„Dôshite” (Miért?) – Történetünk elején ezt kérdezi némán Omi egy drótszál fájdalmas szorítása alatt, majd néhány pillanat… és vér fröccsen szájából a fehér hóra. Egyik legjobb barátja, Youji áll vele szemben. A férfi bal karjából egy nyílvessző áll ki, míg a másikkal egy ezüst-drótszálat tart.… [tovább]
„Dôshite” (Miért?) – Történetünk elején ezt kérdezi némán Omi egy drótszál fájdalmas szorítása alatt, majd néhány pillanat… és vér fröccsen szájából a fehér hóra. Egyik legjobb barátja, Youji áll vele szemben. A férfi bal karjából egy nyílvessző áll ki, míg a másikkal egy ezüst-drótszálat tart. Azt a drótszálat, ami éppen Omi életét készül kioltani… Omi két másik legjobb barátja (Ken és Aya) szintén a közelben áll, farkasszemet nézve egymással… (az ő ruhájuk sem kevésbé tépettebb és véresebb az övéinél) Aya nem habozik sokat… Kardját előrántva teszi, amit elhatározott. A fegyvert előre szegezi, és Ken felé ugrik, aki a karjára erősített pengékkel ugyancsak így tesz.
A véres eredményt már nem láthatjuk. Ugyanis az idő kereke ennél a pontnál visszafordul történetünkben addig a pontig, amikor a 4 legjobb barátot még együtt láthatjuk, miközben egymást segítve dolgoznak saját virágüzletükben. Az üzletbe idővel két lány érkezik (Yukie és Kaori), akik Omi iskolatársai. A lányok rövidesen távoznak. Omi ezek után már csak a kórházban találkozhat egyikükkel. Ugyanis a fiú barátai egyből rájönnek: a lányok gyilkossági kísérlet áldozatai lettek. De honnan tudnak ilyen dolgokat a fiúk? Hamar lehullik a lepel: a 4 fiú nem csak virágárusként tevékenykedik. Ők a „Weiss” tagjai is egyben…
Történetünkből többek között az is ki fog derülni, hogy mit csinálnak a Weiss tagjai (ez ugyebár csak annak lesz új, aki nem látta a sorozatot), a gyilkosok vajon mi célból bántották Omi „barátnőit”, hogyan juthatnak el az igaz barátok odáig, hogy ellenségként szólítják egymást, és hogy a 4 barát közül vajon kinek van igaza. Valamint a végén azt is megtudhatjuk, ki marad talpon és ki lesz az, akinek meg kell halnia.
Az ovát meg lehet nézni a sorozat megtekintése nélkül is, de a karakterek jobb megismeréséhez, és ahhoz, hogy jobban megértsük őket, viselkedésüket (persze, csak ha akarjuk), a sorozat első néhány része után fogjunk bele. (Viszont azoknak, akik elkezdik a sorozatot, még valahol a 15. rész előtt ajánlom megnézni eme remekművet.)
Forrás: Animeaddicts [bezár]