixen néztem kb 1-2 éve egy filmet. Az biztos hogy csak feliratos volt.
Egy fiatalabb lány küzdősportban edzette a párját, aki magas, tipikus erős,helyes kinézetű és motoros pasi volt. A lánynak volt egy húga. Azt hiszem ketten laktak. De nem vagyok benne biztos. A lány járt tanulni talán egyetemre. Ki derült,hogy a pasi le feküdt a lány húgával többszörös. Tehát csalta vele. Majd talán össze is jött a húg a pasival miután ez kiderült. A főszereplő meg csalt lány ott hagyta őket. Az egyetemen egy barátjának az ismerősehez ment hogy had menjen oda lakni (elvielg keresett lakótársat). Ez a fiú először elutasította majd mégis be fogadta nem emlékszem de talán volt valami feltétele. Ez a fiú is küzdősportolt. Kezdtek össze melegedni. Emlékszem hogy ki festették együtt a lakást és mar ott történt köztük valami.
Elmentek valami rendezvényre és ott volt az ex is aki meg környékezte a főszereplő lányt. Majd az ex és az új pasi össze verekedtek. A végén talán egymás ellen akartak küzdeni vagy valami hasonló, de a csaj kapott az exetol annyira, hogy kórházba került. Az új pasi mellette volt a kórházban de talán le lépett majd vissza jött hozzá.Az biztos hogy a végén az ex pedig be ment bocsánatot kérni a kórházba. Ennyire emlékszem belőle.

1 hozzászólás