gazibla idézete


gazibla

Szóval, azért festettem ezt, mert úgy éreztem az életről szól és az élet tele van színekkel. Mi mind találkozunk és hozzátesszük a színeinket a képhez. Habár ez a kép nem túl nagy, de látszik, hogy folytatódik minden irányba a végtelenségig, mert ilyen az élet. Őrület, ha belegondolunk, hogy 100 éve egy fiú, akit nem ismertem megérkezett ide egy bőrönddel. Lett egy fia. Neki is lett egy fia. És aztán én. Először amikor festettem azt gondoltam ő talán itt van ez az ő része a képen, aztán itt lent ez az én részem a képen. Aztán kezdtem úgy érezni mi van…, mi van, ha mind ott vagyunk ezen a képen. Mi van, ha már ott vagyunk születésünk előtt és ott leszünk miután meghalunk. És azok a színek, amiket hozzáteszünk sorra egymás fölé kerülnek, amíg végül már nem is vagyunk különböző színek, hanem mi egyenként egy kép. Az én apám már nincs köztünk. Ő már nem él, de velünk van. Mindennap velem van. És valahogy minden összeáll, még ha most nem is értitek hogyan. Az emberek meghalnak azok, akiket szeretünk. Majd egyszer, talán holnap, lehet hogy évek múlva, azért ez mégis szép. Ha belegondoltok attól, hogy valaki meghal, azért mert nem látjuk, nem beszélhetünk vele, még nem jelenti, hogy nincs a képen. Én azt hiszem, hogy éppen ez a lényeg. Nincs halál. Nincs te, vagy én, vagy ők, csak MI. És ez a kusza, vad, színes, varázslatos dolog, aminek nincs kezdete, nincs vége ez…, ez itt van. Rólunk szól.