Triviák
Leone a Dollár trilógiával ellentétben az egész filmet nem Spanyolországban forgatta, hanem az Egyesült Államokban lévő Monument Valley-ben is csinált készített jelenetet.
[www.imdb.com]Kapcsolódó filmek: Volt egyszer egy Vadnyugat (1968)
A film elején, amikor a három bandita a vonatra vár, úgy forgatták, hogy bekenték Jack Elam arcát lekvárral, és így vették fel a közeli jelenetet, melyben egy légy „mászkál” a mozdulatlan arcán.
[www.imdb.com]Kapcsolódó filmek: Volt egyszer egy Vadnyugat (1968)
Sergio Leone Clint Eastwoodnak ajánlotta fel Harmonika szerepét, de ő nem vállalta, mert már nem akart többet Leoneval dolgozni. James Coburnt is megkeresték, de túl sok pénzt akart.
A nyertes azonban Charles Bronson lett. Leone már korábban is szerette volna őt a filmjeiben alkalmazni, de mindig nemet mondott a felajánlott lehetőségre.
Először az Egy maréknyi dollárért című filmben nem szerepelt, mert szerinte a forgatókönyv szörnyű volt, aztán Douglas Mortimer ezredes szerepét dobta vissza a Pár dollárral többért című filmben, mert szerinte a forgatókönyv nagyon hasonlított az előző filmhez. Végül eljátszhatta volna Tuco vagy Angyalszemű szerepét is, de a Piszkos tizenkettő miatt nem ért rá.
Kapcsolódó filmek: Volt egyszer egy Vadnyugat (1968)
Claudia Cardinale legelső forgatási napján meztelen jelenete volt Henry Fondával, akinek szintén ez volt az első ilyen munkája. Felesége ragaszkodott ahhoz, hogy ott legyen a forgatáson.
[www.imdb.com]Kapcsolódó filmek: Volt egyszer egy Vadnyugat (1968)
Henry Fonda eredetileg visszautasította Frank szerepét, erre Sergio Leone az Egyesült Államokba repült, ahol találkozott Fondával, hogy meggyőzze őt. Megkérdezte Leonét, miért akarja annyira, erre a szerepre. A rendező azt mondta: „Képzeld el azt, hogy a kamera egy fegyveres férfit mutat deréktól lefelé, aki előveszi a fegyverét és lelő egy rohanó gyereket. Aztán a kamera lassan a férfi arcára mozdul, és… kiderül ez Henry Fonda”
Egészen addig egy kivétellel Fonda csak a pozitív karaktereket alakított, de Leone azt akarta, hogy a közönség megdöbbenjen.
Kapcsolódó filmek: Volt egyszer egy Vadnyugat (1968)
A film költségvetésének a fele a színészek fizetésére ment el.
[www.imdb.com]Kapcsolódó filmek: Volt egyszer egy Vadnyugat (1968)