Bookwormie  idézete

Verna: Elvégre mi egy vers, ha nem biztonságos hely egy nehéz igazságnak? Mondok egyet. Akkor jutott eszembe, amikor elkezdtek városokat építeni. Úgy hívom: „Város a tengerben”.
Íme, a Halál leült a trónra
Egy különös, magányos városban
Mi a homályos Nyugat mélyén terült
Ahol a jó és rossz
A legrosszabb és legjobb
Örök nyugalomra szenderült
Mennyei sugarak nem jöttek le oda
A hosszú éjszaka alatt a városba
De a tündöklő tenger fénye
A tornyokat csendben feldíszítette
Dómokat, ormokat királyi csarnokokat
Templomokat és babiloni falakat
Árnyas, elfeledett lugasokat
Faragott borostyántól
És kővirágoktól dúsakat
Lemondóan az ég alatt
Búskomor vizek alszanak
De lám, a levegőben forgatag!
Egy hullám, végre egy mozdulat!
A hullámok most vörösebben csillognak
Az órák gyengén és halkan szuszognak
És akkor, nem földi nyögések közepette
Ott, ahol a város azóta is fekszik
Ezer trónból a pokol tört fölfele
A létét így tisztelik.
Madeline: Azt hittem tisztánlátást kínálsz!
Verna: Hadd ülepedjen le egy kicsit. Majd megérted.